Türkiztoll

Színezd ki vele a hétköznapokat! :)

Heti útravaló – “Mi van lista”

A child plays with soap bubbles at an event to support autistic children and their families in a park in Kiev

“A boldogtalanság egyik kulcsa a tucatnyi elvárás. Elvárások a világ, és mások felé. A fejekben megszülető „ilyennek vagy olyannak kellene lenni” mondatok… elvárt érzések, tettek…

Mert míg az elvárt dolgokat, hiányolod, addig észre sem veszed az apró, de hatalmas csodákat, amit a világ és mások nyújtanak feléd…

Ne várd el, hogy süssön a nap, ne essen az eső. Csókoljon vagy öleljen. Hívjon fel, szeressen. Legyen ott melletted. Főzzön, mosson, takarítson… Ne várd, hogy olyan, legyen, amilyennek te szeretnéd… szeresd olyannak, amilyen. Értékeld, hogy van, hogy csak egy puszit ad, de azt szívből, hogy a főnököd félévente csak egyszer, de megdicsér.

A „mi nincs lista” helyett a „mi van lista” hozza a boldogságot.”

Mosolyka

Reklámok
Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – A híd

Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba egymással.

fahid

 

Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra.

Először el akarta hajtani, de végül amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére.
Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács neki is látott a munkának.

Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét.
Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta:

,,Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?”

Erre mindketten nagyon elszégyellték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek. Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak még neki valami munkát.
Erre a Mester így felelt:

,,Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!”

 

 

Hozzászólás »

Hasznos gyakorlat # 5- Összetett kezek a szív felett

Jó ideje már, hogy hasznos gyakorlatot osztottam meg a blogon. Az utolsó a tudatos teremtésről szólt. Éppen ezért gondoltam úgy, hogy itt az ideje egy újabb kis lelki töltődésnek.

Rohanó világban élünk, nem titok. Sokat dolgozunk, keveset pihenünk és alszunk. Nincs időnk a szeretteinkre, nincs időnk a kikapcsolódásra, a játékra, az örömök megélésére. Egész héten csak a hétvégét várjuk, mert akkor végre pihenhetünk. De sokszor ezt a pihenést is megmérgezi a múlton való rágódás, vagy a jövő miatti aggódás. Sokszor ilyenkor sem tudunk kikapcsolódni, mert munkahelyi ügyeket intézünk, vagy magánéleti problémákon gondolkodunk.

anjali_mudra

Épp ezért hoztam egy rövid gyakorlatot, amely orvosolhatja a problémáinkat. Igazán nem élhetünk az „erre nincs időm” kifogással, mivel már az is elegendő, ha csak néhány percre végezzük. Persze jó lenne minél tovább, mert úgy sokkal hatásosabb. Ezt a gyakorlatot Müller Pétertől olvastam és szeretettel ajánlom nektek is:

A hinduk úgy köszönnek egymásnak, ahogy mi imádkozunk. Összeteszik a két kezüket a szívük fölött. Próbáld ki! Tedd össze a két kezed! Ne gondolj semmire, csak figyeld magadban, hosszan és nyugodtan a mozdulatlan helyzet hatását. Figyeld az ujjaidat, a két tenyeredet – és az érzéseidet. Segítek.

Az első, amit érzel, hogy egyensúlyban vagy. Önmagaddal egységben vagy. Lényed jobb- és baloldala, az agyad jobb- és bal féltekéje végre békét kötött egymással: az érzések és gondolatok eggyé váltak benned. Átéled létezésed teljességét, lelked egységét. Ha vallásos vagy, azt is, hogy Isten lelke lakik benned. A két tenyered rövidre zárta benne az áramköröket, és szíved előtt történt a nagy eggyé válás. Ez a mozdulat befelé ható része.

Ha mások felé fordulsz és így köszöntesz valakit – anjali mudrával, ahogy a hinduk hívják -, az azt jelenti, hogy az én teljes lelkem köszönti a te teljes lelkedet, a bennem lakó Isten köszönti a benned lakó Istent. Egyszerre üdvözöllek és tisztellek – ahogy magamat is.

Az imádkozás, ez az örök mozdulat azt üzeni, hogy a magasabb világ csak az összeszedett lélekkel elmondott imát fogadja el.”

(Müller Péter)

A gyakorlatot végezheted csendben, vagy valamilyen meditációs zene kíséretében is, netán mantrázhatsz is közben. A lényeg, hogy adj egy esélyt ennek a gyakorlatnak! Adj magadnak néhány perc pihenőidőt, amikor egy kicsit lelassulhatsz és lelassulhat körülötted a világ is! Próbáld ki és meglátod, hogy lazítani nem is olyan rossz dolog! Néha igazán megérdemeljük 🙂

Hozzászólás »

Örömtréning

Gyerekként nem írtam naplót, és ezt a mai napig nagyon sajnálom. Izgalmas lenne visszaböngészni gyermekéveim eseményeit, dolgait és apró titkait, amiket már elfelejtettem, pedig egykor igen fontosak lehettek. Mert ugyan emlékszem dolgokra, de ez bizony csak apró töredéke múltamnak.

teremtő vagy

Nemrég azonban naplóírásba kezdtem, hogy idősebb koromban ne vádolhassam magam hanyagsággal és lustasággal. Év elejétől hálanaplót vezetek, ami rendkívüli fordulatokat hozott az életembe. Azért választottam ezt a módját a naplóírásnak, mert ebben csakis a pozitív dolgok jelennek meg a hagyományos naplóval szemben. Leírok mindent, ami boldoggá tesz, amiért hálás lehetek és minél több dolgot írok a naplóba, annál több szépség és jóság érkezik az életembe. Valami ilyesmiről szól az örömtréning napló is – amire nemrég bukkantam rá –, kicsit azért mégis más.

 De beszéljen helyettem a szerző, azaz Vidovszky Gábor. Örömtréning című könyve előszavának egy rövid részletéből kiderül számotokra is, hogy mi is az az örömtréning napló.

„A gondolatok, érzések, emlékek, tervek megfogalmazása és leírása aktivitással, erőfeszítéssel, mérlegeléssel, válogatással jár. Mindezek révén nagyobb fokú tudatosulást és bevésődést, végső soron sikeresebb önfejlesztést eredményez. Az írás alkotó munka. Az írás révén korábban nem tudatosult összefüggések válhatnak számunkra világossá. Az írás során elhatározások születhetnek. Az írás önmagunk programozásának fontos eszköze. Ugyanakkor az ismerkedést, a kommunikációt is elősegítheti, ha úgy döntünk, hogy tartalmát megosztjuk másokkal, vagy ha hozzánk közelállónak teszünk fel kérdéseket. A napló őszinte és intim műfaj. Az örömtréning napló abban különbözik a hagyományos naplótól, hogy benne tudatosan csak a jó dolgokról, illetőleg a legkülönfélébb dolgok jobbik feléről írunk.”

örömtréningA szerző tanácsai többek között, hogy fogalmazzunk a lehető legpozitívabban és kerüljük a negatív szavakat, kifejezéseket és érzéseket. Koncentráljunk a jóra, a szépre, a kellemesre, arra, amit örömet okoz. Lehetőleg egyedül legyünk, a naplóírás magányos tevékenység. Nem muszáj írásba foglalni válaszainkat, de annál hatásosabb a gyakorlat.

A naplóban a szerző 99 kérdést tesz fel az olvasónak, aki ez esetben az író szerepét is betölti. Különféle témákban találjuk magunkat, az élet minden területére kitér a napló. Elkalauzol például szerelem, munka, család, mozgás, játék, zene, hit, természet, barátság és ezen kívül még sok más területre is.

Idézek egy- két kérdést, csak hogy még nagyobb kedvet csináljak az örömtréning napló írásához:

  • Melyik vidék, utca, ház, szoba illatára emlékszem vissza?
  • A természettel kapcsolatos legszebb gyerekkori emlékeim:
  • Mit teszek azért, hogy baráti kapcsolataim erősödjenek?

Remélem felkeltettem érdeklődéseteket és ti is kedvet kaptatok egy kis örömtréningezéshez. Én mindenképpen belevágok. Ki tart velem? 🙂

Hozzászólás »

Heti útravaló – A zen életmód egyszerű szabályai

 

10450929_660580294029928_1989975025600583678_n

Az első szabály: Egyszerre csak egy dologgal foglalkozz. Ha eszel, egyél. Ha fürdesz, csak fürödj. Ne akarj evés vagy fürdés alatt más dolgokat is ellátni.

A második nagyon egyszerű szabálya: Lassan és tudatosan tégy mindent! Egyszerre csak egy dologgal foglalkozz, ne siess vele, csináld lassan. Cselekedeteid ne véletlenszerűek legyenek, hanem tudatosak. Ehhez gyakorlás szükséges, de segít egy dologra fókuszálni.

A zen életmód harmadik egyszerű szabálya: Mindent amit teszel, fejezz be. Légy ott teljes elméddel, és amíg nem végeztél, ne kezdj bele másba. Ha mindenképp muszáj új tevékenységbe fognod, legalább pakold el a félbehagyott dolgot az útból, tisztítsd meg a terepet.

Ha szendvicset készítesz, ne kezdd el enni addig, míg el nem takarítottad az előkészületek maradványait, el nem mostad az edényt és le nem törölted az asztalt. Csak miután elvégeztél egy műveletet, tudsz igazán az új dologra koncentrálni.

A zen életmód negyedik egyszerű szabálya: Tégy kevesebbet! Egy zen szerzetes napja sosem léha. Korán kel, és az egész nap munkával telik. Azonban nincs hosszú listája az elvégzendőkről, csupán néhány dolgot tűz ki egy napra, és nem többet. Így oda tud figyelni mindenre, amit tesz, jobban koncentrál rájuk, lassabban és teljesebben végzi el a feladatokat. Nem rohan, nem stresszel, ott van gondolatban is!

A zen életmód ötödik egyszerű szabálya: tégy üresjáratokat a dolgok közé. Mindig hagyj elég időt befejezni egy tevékenységet. Ne ütemezz két tevékenységet időben túl közel egymáshoz. Ezáltal nyugodtabb lehetsz akkor is, ha valami tovább tartana, mint tervezted.

A mosoly olyan, mint egy ablakban felgyúló fény, amellyel a lélek jelzi, hogy a szív otthon van.

,,Teremts meg minden boldogságot, amit megteremthetsz;

szüntess meg minden gyötrelmet, amit megszüntethetsz.

Minden nap hozzájárulhatsz mások öröméhez, vagy enyhítheted kínjaikat.

És az öröm minden egyes magja, amit mások szívében elvetsz,

saját szívedben hoz gyümölcsöt…”  

(Jeremy Bentham)

2 hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Ahol szeretet van, ott mindig van egy kis rendetlenség is

little girl, frog

“Az apának el kell mennie otthonról, de megkéri a tizenkét éves kislányát, hogy amíg ő távol van nyírja le a füvet a kertben. Hogy egy kicsit motiválja a lánykát kilátásba helyezi, hogy ha estig végez vele akkor kap száz dollárt.

Este hazaér a családfő és elégedetten látja hogy a fű az egész kertben le van nyírva. De mielőtt belépne a bejárati ajtón a szeme sarkából észreveszi, hogy az egyik sarokban bizony nincs lenyírva a fű. Belép a házba, és kérdőre vonja a lányát:

-Kislányom, így nem tudom odaadni a 100 dollárt, mert láttam, hogy nincs lenyírva a fű mindenhol.

Mire a lány így válaszolt:

-Apu, inkább nem is kell az a pénz, de ott a sarokban nem vagyok hajlandó lenyírni a füvet!

Az apa nagyon megdöbben ezen, és elhatározza, megnézi vajon mi lehet a kert sarkában. Odasétálva megdöbbenve látja, hogy a kérdéses részen a fű közepén ott ül egy béka, nagyokat pislog és halkan brekeg.
A kislánynak nem volt szíve bántani őt, és ahhoz sem volt szíve, hogy megbolygassa a kis béka környezetét.
Az apa visszament a házba, és miközben elővette a pénztárcáját és így szólt a lányához:

-Ahol szeretet van, ott mindig van egy kis rendetlenség is”

Hozzászólás »

Lelkem egy darabja

Egy írónak – legyen az amatőr, vagy profi mindig várnia kell a visszajelzésekre. Legyen szó blogírásról, vagy könyv-, akár újságírásról, a visszajelzések váratnak magukra hosszabb, vagy rövidebb ideig. Egy színpadi előadó, egy színész, egy táncos ennél sokkal szerencsésebb helyzetben van. Befejezi a produkcióját, és megérkezik a várva várt tapsvihar, vagy rosszabb esetben elmarad.

Az író azonban nincs személyesn jelen, nem találkozik azonnal az olvasóval. Egy író  először csak lélekben van jelen. Az olvasó leül a nappalijában és olvasni kezd. Akkor az író is belopózik egy kicsit abba a nappaliba. Nem tolakodóan, csak úgy észrevétlenül. Most is ott vagyok veled. Olvasol a teraszon, közben a reggeli kávédat kortyolgatod és egy kicsit én is ott vagyok. Az irodában ülsz és szünetben, vagy épp munka közben rátalálsz a bejegyzésemre, és én akkor is ott vagyok.

Nem személyesen persze, de az író lelke egy apró darabját mindig hordozza az írásaiban, kis titkait, érzelmeit és gondolatait rejti el benne.

writing-on-ones-own

Stephen King az írást egyenesen telepátiának nevezi, az Írásról című művében (ami egyik személyes kedvencem tőle):

„Tegyük föl, a kedvenc vevő helyén van, én pedig a kedvenc sugárzó helyemen. Adjuk hát elő mindennapos szellemi gyakorlatunkat, amellyel nem csupán a távolságot, de az időt is le kell győznünk, bár ez nem jelent valódi gondot: ha még mindig olvasunk Dickenst, Shakespeare-t és (néhány jegyzettel megtámogatva) Hérodotoszt, akkor könnyű lesz áthidalni az 1997-et 2000-től elválasztó hasadékot. íme, máris működik a telepátia! Észre fogja venni, hogy semmit sem húzok elő az ingem ujjából, és a szám meg sem mozdul. Nagy valószínséggel az öné sem.

Nézze hát: itt egy asztal, vörös terítővel takarva. Rajta egy kisebb akvárium méretű ketrec. A ketrecben egy rózsaszín orrú, vörös szemű fehér nyúl. Mellső mancsai között sárgarépát tart, és elégedetten rágcsálja. A hátán világosan látható egy kék tintával írott 8-as szám. Ugyanazt látjuk? Ebben csak akkor lehetünk minden kétséget kizáróan biztosak, ha összejövünk, és összevetjük megfigyeléseinket, de én azt hiszem, ez a helyzet. Természetesen lehetnek eltérések: (….) Ezt látjuk, méghozzá mindnyájan.

Nem mondtam önnek. Nem kérdezte. Ki sem nyitottam a számat, ahogy ön sem. Még csak nem is ugyanabban az évben vagyunk, nemhogy egy szobában… azt leszámítva, hogy mégis együtt vagyunk. Egymás közelében. Az elménkben találkozunk. Küldök önnek egy asztalt, amelyik vörös terítővel van letakarva, egy ketrecet, egy nyulat és egy kék tintával írt nyolcas számot. Ön vesz mindent, különösen azt a kék nyolcast. Telepátia volt. Nem az üveghegyeken túli mese; igazi telepátia.”

Ilyen egyszerűen működik hát író és olvasó találkozása?

Egy-két hete Wass Albert műveit olvasom. Pontosabban ez nem elég jó kifejezés rá, mert inkább azt mondanám, hogy falom egyiket a másik után. Régen is olvasgattam már tőle, de azok főleg csak rövidebb idézetek voltak. Nemrég azonban újra rátaláltam, de nagyon…

Csak ülök az ágyamban és olvasok, és néha kuncogok, néha meg majdnem pityergek. Amikor például a Karácsonyi üzenetekben olvastam az ötven erdélyi gyerek levelét a Jézuskához, akkor félórán keresztül folyamatosan mosolyogtam. A végén már fájtak az izmok az arcomban, de komolyan. Olyan édes volt azt a sok kis gyermeki üzenetet böngészni, a maguk kis helyesírási hibáikkal, összes szeretetükkel és ártatlanságukkal együtt, hogy nem tudtam sírjak e vagy nevessek.

Rajongok Wass Albert minden egyes művéért, amibe eddig belekezdtem. Olyan érzéke van az íráshoz, ami nem sok emberről mondható el. Minden képet úgy meg tud festeni és az emlékeit úgy képes megeleveníteni, hogy látom magam előtt szinte minden momentumát. Olvasás közben sírok, vagy nevetek, vagy épp csak hümmögök, mert muszáj valahogy hangot adnom annak a sok érzésnek, amelyek a könyvei által rámtalálnak. Ilyenkor a kedvesem kérdőn felnéz a gépe mellől, én pedig válaszolok is, még mielőtt megszólalna: Igen, még mindig Wass Albertet olvasok. 🙂

egy jó könyv és egy jó kávé

Ott vagyok vele, amikor nagyanyja karácsonyi meséket mond neki, és a többi unokájának. Ott vagyok vele, amikor elhagyja otthonát és akkor is, amikor a világ egy távoli pontján talál menedékre és új otthonra. Ott vagyok vele, amikor honvágya van, elém tárja, amikor szomorú és azt is, amikor boldog.

De nem csak én vagyok ott vele, hanem ő is itt van velem. Beköltözik a lakásomba néhány órára és felkucorodik a kanapéra mellém, miközben olvasok. Mosolyog, amikor mosolygok és szomorú, amikor könnyeket lát a szememben. És megteszi ugyanezt a világon több ezer és százezer emberrel, akik az ő szavait isszák és az ő írásait olvassák. Még most is, jó néhány évvel a halála után is itt él szelleme. Mert ez örök és elpusztíthatatlan. A tehetséget nem lehet elhallgattatni.

Valahogy így működik az írás… Nem az üveghegyeken túli mese; igazi telepátia 🙂

Hozzászólás »

Egy hely, ami csak a tiéd

Munka közben gyakran kinézek az ablakon. Néha csak úgy kíváncsiságból, hogy lássam, nem e történik valami érdekes. Néha azért, hogy gyönyörködjem a szépséges óceáni kilátásban. Máskor pedig azért, hogy csak úgy szusszanjak egyet.

Young woman leaning on tree branch

Ilyenkor néha látok egy lányt odakint ücsörögni. Kb. fél éve láttam először, azóta mindig visszajár. Gyakran rágyújt, és csak leül néhány percre és gyönyörködik a kilátásban. Láttam már sírni is ott, nem is egyszer. Ez az ő helye. Oda szokott elvonulni, ha szomorú, vagy épp boldog, ide menekül, ha megbántották, vagy csak egy kis nyugalomra vágyik. Ez az ő mentsvára.

Ha boldogok vagyunk, akkor szeretünk társaságba menni, mindenkinek elcsacsogni, egyszerűen világgá kürtölni, hogy mennyi-mennyi jó dolog történt velünk. Amikor ránk tör a szomorúság, akkor viszont a magányt választjuk. Persze az is lehetséges megoldás, hogy a legjobb barátunknak, vagy anyukánknak sírjuk el a bánatunkat, de az elvonulás ilyenkor mindig segít. Jó egy kicsit magunkba nézni, önvizsgálatot tartani és elbeszélgetni önmagunkkal. Gyakran kéne rá időt szakítani, de ebben a rohanó világban nem sokszor van rá lehetőség.

Amikor még gyerekek az ember, sokszor játszik, akár egyedül is. Olyankor még nagyon közel vagyunk önmagunkhoz. Aztán egyszer csak felnövünk, és egyre csak öregszünk és távolodunk el önmagunktól, belső énünktől. Nem jó ez így. Igenis időt és helyet kell találni rá, hogy egy kicsit elcsendesedjünk, hogy tisztázzuk magunkban akár kételyeinket, akár terveinket és vágyainkat. Ehhez pedig kell egy hely, ahol megtehetjük.

Lehet ez a hely akár otthon, a lakásunkban is. Én szeretek az ágyam közepére felkucorodni, könyvekkel és füzetekkel körbevenni magam. Ott olvashatok és írhatok is. Az írás is kiváló terápia, mert megnyugtat és felszabadít, ha épp arra van szükségem. De szívesen vagyok a teraszon is, ahol legeltetem a szemem a virágaim színkavalkádján, nézem és nevetek a napimádó kiskutyámon és én is vele együtt élvezem a napsugarak melegét.

De van, hogy sétálni megyünk. A séták mindig megnyugtatnak és elrepítenek egy mesevilágba. A sétának megvan a maga hangulata és misztériuma. Olyankor az ember csak megy, néha gépiesen, szinte elszakadva a világtól és néha azt sem tudja, hogy került oda, ahol éppen van.

A lényeg, hogy a séták végeztével mindig jól érzem magam és addigra minden gondom elszáll, legyen az apró vagy nagyobb. Sétáink mindig átvisznek egy aprócska parkon, amit nagyon szeretek. Egy szeletnyi természet, kisvárosunk közepén. Hatalmas fák, amely apró mókusok és madarak lakhelye, és ha szerencsés vagyok, akkor láthatom is őket. Szépséges virágok nyílnak mindenhol és a nyári szellő balzsamossá varázsolja az egész parkot. Néha megállunk egy kicsit, vagy leülünk egy padra, csak úgy szusszanni két percet és magunkba szívjuk a természet összes illatát, aztán megyünk is tovább.

fuben olvasn

Régen, amikor még albérletben éltünk, felfedeztünk egy nagyon jó helyet az utcánk mellett. Egy régi esőerdő maradványa, mára csak egy aprócska park maradt belőle. De azért még érezni lehet a fák energiáit. Amint belépünk, máris megérint a hely varázsa, hisz ősi fák vesznek körül minden irányból. Egy hatalmas domb oldalán van a park, falépcsők visznek fel a domb tetejére. Gyakran levegő után kapkodtunk mire felértünk, de mindenképp megérte. Mert a domb leges legtetején, a kis erdő szélén van egy pad, amely az óceánra néz két hatalmas fa között. Ilyenkor csak leültünk a padra és lihegtünk és néztünk ki a fejünkből. Bámultuk azt a csodát, a kis öbölbe érkező szelíd hullámokat, felette a tarka égboltot, amit a lemenő nap festett narancsos színűre.

Gyakran felmentem oda egyedül. Volt, hogy csak úgy sportolni akartam, de volt, hogy egy kis magányra vágytam és ennél szebb és alkalmasabb helyet keresve sem találtam volna. Pár hónapja jártam arra a kutyával és örömmel konstatáltam, hogy változatlanul meseszép és misztikus a hely. Lehet, hogy holnap is arra sétálunk 🙂

Te rátaláltál már a helyre, ami csak a tiéd?

Hozzászólás »

Heti útravaló – Az utaknak értelme van

 

út

“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek.

Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.

Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk.

Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz.

Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”

(Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Ha az ember rendben van, akkor rendben lesz a világa is

“Egy lecke, amelyet egy gyermektől tanulhatunk, Van egy csodálatos kis történet egy lelkipásztorról, aki szombat reggel meglehetősen nehéz körülmények között próbált felkészülni a prédikációra.

p36-uk-and-europe-split-370x229

A felesége elment vásárolni. Esett az eső, a kisfia unatkozott és nyugtalan volt, mert nem tudott mit csinálni. Végül a lelkész kétségbeesésében elővett egy régi magazint, átlapozta. Talált egy szép színes oldalt. A világ térképe volt rajta. Kitépte a lapot, szétszaggatta, a darabkákat szétszórta a szoba padlóján és ezt mondta: “Johnny, ha össze tudod rakni a térképet, kapsz tő1em egy huszonöt centest.”

A lelkész azt hitte, hogy egész délelőttre való munkát adott Johnnynak. De tíz perc múlva kopogtak az ajtón. A kisfia volt, az összerakott térképpel. A lelkész meg volt döbbenve, hogy Johnny ilyen gyorsan végzett a feladattal. Ott voltak a papírdarabkák, gondosan összerakva, és a hibátlan világtérkép.

– Kisfiam, hogy tudtad ilyen gyorsan összerakni? – kérdezte a lelkész.

– Ó! – mondta Johnny – Nagyon egyszerű volt. A másik oldalon egy ember képe van. Egy papírt tettem a földre, összeraktam az embert, aztán egy lapot tettem a tetejére, és megfordítottam azegészet. Rá jöttem, hogyha rendbe teszem az embert, a világ is rendbenlesz.

A lelkész mosolygott, és átadta fiának a negyed dollárost.

– Te pedig megadtad a holnapi prédikációm témáját – mondta.

– Ha az ember rendben van, akkor rendben lesz a világa is.

Mély tanulság rejlik ebben a gondolatban. Ha szerencsétlennek érzed magad a világban, és a világot meg akarod változtatni, a legjobb hely, ahol kezdheted, magad vagy. Ha te rendben vagy, a világod is rendben lesz. Ez az, amiről a pozitív lelki beállítottság szól. Ha a lelki beállítottságod pozitív, a világod problémái meghajolnak előtted.”

(Forrás: Napoleon Hill, Clement Stone: A siker titka – Pozitív lelki beállítottság)

Hozzászólás »