Türkiztoll

Színezd ki vele a hétköznapokat! :)

Il mondo, avagy egy csodás jelenet

A minap megnéztem az about time (Időről időre) című filmet. Több jelenet is megfogott benne, de az esküvői bevonulás mindent vitt.

A vőlegénynek ugyanis az a bizarr ötlete támadt, hogy az ifjú ara, az ő régi kedvenc családi slágerükre, vagyis Jimmy Fontana Il mondo c. dalára vonuljon az oltár elé. (Én teljes mértékben meg tudom érteni, mivel egyenesen rajongok a régi olasz slágerekért és megmagyarázhatatlan okból gyakran könny szökik szemeimbe, valahányszor meghallom őket. Van, hogy olasz hangulatba keveredek, és akkor végighallgatom Toto Cotugno, Gianni Morandi, Andriano Celentano összes slágerét. E rövid felvezetés után már nem is akkora csoda, hogy nálam ez a jelenet vitte a pálmát). A menyasszony persze kapásból elvetette az ötletet.

A nagy napon azonban egy titokzatos kéz lenyomja a lejátszó gombját és a templomban felcsendül az Il mondo. A vőlegény és apja meglepődve néz körbe és egymást kérdezgetik, hogy kinek az ötlete volt. Mire jön is az ifjú ara tűzpiros ruhában és mosolyogva kedvesére néz, és közben ezt suttogja: ezt csak neked!

Szerintem ennél szebb szerelmi vallomás nem is kell, és ahogy azt az egyik Youtube kommentben olvastam: mindenidők legrosszabb és legszebb esküvői jelenete.

Íme, kedvenc képkockáim: 🙂

Reklámok
Hozzászólás »

Heti útravaló – A külsõ és belsõ magatartás kölcsönhatása

Ezen a héten kicsit hosszú heti útravalót választottam, de aki teheti, olvassa végig mindenképp, szerintem érdemes. Szepes Máriának a Mindennapi élet mágiája című könyve nem egy mai darab, éppen ezért olyan megdöbbentő, hogy korát meghazudtoló gondolatokat találni benne. Ez egyébként az írónő összes művére igaz, mindet csak ajánlani tudom!

sikeres vagy sikertelen

 „Az eredményes élet pszichogenezise mindenkor kettõs természetû. Egy külsõ és egy belsõ részre tagozódik. A követendõ módszer tehát belsõ világunk és külsõ magatartásunk képzésére egyenlõ súlyt fektet.

 Az akarat, koncentratív képesség, imagináció, karakterológiai ismeretek, az önanalízis és szimbólumfejtés tehetségének fejlesztését éppoly fontosnak tartja, mint bizonyos feltételek betartását a külsõ viselkedésben. Mert szavaink, mozdulataink mind önkénytelen rituálék, amelyek erõket indítanak el, különféle hatásokat provokálnak környezetünkbõl, végül visszahatnak ránk.

 Ha összehasonlítunk egymással két embert, akik közül az egyik az életnek úgynevezett “fõszereplõje”, vagyis kreatív, lendületes, akcióiban sikeres és népszerû, a másik pedig árnyékbanjáró, önbizalomhiánytól kínzott, tipikusan “peches” karakter – látni fogjuk, hogy a kettõ felépítésében, általános viselkedésében milyen mélyreható különbségek mutatkoznak.

 A “peches” ember folytonosan siránkozik, panaszkodik, régi sérelmeit beszéli. Sértõdöttsége esetleg oly mély, hogy fuldokolva magában tartja e tartalmat, de gondolatai medrét színültig tölti vele. Arckifejezése, testtartása, minden pórusa ezt az atmoszférát árasztja. Ha valamit elmond, elõadását pesszimisztikus megjegyzésekkel tarkítja. Rendszerint feltételes módban beszél ott, ahol határozottságra és lendületre volna szükség. “Ha esetleg…” – “Azt hiszem, amennyiben lehetséges volna, úgy talán…”- “Bár nem vagyok biztos benne” – “Várjunk… én nem tudom… hátha…” – ezek a kedvenc kifejezései.

 A “szerencsés” ember derûs és határozott. Soha nem panaszkodik. Akkor sem siránkozik, ha valami csapás éri. Bajai recitálásával nem terheli tehetetlen környezetét, mert ösztönösen tudja, hogy ebben nincsen semmi konstruktív. Ha problémáját valakivel megbeszéli, olyan embert választ ki e célra akiben megvannak a segítség feltételei. Mert a szolidaritás az emberi együttélés alapja. Senki sem maradhat teljesen önmagába zártan. Élete bizonyos pillanataiban feltétlenül szüksége van megnyilatkozásra és olyan inspirációkra, amelyeket csak egy másfajta, saját egyéniségét kiegészítõ lénytõl kaphat. Ezt a szolgálatot azonban egyedül attól kívánja, aki nyújtani tudja. A panasz, a minden életjelenségre rávetített kedvetlenség, sérelmeink kántálása olyan koldushoz tesz bennünket hasonlóvá, aki sietõ, begombolkozott emberekhez szegõdik az utcán, és türelmetlenül odavetett alamizsnákból próbálja összehozni szükségleteit. A kifacsart tagokkal, szenvedéstõl eltorzult arccal az utcasarkon némán vonagló koldus szintén nem arat többet nyomorúságos filléreknél, amelyek legfeljebb napi tengõdését fedezik de állapotán, helyzetén egyáltalában nem változtatnak. Ez a magatartás a kívülállókból még sohasem váltott ki olyan döntõ akciót, amely a koldust kivételes pozícióba emelte volna. Az attitûd maga a sors tehát; a rituálé, amellyel ezt az életformát idézzük, a magunkévá tesszük.

 A “szerencsés” ember állító módban beszél. Olyan célokat tûz ki, amelyeket elérhet, ha megteszi érte a szükséges erõfeszítéseket. S õ tudja, hogy megteszi. Bizakodása nem irreális optimizmus, hanem meggyõzõdés abban, hogy ideáljainak megvalósítása a legnagyobb mértékben tõle függ.

 A “peches” ember mindenben halogató taktikával él. Szereti megvárni, mit cselekszenek mások, mielõtt õ tenne valamit. Ha végül is akcióra kerül a sor, akkor nehézkes, a részleteket firtatja, idejét és erejét aprólékos, aggályos gondolatokra pazarolja. Mindig elkésik, vagy túl korán érkezik.

 A “szerencsés” ember nem odáz el semmit. Tennivalóit, amint felmerülnek, elintézi. Nem vár mások példájára, hanem cselekszik. Munkájánál nem veszteget idõt aprólékos pepecseléssel, hanem nagy vonalakban dolgozik. A részletek lebonyolítására csodálatosképpen mindig talál megfelelõ segítõtársakat. Természetesen pontos. Jókor érkezik. Meglepõ érzékkel választja ki az alkalmakat. Társaságát keresik. Egyengetik az útját. Puszta atmoszférája: készsége és aktivitása támogatókat idéz. Mindig ad pozitív erõket áraszt, vonz, leköt és meggyõz, tehát kap: barátságot, érdeklõdést, jóakaratot.

 A típusok meghatározása persze nem ilyen merev. A két véglet között a variációk óriási skálája húzódik. Figyelemmel kell lennünk arra is, hogy a “szerencsés”, “sikeres” ember gyakran egyáltalában nem boldog, s fõként nem harmonikus. E fogalmakat ezért mindig magasabb értelmükben használjuk. Aki csak színlel, ügyeskedik, minden gesztusával saját önzõ érdekét szolgálja, s belül csupa rideg könyörtelenség, kapzsiság, az átmeneti sikereit is belsõ zûrzavar, bosszúságok, szorongások között éli át, s külsõ elbukása éppoly biztos, mint pszichikai összeomlása. 

 Siker az, ha valaki önmagát is meggyõzi, felemeli, átvilágítja, mialatt konstruktív célja felé törekszik. Szerencse az, ha valami nagyszerû ideál kreatív szolgálata közben másoknak is adni képes. Nemcsak vezetékké lesz, hanem gyûjtõmedencévé válik, színültig telik gyógyító, megújító erõkkel. Nincs ennél nagyobb karrier és örök értékûbb gazdagság.

 A kérdésre, hogy vajon az is pozitív emberré változhat-e ilyen értelemben, aki eddig részben vagy egészen a negatív irány szenvedõje volt, a válasz: igen. A mindennapi életben alkalmazott mágia által.”

 (Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája)

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – A szeretet döntés kérdése

idos par

A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja.
Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást:
– De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! – szól a bácsi.
– De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap. – válaszol a néni.
A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk:
– Ne tessék haragudni, önök mióta házasok?
– Éppen 50 éve. – hangzik a válasz.
– Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel – mosolyog a fiú.
A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja:
– Fiatalember, maga ezt ne remélje. Maga ezt döntse el!

Hozzászólás »

Virágok, tavasz, boldogság ♥

Imádom az erkélyünket, többek között ez volt a fő indok, hogy megvettük a jelenlegi lakásunkat. Azt hiszem, kevés ilyen hatalmas terasz van még a városban, mint a miénk. Nem dicsekvésből mondom, de egyenesen oda vagyok érte! És ezzel cseppet sem túlzok! 🙂

Hogy miért van rá szükségem? Azért, mert napimádó és természetimádó vagyok, csakúgy, mint a kiskutyám, aki egy napozóbajnok. Ha tehetném persze házat vennék hatalmas kerttel, de egyelőre az anyagi lehetőségeink még korlátozottak, így maradt ez az édes lakás a hatalmas terasszal.

flowers

Vasárnap igen dolgos és tevékeny napunk volt. Korai ébredéssel indult. Annak ellenére, hogy a lusta vasárnapoknak nem erről kellene szólnia, mégsem bántam. Már hét előtt felébredtünk a kedvesemmel. A napsütés és a madárcsicsergés szinte kicsalogatott minket az ágyból. Élveztük egy kicsit a reggel romantikáját, beszélgettünk, kuncogtunk, kettesben voltunk, mielőtt felébresztettük volna a kis démont is 🙂

Aztán elmentünk a közeli parkba, hogy egy óriás sétát tegyünk. Imádom a reggeli fényeket és az erdő magányos romantikáját. Csak mentünk, sétáltunk, gyalogoltunk, magunkba szívtuk a természet illatát, éreztük a lábunk alatt a földet és a simogató napsütést a bőrünkön.

A séta után bevásárlás, reggeli és aztán VIRÁGVÁSÁRLÁS!!!

Már néhány hete vettem egy-két virágot, de az csak a kezdet volt. Most egy kis ráadást adtam. Persze ez sem a végkifejlet még, mert ha virágokról, növényekről van szó, akkor nekem semmi sem elég. Így most nagyjából elégedett vagyok. Ideig-óráig…

Kiültettem az összes kis szépséget, sőt még maradt is jó néhány. Azokat pedig levittem az épület elé, és ott ültettem el a virágoskertben, hogy más is gyönyörködhessen bennük. Feltöltöttem a madáretetőt is, hagy jöjjenek az éhes kis madárkák és kitettem a kolibri etetőt is. (Azóta mindig kitekintgetek írás közben és legeltetem szemeimet a virágos szín kavalkádon, vagy meglesek egy-két kismadarat, amint éppen falatozik és megpihen az etető peremén.)

Aztán leültem olvasni és napozni és örömmel pislogtam körbe, amikor fel-feltekintettem az olvasnivalómból. Hátradőltem és élveztem a napsugarak érintését és elteltem a látvánnyal, amit csodás új virágaim tártak elém.

Minden csupa zöld, piros, kék, sárga, narancs és rózsaszín. Csupa levél, bimbó, szirom, rügy és bogyó. Különös öröm, hogy a rozmaringom is virágzik, édes világoskék kis virágai vannak, amit a méhecskék örömmel dongnak körül. Virágok, tavasz, öröm és boldogság. 🙂

Ti szerettek kertészkedni?

3 hozzászólás »

Felnőttségem titkai

Márciusban hoztam egy bejegyzést, amiben örvendezve jelentettem, hogy megérkezett a Boldogságtervem, vagyis a várva várt születésnapi ajándékaim egyike, nevezetesen Gretchen Rubin Boldogságterv című könyve.

Egy kis előzetesben megosztottam veletek a könyv rövid tartalmát és az írónő tizenkét parancsolatát is. Egyben ígéretet is tettem, hogy folytatás következik mindenképp. Nos, itt az alkalom eleget tenni a fogadalomnak és egy újabb kis morzsát hozni ebből a könyvből.

Ez alkalommal azokat a tippeket és titkokat osztom meg, amelyekre Rubin felnőttsége kapcsán jött rá. Nem világméretű felfedezések, de a listát végigolvasva rájövünk, hogy a világ azért nem mindig olyan bonyolult, és hogy felnőttnek lenni nem mindig olyan nagy ördöngősség.

 boldog

 „Ezekre a dolgokra jöttem rá nagy nehezen, mire felnőtt lettem. Nem tudom pontosan , miért kellett évekig várni, hogy elhiggyem, a recept nélkül kapható gyógyszerek is elmulasztják a fejfájást – de ez van.

Felnőttségem titkai:

  • Mások nem úgy látják a hibáidat, mint képzeled.
  • Segítséget kérni szabad.
  • A legtöbb döntéshez nem kell alapos felkészülés.
  • Jót tenni jó érzés.
  • Mindenkihez kedvesnek kell lenni.
  • Legyen nálad pulcsi.
  • Sok kicsi sokra megy, ha minden nap elvégzel egy keveset, sokra viszed.
  • A legtöbb kosz lejön szappannal és vízzel.
  • Ha néha ki-be kapcsolod a számítógéped, el kerülheted a nagyobb zűrt.
  • Ha valamit nem találsz, takaríts.
  • Te döntöd el mit csinálsz, de azt nem, hogy mit szeretsz csinálni.
  • A boldogság nem mindig boldogít.
  • Többet ér, amit mindennap megteszel, mint amit hébe- hóba.
  • Nem kell mindenhez tökéletesen értened.
  • Ha nem hibázol, nem vagy elég elszánt.
  • A recept nélkül kapható gyógyszerek nagyon hatásosak.
  • Ne hagyd, hogy a tökéletes a jó ellensége legyen.
  • Ami másnak szórakoztató, nem biztos, hogy neked is az – és fordítva.
  • Az emberek általában jobban örülnek annak a nászajándéknak, ami nem szerepelt a listájukon.
  • Akkor sem tudod megváltoztatni a gyerekeid természetét, ha különórákra beszéled rá és iratod be őket.
  • Betét nélkül nincs haszon.”

Talán nem értek egyet minden egyes pontjával, vagy inkább úgy mondom, hogy bele tudnék kötni a lista egy-két pontjába. Ennek ellenére szerintem ez egy remek kis felsorakoztatás a hasznos tanácsokból és talán épp a tökéletlensége teszi olyan tökéletessé.

Nektek melyik a kedvencetek? 

Hozzászólás »

Föld napja 2014

Ma van április 22, azaz ismét elérkezett a Föld napja. Tavaly ilyenkor hoztam egy egész sor tippet és ötletet, hogy mi mindent tehetünk a környeztünk megóvása érdekében. Ha kíváncsi vagy rá, akkor ide kattintva elolvashatod.

foldnapja

Mivel idén nem szeretném ismételni önmagam, ezért csak apró dolgokra hívnám fel a figyelmet. Apró dolgokra, amelyek ha szokásunkká vállnak, akkor bizony nagyon sokat változtathatunk, hisz sok kicsi sokra megy. Elég, ha példát mutatunk másoknak viselkedésünkkel. Ha segítünk a rászorulóknak. Nem feltétlenül anyagi támogatásra gondolok. Másképp is ki lehet mutatni a szeretetet és a segítőkészséget, sőt, ezek a dolgok sokkal értékesebbek minden pénznél. Egy mosoly, egy nevetés, egy ölelés, egy csók, egy kis segítség a bajban, vagy egy apró szívesség.

Tégy csak kis dolgokat, azok is sokat számítanak. Kapcsold le a világítást, ha más nem teszi meg. Ne félj, hogy esetleg a munkahelyen mániákus villany kapcsolgatónak gondolnak, legyen ez a személyes hitvallásod. Erről mindig Für Anikó jut eszembe, aki már több riportban is hangsúlyozta, hogy milyen fontos számára a környezet és természetvédelem. Az sem érdekli, ha a színházban bolondnak nézik, ő akkor is minden helyiségben lekapcsolja a villanyt, amerre jár. Ezen kívül turkálóból öltözködik, hisz szerinte felesleges új ruhákat vásárolni, csak a föld készleteit pazaroljuk. Ezen kívül még rengeteg dologra felhívja a figyelmet és több környezetvédelemmel kapcsolatos műsort is készített már, de ez a két dolog olyan aranyos és maradandó, hogy ezek ragadtak meg az emlékeimben. 🙂 Íme a bizonyíték, hogy apróságokkal is tehetünk nagy dolgokat. Mi magunk vagyunk a változás kulcsai. Nekünk kell elkezdeni, és ma kell elkezdenünk!

Válogasd szét a szemetet és igyál csapvizet palackozott rémségek helyett! Csak tyúklépésenként!

A másik, amire felhívnám a figyelmet, a nagyméretű pazarlás. A sok étel, amit felhasználatlanul kidobunk és a sok ruha, amit úgy dobunk ki, hogy nem is hordtunk csak azért, hogy aztán újabbakat vásárolhassunk. Mielőtt felesleges pénzköltésbe és őrületes shoppingolásba kezdenél, csak állj meg egy pillanatra és jusson eszedbe az a sok millió szegény, akinek nincs mit ennie, innia és felvennie. Csak néhány másodpercre állj meg és gondold át, hogy biztos szükséged van e azokra a dolgokra! E gondolat kapcsán ajánlom figyelmetekbe a Friss és máris a szemétben c. dokumentumfilmet, amely a világméretű élelmiszer pazarlásra hívja fel a figyelmet. Nagyon érdekes, elgondolkodtató és félelmetes is, hogy milyen mértékben pazarlóan bánunk az élelmiszerrel, miközben a világ túlsó felén, sőt akár a város másik végében emberek éheznek.

Megragadom az alkalmat és e nap kapcsán megosztom Frei Tamás cikkét is, amely az óceánok mélyén felhalmozódott szemétről szól. Emberek milliói nem is tudnak a problémáról. Pedig a probléma valós, létezik, ráadásul mi okoztuk.

Szemétszigetek az óceánok mélyén

Nem hangzik túl jól. Az óceánok mélyén összegyűlt szemét mennyisége az elmúlt negyven évben a százszorosára nőtt. Nemcsak azért, mert az emberiség többet szemetel, hanem azért is, mert a 70-es években a habszivacs és az újfajta műanyagok megjelenésével a világ áttért az úgynevezett nem lebomló csomagolóanyagok használatára.

A mai napig megdöbbent, amikor a világ távoli, elmaradott pontjain szeméttengerbe ütközöm. Afrikában ma már mindenhová eljutott a nem lebomló kólásüveg, a műanyag mosóporos tubus és a folpak, amit az afrikaiak ugyanúgy eldobnak, mint korábban a banánt, pálmalevelet vagy éppen kókuszhéjat. Csak azokat, ugye, „elnyelte” a természet.

Hát a műanyagot nem nyeli.

oceanok melyen

Az óceánok mélyén az áramlatok hatalmas szeméttelepeket sodornak össze. A legnagyobb a Csendes-óceán fenekén, Hawaiitól északra található. Magyarországnál hétszer nagyobb összefüggő szemétfelület. Az ENSZ környezetvédelmi programjának munkatársai szerint ma már az óceánok minden egyes négyzetkilométerén több mint húszezer darab műanyag tárgy, valamilyen szemétmaradvány található. Például 18 millió tonnányi hulladék csak a Csendes-óceán nagy „szeméttelepén”.

Valami most mégis történik. Nem mi, emberek okozzuk a változást, hanem maga a természet, a Föld túlélőösztöne. Az áramlatok által mozgatott műanyag szemetet ugyanis tizedmilliméteres apró törmelékké változtatja a víz, a nap és a hullámzás. Hosszú évek alatt természetesen, de a Föld ereje akkor is „földarabolja” a műanyag hulladékot.

Aztán nekiesnek az egysejtű mikroorganizmusok.

A bioszféra anyagforgalmában lebontó szervezetekként szerepet játszó mikrobák főleg a mélytengeri hőforrások környékén aktívak. Kutatók egyre biztosabbak abban, hogy a műanyag megsokszorozódó mennyiségéhez önevolúcióval alkalmazkodva, a mikrobák elkezdték úgy bomlasztani a szemetet, hogy a sötétben fényt tudjanak kibocsátani. Ez azért fontos, hogy vonzóvá tegyék magukat a szemétmezők környékén sokasodó apró rákok és halak számára. Mert ha „finomnak” tűnnek (ehhez kell a fény), akkor megeszik őket, és ezzel a trükkel a mikrobák bejutnak az állatkák gyomrába.

Ami nekik Kánaán. Ezt találták ki. Így és ide fejlődtek pár évtized alatt, köszönhetően az emberi szemétnek. A rákok és halak gyomrában ugyanis olyan tápanyagok közelébe jutnak, amilyen finom dolgokat másképp nem „ehetnének”. A legújabb kutatások szerint a szeméttelepek környékén élő halak tíz százalékának ma már műanyag van a gyomrában. A mikrobák beléjük szivárogtak.

Vagyis az egysejtűek evolúciója alkalmazkodott az emberiség szemeteléséhez, és kihasználva a lehetőséget, a mikrobák jobb tápanyaghoz jutnak a műanyagból kinyert, mesterséges „világítóanyagnak” köszönhetően.

Most már csak az a kérdés, hogy mire megyünk ezzel a felismeréssel. Az első ötletek között felvetődött, hogy a műanyaggyártásban növelni kellene a mikrobákat vonzó adalékanyagok mennyiségét, mert így az egysejtűek még nagyobb arányban falnák fel és tüntetnék el a tengeri szemetet.

Halakat viszont a szemétmezők környékén nem kellene fogni, mert akkor a körforgás végén, mi, emberek a hallal együtt a kólás flakont is megesszük majd.

(Forrás: Frei Tamás hivatalos oldala)

Hozzászólás »

Heti útravaló – Hat viselkedési mód van, amely javítja az önbecsülést

Denis Waitley, az író és előadó úgy tanítja, hogy hat viselkedési mód van, amely javítja az önbecsülést és növeli a motivációs szintet. Olvasd el a listát és tedd szokásoddá az alábbi lehetőségeket:

boldogsáááág

1. Mindig úgy üdvözöld a többieket, hogy közben mosolyogsz és a szemükbe nézel. Ez a két apróság az önbecsülésből fakadó magabiztosság fontos jeleit sugározza a külvilágnak.

2. Fogadd megbecsüléssel az apró bókokat és szívességeket, fejezd ki az érzéseidet, ne intézd el mindezt egy karlegyintéssel. A magas önbecsülésű emberek azok, akik boldog természetességgel tudnak KAPNI és ELFOGADNI.

3. A beszélgetéseidben ne ÉRDEKES légy, hanem ÉRDEKLŐDŐ. Akik azzal vannak elfoglalva, hogy megköveteljék mások figyelmét és önmaguk hírnevét építgessék egy dialógusban, azok azt a hitet árasztják magukból, hogy a saját elképzeléseik szerint ők nem elég érdekesek.

4. Ne a problémáidat tedd a megnyilvánulásaid központi témájává, inkább arról beszélj, merre tartasz és mi a célod. Válj mentessé a panaszkodástól – ez egymagában újjáépítheti az életedet.

5. A nehéz időkre és a negatív percekre valami produktív cselekvéssel reagálj, magyarán az önsajnálat helyett rúgd be a motorodat és lendülj akcióba!

6. Kezdj el a hibáidra és a kudarcaidra tanulási lehetőségként tekinteni. Te magad sosem vagy KUDARC – legfeljebb az, amit éppen tettél.
(Forrás: http://www.sikerkod.hu )

 

 

 

Hozzászólás »

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Husvet

Bíró András

Ez a húsvét

 

Ez a húsvét olyan ünnep,

fák, virágok megzsendülnek,

mintha húznák-vonnák őket,

oly sebesen, gyorsan nőnek.

 

Ez a húsvét olyan ünnep,

fiatalok megszédülnek,

összebújnak, sugdolóznak,

szavakból szép jövőt fonnak.

 

Ez a húsvét olyan ünnep,

Szelek, vizek megperdülnek,

Hol a napfény, hol a zápor

Nyes nagyobb részt a határból.

 

Ez a húsvét olyan ünnep,

Sírás és bánat, elülnek.

Minden örül, hogy létezhet,

Hogy nagy lélegzetet vehet.

 

Ez a húsvét olyan ünnep,

Bocsánata van a bűnnek

Fönt a hegen az a Kereszt

Új élet útjára ereszt.

 

A tél szennyét mind lemosva

Készülődünk a holnapra,

A pünkösdre, szép pünkösdre,

Lángos csodák jövésére.

 

Szirmos jövőnk féltve, óva

Készülődünk még nagyobbra,

El nem érhető csodára:

Örökös harmóniára.

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – A boldogság kék madara

Boldogsag_kek_madara_40x50

“Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan lény, amely szabadon szállhat az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi.

Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és belé szeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat.

De egy napon arra gondolt: – Mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt.

Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat amiért tudott repülni. És egyedül érezte magát.

És azt gondolta: – Csapdát állítok neki, ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.

A madár szintén szerelmes volt belé és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett.

A nő kalitkába zárta és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya. De szép lassan különös átalakuláson ment át. Most, hogy teljesen övé volt a madár és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett nem tudta kifejezni létének értelmét. Lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.

Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között.

Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje.

A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. – Miért jöttél? – kérdezte a halált.

– Hogy újra együtt repülhess a madaraddal – felelte a halál. – Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna. Most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele!”

(Paulo Coelho – Tizenegy perc)

Hozzászólás »

Az ember azzá válik, amire gondol

A minap újra megnéztem a Titok című filmet. Többször láttam már, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy többször belepillantottam már, és a könyvbe is bele-bele lapozgattam. Azonban olyan mértékű tudás –és információáradat van benne, hogy sokszor elfelejtek lényeges dolgokat, jeleneteket.

Ezért úgy döntöttem, hogy kiragadok egy-egy fontosabb momentumot a filmből, egyfajta emlékeztetőként. Hogy ne felejtsem el, hogy az emberi test és elme csodákra képes. Hogy észben tartsam, hogy a gondolatoknak teremtő ereje van. Hogy mindig a szem előtt tartsam, hogy csodák igenis léteznek. Csupán hinni és akarni kell!

Az egyik ilyen emlékezetes jelenet számomra Morris E. Goodman története is.

morris_goodman

„Az én történetem 1981 március 10-én kezdődött. Akkor megváltozott az egész életem. Azt a napot soha nem felejtem el. Lezuhantam egy repülővel…

Egy kórházban kötöttem ki, teljesen lebénulva. A gerincvelőm teljesen összezúzódott, eltörtem az első és a második nyakcsigolyámat, a nyelő reflexem megszűnt, még inni sem voltam képes. A rekeszizmom megsemmisült, lélegezni sem tudtam, csak pislogni. Az orvos persze azt mondta, hogy zöldségként élem le az életemet és egész életemben már csak pislogni fogok. Ezt a jövőt festették le előttem.

Engem nem érdekelt, hogy mit gondolnak rólam. Az számított, hogy én mit gondolok. Elképzeltem, ahogy újra normális emberként kisétálok a kórházból.

A kórházban csak egy valamim volt: az agyam. Amíg gondolkodni tudsz, addig újra összeteheted a dolgokat. Lélegeztető gépre tettek. Azt mondták, hogy soha többé nem fogok egyedül lélegezni, mert megsérült a rekeszizmom.

Belül egy kis hang megszólalt: Lélegezz mélyeket! Lélegezz mélyeket!

Végül megszabadultam a géptől. Az orvosok kifogytak a magyarázatokból. Nem engedhettem meg magamnak, hogy bármi az agyamba hatoljon, ami elvonhat a célomtól, a bennem levő képtől. Azt a célt tűztem ki magamnak, hogy Karácsonykor saját lábamon hagyom el a kórházat.

És végül a saját lábamon hagytam el a kórházat nyolc hónappal később. Azt mondták, ez lehetetlen. Soha nem felejtem el azt a napot.

Azok számára, akik most ezt a filmet nézik és fájdalmaik vannak, ha össze akarnám foglalni az életem, és elmondhatnám, mire vagyunk képesek az életben… Mindezt hat egyszerű szóban foglalnám össze: AZ EMBER AZZÁ VÁLIK, AMIRE GONDOL!!!”

Morris E. Goodman („a csodaember”)

A gondolatoknak bizony teremtő ereje van, amint azt már egy korábbi bejegyzésemben is megemlítettem, ami a tudatos teremtésről szólt. Ne feledkezzünk meg róla, éljünk ezzel a határtalan lehetőséggel!

Hozzászólás »