Türkiztoll

Színezd ki vele a hétköznapokat! :)

Ha elmúlik Karácsony…

Karácsony után mindig hiányérzetem támad és egyfajta nosztalgikus, letargikus hangulatba keverem magam, mert máris hiányzik az ünnep. Így volt ez már gyermekkoromban is és végigkísért azóta is. Amint vége a szeretet ünnepének, elfog egyfajta félelem és rossz érzés, hogy miért múlt el máris. Közeleg az év vége is és ez sem könnyíti meg a helyzetet, hisz minden az elmúlásról szól. Arra gondoltam, hogy ezen mindenképp változtatni kell. És hogy mi lehet a legjobb módszer? Hát az, ha egész évben karácsony van átvitt értelemben és szó szerint is.

A díszek hamarosan lekerülnek és mehetnek a dobozokba az összes dekorációval és csak egy év múlva látom majd őket újra. Addig viszont gyönyörködöm és kiélvezem az ünnep minden szépségét. Kitettem a sok képeslapot is, amit az ismerősöktől kaptunk. Itt az a szokás, hogy a reluxák rései közé dugják a lapokat karácsonykor és így mindig szem előtt vannak és az embernek folyton eszébe juttatják, hogy milyen sokan gondolnak rá és mennyien szeretik.

20141228_134433

Vízkeresztig még rengeteg idő van, addig még megcsodálhatom a karácsonyfát minden egyes nap és elmerenghetek a fényekben. A karácsonyi hálószoba világítást továbbra is használni fogom, mert imádom, hogy romantikus, téli hangulatba burkolja a szobát. Ezen kívül vettünk egy szépséges fát az erkélyre is, aminek minden ága tele van virágokkal (amik nem igazi virágok, hanem karácsonyi égők) és este mesebeli fénnyel árasztja el az egész erkélyt és én csodálhatom. Ez is ott lesz egész évben, nem száműzöm és nem fogom hiányolni egy teljes évig. Mindemellett továbbra is szándékomban áll karácsonyi filmeket nézni. Hisz nem szentírás, hogy csak az ünnepek alatt nézhetjük ezeket a filmeket. Én szeretem magam szórakoztatni velük ősztől egészen tavaszig és belemerülni a mesés téli világba, amit elém varázsolnak. Emellett pedig jó lenne a karácsony szellemét is megőrizni egész évben. Hinni, várni, adni, örülni és persze feltétel nélkül szeretni. És ahelyett, hogy az elmúláson töprengenék és szomorkodnék, inkább hoztam egy kis egyveleget arról, hogy hogyan is zajlott idén a Karácsony.

Bár csak két napot tölthettem itthon, de azért az ünnep előtti hetekben már magával ragadt a hangulat és megérintett a várakozás szele. Igyekeztem gyermeki hittel és szeretettel megélni ezt a szép időszakot.

  • Reggelente hosszú sétákat tettünk a kiskutyámmal a városban. Olyan jó volt kiélvezni az ünnepi csendet. A szokásos nyüzsgő-mozgó utcák helyett békés és nyugodt volt minden, így volt alkalmam megcsodálni a fényeket és elmerengetni egy kicsit, mintha csak a miénk lett volna az egész város.
  • Karácsonyi díszeket készítettem porcelángyurmából és adtam belőle a barátaimnak is. Bár nincs nagy kézügyességem, de mindenképp jó móka volt ez a kis kreatívoskodás és azt hiszem, hogy a kézzel készített ajándékoknak nincs párja. (annak ellenére is örültek neki, hogy némelyik úgy nézett ki, mintha egy ötéves gyerek készítette volna :)) Egy-két lakónak is ajándékoztam az idősek otthonában és vettem neki szépséges kis lámpásokat is, amibe elektromos mécsest lehet tenni. Már régóta vadásztam ilyen kis gyönyörűségekre, úgyhogy amikor megpillantottam őket az egyik üzlet polcán, azonnal megtöltöttem velük a kosaramat.

20141228_134540

(Egy kislámpást megtartottam és feltettem a fára a többi dísz közé)

  • Ezen kívül sütöttem is. Persze nem vittem túlzásba, mert nem akartam ezt a két napot a konyhában tölteni és robotolni. Isteni diótorta receptre bukkantam, amit muszáj veletek is megosztanom. A receptet itt találjátok. Ez a régimódi diótorta olyan finom, hogy azt leírni nem lehet. Muszáj kipróbálnotok! Kicsit időigényes, de mindenképp megéri, mert mennyei és megszámlálhatatlan bókot fogtok kapni érte! Én elkészítettem egyet magunknak, de amint megkóstoltam, rögtön sütöttem még egyet az idősek otthonába is. Szerettem volna valamivel meghálálni a lakók kedvességét. Karácsonykor ugyanis rengeteg ajándékkal, képeslappal, apró meglepetéssel és persze éves bónusszal ajándékoztak meg minket. Én is akartam valamit adni és a diótorta tökéletes választás volt. Nagy sikert arattam vele, mindenki imádta.
  • Ezen kívül megajándékoztam egy kedves öreg barátomat is, aki tulajdonképpen inkább Mandy barátja 🙂 Mióta Mandy az életünk része, azóta ismerem Bobot is. Az egyik sétánk alkalmával a szomszéd utcában találkoztunk. Bob a földszinten lakik és az erkélyen ült egy őszi délutánon. Mandy pedig rögtön odafutott hozzá némi simogatásért. (akkoriban különösen szeretett mindenkitől egy kis extra figyelmet kikönyörögni, bár ebben azóta sem változott sokat). Valahogy így történt az első találkozás. Azóta pedig egy héten egyszer a szokásos séta során útba ejtjük Bob házát is. Ő persze már mindig nagyon vár minket. Megható, hogy egy kiskutya milyen széppé tudja varázsolni egy idegen ember perceit, napját, életét is. Különleges kapocs van köztük, egyszerűen csak érzik, hogy mennyi szeretet van a másikban és ez elég. Épp ezért Bobot sem hagyhattuk ki a karácsonyi ajándékozásból. Szenteste arra sétáltunk Mandy-vel és mivel Bobnak épp társasága volt, ezért csak otthagytam neki a csomagot az erkélyén egy ajándéktáskában, rajta a felirattal: Mandy-től Bobnak, Boldog Karácsonyt . Szívesen megnéztem volna, milyen képet vág, amikor másnap reggel megtalálja az erkélyen a kiskutya ajándékait 🙂 Ez alkalommal én voltam a titkos Mikulás.
  • Feltöltöttem a madáretetőt is a kismadaraknak. A szokásos magvakon kívül adtam nekik bőven kukacot is az ünnepre való tekintettel. A kolibrikről sem feledkeztem meg, ők is kaptak ünnepi szirupot. Nagy meglepetésemre és örömömre a szokásos kis zöld fickón kívül felbukkant egy új, piros-fekete szépség is.
  • Nem maradhatott el idén sem a szokásos karácsonyi filmdömping. Nem volt túl sok időm, de erre mindig szánok. Kezdtük a Reszkessetek betörőkkel, majd Csoda New Yorkban, Karácsony Connecticutban, Gézengúzok karácsonya, Kelekótya karácsony, Karácsonyi vakáció és persze Aludj csak én álmodom is szerepelt a repertoárban. Ez a lista koránt sem véges, mert ahogy említettem, tavaszig még sok idő van 🙂
  • A filmeken kívül pedig volt olvasás is. Blog-és könyvböngészés, meg persze sok-sok mese is. Olvastam Wass Albert írásait, akinek szépséges téli történeteit egész évben szeretem, de ilyenkor különösen.

20141224_184137

(Mandy a Mikulással szelfizett)

  • Sok-sok gyertyát is gyújtottam, hiszen ez december eleje óta szerves része a várakozásnak és az ünnepi légkör megteremtésének. Minden nap legalább egy apró mécses fénye teszi meghittebbé a filmezést, olvasást és a mécsesek száma egyenes arányban növekedett az ünnep közeledtével.
  • Ezen kívül hivatalosak voltunk egy karácsonyi vacsorára is. Nemcsak a hangulat, de a menü is kiváló volt. Újházi tyúkhúslevestől kezdve, a sült pulykán és a töltött káposztán át a lazacig. Volt még sok-sok finom párolt és sült zöldség is, csak hogy a hozzám hasonló zöldevők se búslakodjanak. Persze zserbó is került a terülj-terülj asztalkámra, mert anélkül nincs Karácsony.
  • Volt persze ajándékozás is, annak rendje és módja szerint. Mondanom sem kell, hogy a legtöbb ajándék Mandyt várta a fa alatt. Még csak nem is tőlünk, hanem ismerősöktől, barátoktól kapott rengeteg játékot.

Ahhoz képest, hogy kétnapos non stop pihenést terveztem, végül egész sok minden belefért ebbe a rövid intervallumba. Így bár kevésbé kipihenten, de élményekben, emlékekben sokkal gazdagabban, igazi ünnepben volt részem.

Te hogyan töltötted a Karácsonyt?

Reklámok
Hozzászólás »

Újévi útravaló – Ha bizonyosak lehetnénk

pezsgős12

“Ha bizonyosak lehetnénk január 1-jén arról, hogy december 31-én meghalunk…
Milyen más lenne a gondolkodásunk, munkánk, magunk viselete!
Mennyi sok izgalmat ismernénk haszontalannak!
Mennyi sok emberre néznénk több szeretettel!
Milyen hálásak lennénk csak egy szép napos időért! Egy jó vacokért! Egy tányér ételért!
Milyen érdeklődés nélkül olvasnánk a politikát, börzét és nyílt téri nyilatkozatokat!
Milyen érdeklődés nélkül néznénk sok nyargalást, tülekedést, kiskalapácsot és nagykalapácsot, irigy nyálat és dühtajtékot, furkósbotot, rendjelet, rózsaszín levelet és selyem nyakkendőket. Pénzolvasást és telekkönyvi táblázásokat. S tovább is így.”

Gárdonyi Géza

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – A kandalló hidege

Volt egyszer egy kályhásmester, akiről azt rebesgették, hogy bárhová, bármiből meleget tud varázsolni. Kemencét készít a víz hátán feltorlódó jégtáblákból, kályhát rak a szélfútta hóhegyekből, kandallót épít a jégvermekből. Hetet-havat összehordtak az emberek… de abban mindenki egyetértett, hogy Kálmánhoz hasonló mestert nem hordott még hátán a föld.
Sokan megkeresték, egyre távolibb vidékekről, sőt országokból is. Mire észbe kapott, szinte csak hálni járt haza, de azt is egyre ritkábban.
Bárhová ment, szívesen fogadták, mert melegséget vitt magával, és meleget hagyott maga után. Nem győzték magasztalni a munkáját, és őt magát. Akkor sem fukarkodtak az elismeréssel, amikor pénzre váltották.
Kálmán észrevette, hogy ha néhanapján hazalátogat, egyre hidegebb fogadja. Családján kevésbé látszott, hogy fáznának, de ő dideregve kuporgott a kandalló előtt, melyet saját kezűleg épített. Még messzebbre, még hosszabb ideig vállalt munkát. Miután kisütkérezte magát a távoli dicsőség fényében, még hangosabban koccantak össze fogai az otthoni tűz mellett.
Közeledett a karácsony. Advent utolsó hetét már otthon töltötte, és úgy fázott, mint még soha. Mintha vékony jéghártyán keresztül látta volna, hogy felesége és gyermekei szótlanul jönnek-mennek a házban, majd egész napra eltűnnek, hogy a pompásan kivilágított városban költsenek pénzt ajándékokra – amennyit csak akarnak.

kaandallo
Kálmán egyedül maradt. Tehetetlenül nézte a kandallóban pattogó tüzet, mely képtelen volt kifűteni a szobát. Rakta, csak rakta rá a fát, de hiába. Arra gondolt, hogy le kellene bontani a művét, és újat építeni helyette, ami meleget hoz az ünnepekre. Szokatlan fásultság bénította tagjait, miközben remegés rázta belülről. Látta, milyen szép a kandallója – csak épp a lényeg hiányzott belőle.
A szikrák egyre közelebb pattogtak hozzá, s csúfondárosan hadonászó tűzmanók váltak ki belőlük.
– Fázik a kályhásmester? – vihorásztak. – Hát ezen könnyen segíthetünk!
Még közelebb férkőztek hozzá, de nem hoztak meleget, hanem magukba szívták azt a keveset is, ami volt. Kálmán elhűlve látta, hogy deresek már a falak, a bútorok. A mennyezetről jégcsapok lógtak, és csepegve nőttek egyre nagyobbra. Jeges rémület szorította össze a szívét.
Az egyik tűzmanó, úgy látszik, megszánta:
– Pszt! Elárulom, hogyan tudsz meleget varázsolni a kandallódba…
– Ho-ho-ho-hogyan? – vacogott Kálmán.
– Dobd bele a szívedet, és égesd el! – hangzott a válasz, aztán a manó szétpukkant, mint egy buborék. A többiek követték a példáját, s Kálmán ismét egyedül maradt. Meglátszott a lehelete, miközben fagyott ajkaival szavakat próbált formálni:
– Mi-cso-cso-cso-da? So-ha-ha!
Tiltakozása úgy hangzott, mintha a tűzmanók kacarásztak volna rajta. Vagy talán inkább ő, saját magán?
Elmosolyodott. Furcsa módon, ajkai most engedelmeskedtek – mintha kicsit felengedett volna a fagy. Feleségére gondolt, és a gyermekeire, kiket élőbbnek látott képzeletben, mint amikor itthon voltak. Szája széles mosolyra húzódott, és ami ezután következett, ebből a mosolyból táplálkozott: benyúlt a kebelébe; gyengén lüktető szívét megfogta – és beledobta a tűzbe.
A kályhásmester szíve lángra lobbant. Gyönyörű színekben pompázott, majd csendesen parázslani kezdett, mígnem elhamvadt. A hamuból egyszer csak szikraeső kezdett záporozni, és apró lények öltöttek alakot belőlük. Ám ezek nem tűzmanók voltak, hanem aranyfényben csillogó kis angyalok. Kálmán mellkasához röppentek, és csilingelő kacagással belevetették magukat. A kályhásmester nagy melegséget érzett belül, szinte kibírhatatlan forróságot. Reszketett, de már nem a hidegtől, hanem a kitörni készülő kacagástól. Kinyitotta a szoba ablakait, aztán az ajtóhoz sietett, és kabát nélkül kilépett a szabadba. Hatalmas hőség áradt ki mögüle és belőle, hamar felolvasztotta a havat a ház körül.
Advent utolsó napja volt. Az utca végén felesége és gyermekei közeledtek nagy csomagokkal. Kezük-lábuk elgémberedett a hidegtől – alig várták, hogy hazaérjenek.
Csodálkozva látták, hogy miközben Kálmán mosolyogva eléjük siet, hullámzón remeg a levegő körülötte.
(Fer-Kai: A kandalló hidege)

Hozzászólás »

Távol Karácsonykor

Ülök a karácsonyfa előtt egy esős délutánon. Olyan nekem, mint egy oltár. Csak nézek rá, csodálom, szeretem és gyermeki áhítattal bámulom. Közeleg a Szent Este, már csak órák választanak el tőle. Visszagondolok a régi Karácsonyokra, a gyermekévekre.

Az idő mindent megszépít és tökéletes Karácsonyok jutnak eszembe, pedig akkoriban koránt sem voltak hibátlanok. Hangos volt a ház, de nem a Jézuskához szóló énekek zengték be, hanem a kisebb-nagyobb összezörrenések. Ment a vita, hogy ki faragja ki a fát és ki cipelje fel a pincéből. Ki segítsen anyunak a konyhában? Ki dézsmálta meg már megint az összes szaloncukrot és ki jár rá a bejglire, ami napok óta csak fogy és fogy? Ki díszítse fel a fát? Miért nem vagyunk még felöltözve? Hogy fogunk így időben a templomba érni? Miért halászlé van már megint, mikor én nem is szeretem a halat? Hirtelen eszembe jut az a sok dilemma, ami mind csak apróság, de akkor úgy felfújtuk, hogy sokszor még az ünnepi hangulatot is szürke fátyollal vonta be a duzzogás. Mégis, visszagondolva olyan szép volt minden és lehet, hogy nem volt tökéletes, de az én emlékeimben akkor is a legszebb karácsonyokként maradnak meg…

5653-600x366

Most, felnőttként ugyanúgy nézem a karácsonyfát, mint régen gyermekként. Most is próbálok úgy hinni és várni, mint akkor. Most is szent, misztikus, rejtelmes égi csoda, amely mindig valami szépet és jót ígér. Nézem a fényeket és közben gondolkodom. Húsz év telt el azóta és tízezer kilométer választ el egykori otthonomtól és a családomtól. Sok ez időben és térben is, akárhogy is számolom…

Lassan potyogni kezdenek a könnycseppek az arcomon, pedig nem akartam sírni ezen a szép napon. Nem is szomorúság ez, inkább csak egy kis önsajnálat és sok-sok emlék keveréke. Valahol ki kell jönnie ennek a csuda sok érzelemnek, ezért folydogál a könnyem csöndesen. Nézem az apró gyertyalángokat könnyeim fátyolán át és álomba ringatom magam. Hazaálmodok ezen az esős délutánon, újra gyermek vagyok egy kicsit.

Tíz éves lehetek. A templomban vagyok Karácsony este. Lila kabátban, rózsaszín sállal a nyakamban állok kint a pódiumon és az ünnepi verset szavalom a kis Jézusnak. Minden tekintet rámtapad, de nekem szemem se rebben. Csak mondom a verset, meg sem akadok, szinte levegőt sem veszek, úgy szavalom végig. Leheletem látszik a templom hideg levegőjében, de én nem törődöm vele. Mondom a verset és közben érzem, hogy szép és jó vagyok, egy tökéletes gyermek, akit nagyon szeret az Isten. Érzem, hogy azon a szent helyen rajtam van az ő áldása és védelmező kezei vigyáznak rám. Mondom a verset és közben figyelem szüleim arcát, akik mosolyogva néznek. Én persze még náluk is büszkébb vagyok, csakis azért, mert ők büszkék rám. Olyan jó ott lenni, olyan jó megint gyereknek lenni, olyan jó hazaálmodni egy kicsit…

Ismerősek az arcok, az illatok, a hangok, az érzések. Ismerős a templom, a fehér falak, a festett mennyezet, az orgonaszó és minden imádság. Ismerem a templom előtt a havas tájat, a vidéket, a harangszót és a gyerekzsivajt. Jól ismerem azt a nyelvet, a zsoltárokat, amiket éneklünk és ismerem az embereket is. Olyan jó hazaálmodni egy kicsit…

?????????????????????????

Hirtelen megint felnőtt vagyok és kedvesem csókja ébreszt. Visszahoz a valóságba, a jelenbe. Gyengéden megsimogatja arcomat, a könnyek már rég felszáradtak, nem is sejtheti, hogy sírtam. Ő mégis tudja, hisz ismer. Már akkor is ismertük egymást, amikor még nem is találkoztunk. Én kicsi lány voltam és Karácsony éjjelén arról ábrándoztam, hogy eljön majd egyszer egy fiú, akit szerethetek, és akivel együtt tölthetem az ünnepet. Ő kisfiú volt akkor és a fa alatt az ajándékokat bontva azt gondolta, egyszer megtalálja majd azt a lányt, akit örökké szerethet. Lesz majd közös otthonuk, lesz benne egy szép fájuk sok-sok ajándékkal és az lesz az ő saját családja majd. Most ez a fiú szelíden átölel és az ölelésében benne van minden Karácsonyom. Két karjában ott van múlt, jelent és jövő…

Kiskutyám is bejön a szobába és nagyot vakkant, miközben felugrik mellém a kanapéra. Nem érti, miért vagyok szomorú, ezen a szép napon. Ha beszélni tudna, biztosan kérdezne. Nagy barna szemében benne van minden kérdés és ott van rá minden válasz is. Rámnéz és tekintetével ezt kérdezi: Ugye boldog vagy kisgazdám? Ugye szeretsz minket? Mert nekünk te vagy a világ…

És én boldog vagyok, ó de nagyon boldog!

Később mikor már mindenki alszik, kilopózom még egy kicsit. Kimegyek a karácsonyfához, hogy kettesben legyünk még egy picit. Leülök megint elé és nézem egy ideig. Bámulom a pislákoló fényeket és az ágakon megcsillannak a remény sugarai. Tudom és hiszem, lesz még karácsony, amikor mind együtt leszünk, mint egy igazi nagy család. Körbeüljük a nagyasztalt és megfogjuk egymás kezét és szavak nélkül is érteni fogunk mindent. Kicsik és nagyok hálásak leszünk, hogy végre megint együtt lehetünk. Béke és szeretet lesz a vacsoránk.

Ezzel a kis történettel kívánok kitartást, erőt és hitet mindazoknak, akik távol ünnepelnek szeretteiktől. Tudom, nem könnyű ez senkinek, pedig nagyon sokan vagyunk most távol otthonunktól, szétszóródva a nagyvilágban. Gondolatban mégis legyünk együtt és ez az összetartozás erősítsen minket! Békés, Boldog, Áldott Karácsonyt kívánok!

Hozzászólás »

Ünnepelj igazán!

Tegnap este az idősek otthonában zenés mulatság is járt a vacsora mellé. Egy hölgy jött énekelni, aki már korábban is járt ott, ám ezúttal igazi karácsonyi slágereket hozott. Azokat a jó öreg klasszikus nagyágyúkat. Mondanom sem kell, hogy mindenki a plafonon volt a boldogságtól, lakókat és személyzetet is beleértve.

A pörgős slágerek után jött egy-két lassú és érzelgős nóta is, ami mindenkit seperc alatt a múltba repített. Én nem is annyira az énekesre koncentráltam, hanem az öregek arcát néztem. Egy-kettő még tudott összpontosítani és a műsorral haladni, legtöbben azonban elvesztek. Elvesztek az idő fogságában, valahol múlt és régmúlt között.

Láttam, hogy sokan csak bámultak maguk elé és testük még ott volt, de lelkük és szellemük messze repült. Öreg szemek bámultak oda, amit nem láthat minden földi halandó. Ki tudja hol jártak? Valahol a régmúlt karácsonyok közt időutaztak. Visszamentek harminc, negyven, ötven évvel ezelőttre is. Talán még tovább is, hiszen egy-két lakó már túl van a kilencvenen is. Előttük aztán lepergett jó pár emlékezetes karácsony tegnap este.

xmas_morning1928

Ez eszembe jutatta, hogy muszáj megélni és jól megélni a karácsonyt. Igazán ünnepelni kell, szeretni, amíg lehet. Szerintem sokuk mindenét odaadta volna akár egyetlen percért is egy régi karácsonyból. Amikor még élt a férjük/feleségük, amikor még együtt voltak a barátaikkal. Azóta sokan elmentek már, sokaknak magányos lesz az ünnep.

Mindegy, hogy nagycsaládban, vagy csak szerényen, kettesben ünnepeltek. Mindegy, hogy a szerelmeddel, a barátoddal, vagy a szüleiddel vagy. A lényeg, hogy tedd különlegessé és emlékezetessé ezt a szép napot. Varázsold ünneppé az ünnepet!

Készíts képeket és videófelvételeket és ami még ennél is fontosabb, raktározd el a szép pillanatokat! Mert húsz, negyven, hatvan év múlva már csak azokat a perceket és pillanatképeket tudod majd előhívni, amiket jó mélyen eltettél az emlékek fiókjába. Gondoskodj róla még most, hogy legyen mire emlékezned mikor öreg leszel! Ne legyen üres az a fiók! Szeress, higgy és ünnepelj igazán!

Hozzászólás »

Heti útravaló – Karácsonyi angyalok

Ezzel a szépséges, kedves és tiszta gyerekdallal kívánok békés ünnepvárást és kellemes készülődést a szeretet ünnepére minden kedves olvasómnak!

Kapcsolódó bejegyzések:

Karácsonyi mese

Ajándék

Csodákkal teli éjszaka

Adventi ima

Ünnepre hangolódás – Olvass mesét!

Légy te a Mikulás!

Mikulás bácsi csizmája

Csend gyakorlat

Helló December!

Életed négy legfontosabb pontja

Békés ünnepvárás

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Karácsonyi mese

Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.
Mi gyermekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan, és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit.
Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda.
Kis idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénemberhangján:
– Aztán tudjátok-é – kérdezte -, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?
– Akkor született a Jézus Krisztus – felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá.
– Ez igaz – mondta -, mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.
Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám.

animated

– Hát az úgy volt – kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledölte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van.
Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett benne a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat.
Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.
A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, mikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki: “Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akinek még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája.”
Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot.

A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatózva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem.
Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva.

Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borították a testét, de mégis húzta,
vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől.
“Minek kínlódsz ezzel a fával? – kérdezte meg az angyal. – Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette.”
“Jaj, lelkem, nem tehetem én azt – felelte az ember. – Asszonyom, s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok.”
Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt.

Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.
“Édesanyám, éhes vagyok…” – nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek.
“Miért nem eszed meg magad a többit? – kérdezte az angyal.
– Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz.”
“Az nem baj, ha én meghalok – felelte az asszony -, csak legyen mit egyék a kicsi fiam.”
S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe.
A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt:
“Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret, meg a helyet a tűznél!”
Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.

Flickering_Flame

S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszüntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.
S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat.

– Ez a karácsony igazi meséje – fejezte be nagyapánk ott a kandalló mellett azon a régi-régi karácsonyestén -, én pedig azért mondtam el nektek, gyerekek, hogy megjegyezzétek jól, és emlékezzetek reá. Mert ez a mi emberi világunk újra építeni kezdi a Bábel tornyát, melyben egyik ember nem értheti meg a másikat, jelszavakból, hamisságokból, elfogultságokból és előítéletekből, s jönni fog hamarosan az irigység is, a rosszindulat, meg a gonoszság, melyek miatt az Úristen újra pusztulásra ítéli majd az embert. Tolvajlás és gyilkosság fog uralkodni a földön, s ha a nyomorúság és a nagy sötétség rátok szakad majd, akarom, hogy emlékezzetek: csak a szívetekben égő gyertya menthet meg egyedül a pusztulástól.

Wass Albert: Karácsonyi mese

Hozzászólás »

Ajándék

Régen sokszor úgy gondoltam, hogy az ajándékok értékét pénzben mérjük. Főleg gyermekként szerettem volna mindig meglepni családomat valami szuper drága dologgal. Ennek persze általában az lett a vége, hogy mindenki pulóvert, borotvát vagy dezodort kapott karácsonyra, mert többre nem futotta.

Akkoriban nemcsak adni, de kapni is szerettem volna valami szép és drága holmit. Nagyon vágytam Barbie házra és hozzávaló autóra és sok-sok Barbie babára is. Persze ezeket nem kaptam meg, de visszagondolva jobb is ez így. Nem baj, ha a gyerek nem mindig kapja meg azt, amire vágyik. Hisz igenis megvan a várakozás és a vágyakozás szépsége is.

Ha manapság ajándékokon töröm a fejem, akkor már nem az anyagi, hanem egyéb értékekre próbálok koncentrálni. Lehet örömet szerezni egyszerű, szívből jövő és személyes dolgokkal is. Sőt, ezek sokszor maradandóbb élményt, emléket és értéket képviselnek, mint a boltok kirakatát elárasztó csillogó drágaságok.

Ehelyett sokkal fontosabb odafigyelni a másikra, már az ünnepek előtt jóval kipuhatolni a vágyakat, kívánságokat, és összerakni a képet az elejtett szavakból és félmondatokból.

Christmas Present

Néhány ötlet:

Sok kicsi sokra megy: adj sok apróságot, kis meglepetéseket egy hatalmas tárgy helyett! Ez sokkal izgalmasabb és hangulatosabb. Nem muszáj mindet egyetlen nap alatt odaadni, lehet egyesével, Karácsony előttre és utánra is tartalékolni.

Szívességek: egy-egy jótett, amivel megkönnyíted, boldoggá teszed szeretteid életét. Egy este a  színházban, egy közös vacsora, te főzöl anyukád helyett, kitakarítod apukád autóját, vagy épp leviszed a szomszéd kutyáját sétálni. Apróságok és figyelmességek, amit hozzátartozóid nagyra fognak értékelni.

Hálanapló: vehetsz egy egyszerű füzetet is, vagy egy szép naplót és állítsd ki az ajándékozott nevére. Írj bele egy szép üzenetet vagy ragassz bele egy közös fotót, hogy ezzel még személyesebbé tedd!

Ajándéknaptár: nem muszáj méregdrága naptárt venned, amiket a saját vagy családod fotói díszítenek. Pofonegyszerűen elkészítheted otthon is. Csupán egy egyszerű mezei naptár, némi ragasztó, olló, sok-sok fénykép és egy kis kreativitás szükségeltetik hozzá. Nagyszülőknek kiváló ajándék, a csemeték képeivel színesített naptár. Ráadásul ez nem csak az ünnepekre, hanem egész évre szól.

Készíts valamit! Legyen az egy finom sütemény vagy épp otthon gyártott karácsonyfadísz. Készíts házilag gyurmát, írd bele szeretteid nevét, vagy egy kedves üzenetet, netán díszítsd a gyerekek kézlenyomatával! Ezeket ki is lehet festeni és kisütni, majd a fára akasztani. Egyszerű és nagyszerű meglepetés lesz belőle.

Idézettár: keress szép idézeteket és gyűjtsd őket egy csokorba! Belerakhatod egy szép üvegtálba vagy dobozba, vagy beragaszthatod őket egy naplóba, kis könyvecskébe is. Lehetnek barátságról, szerelemről szóló, vagy épp motiváló, inspiráló üzenetek is. Attól függ, hogy kinek és milyen céllal készül a meglepetés.

Adj valami személyeset! Az egyik néni az idősek otthonában például szétosztogatta a lakók között az összes karácsonyfadíszét, amit élete során gyűjtött. Már több mint nyolcvan éves, úgyhogy nem csekély mennyiségű díszről van szó. Voltak közöttük egész régi, értékes darabok is. Mindenki kapott egyet, a lakókat és az összes dolgozót is beleértve. Valami különlegeset és személyeset akart adni, ezért hát adott egy darabot az életéből, az eddigi összes karácsonyából. Szerintem ez remek gondolat és nagyon szép gesztus volt részéről.

Remélem sikerült néhány ötletet adnom. Ha mégsem, akkor inspirációnak egy kis karácsonyi zene, ami persze csomagoláshoz is kiváló háttérmuzsika, megalapozza a hangulatot.

Ne feledd, nem az ár a lényeg, hanem a szándék és az, hogy együtt legyél azokkal, akik fontosak!

2 hozzászólás »

Csodákkal teli éjszaka

A meseolvasós bejegyzésem kapcsán karácsonyi történetek után kutattam és akkor találtam rá Gabó blogjára és azon belül is egy remek ajánlóra. A szóban forgó könyv címe Csodákkal teli éjszaka. Szerintem ez az olvasmány fantasztikus ajándék Karácsonyra, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Engem már a borítója is elvarázsolt. 🙂

 Aki nem bírja ki addig, az lepje meg magát már vele most, szerintem az adventi időszakra is csodálatos élményt nyújt, az elcsendesedés és a várakozás perceit segít kitölteni.

,,Jön a Jézuska… még hat nap, még öt nap, még három nap. Hosszú idő! Nagyon hosszú… még az utolsó óra is rettenetesen hosszú.” Ám amikor megérkezik, a csodákkal teli éjszakán bármi megtörténhet. Tizennégy varázslatos mesét válogattunk össze kedves olvasóinknak e csepp kis ajándékkönyvbe a szeretet ünnepéről, magyar és világirodalmi szerzők tollából. Megható vagy éppen kacagtató történeteik hatására karácsonykor egy kis időre elfeledhetjük szívünk minden szomorúságát és figyelmünkkel végre egymás felé fordulhatunk.

csodákkalteliéjszaka

14 történetet tartalmaz, amelyek a világirodalom legszebb meséit, történeteit mondják el és mindegyik szorosan a Karácsonyhoz fűződik. Sokukat az interneten is megtalálhatjátok, más remek karácsonyi történet társaságában is, ha nem tudjátok kivárni, amíg megérkezik a könyv.

Íme, a válogatásban szereplő művek listája:

Grimm testvérek: A suszter manói

Móra Ferenc: Szép karácsony szép zöld fája

Babits Mihály: Az erdő megváltása

Tamási Áron: Karácsonyi pásztorocskák

Andersen: A kis gyufaáruslány

Mikszáth Kálmán: A gyerekek világa

Oscar Wilde: Az önző óriás

Gárdonyi Géza: karácsony a názáreti házban

Török Gyula: Fehér virág

Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig

Kaffka Margit: Jézuskavásár

Krúdy Gyula: Középkori álom

Kosztolányi Dezső: Az angyal

Charles Dickens: Karácsonyi ének

Hozzászólás »

Heti útravaló – Adventi ima

Adventi ima

Látod, Istenem, milyen esendő vagyok? Ha legalább nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg, ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy…
Haragszol ilyenkor rám? Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is! Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is. Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk. Uram, add, hogy ne higgyük el, hogy plazmatévéktől, fals zenéket kiabáló télapóktól, és 0 százalékos THM-től leszünk boldogabbak!

szépkaris
Bármilyen régimódian hangzik, adj vissza nekünk a dió és alma öröméből egy kicsit! Add, hogy boldogan tudjunk gyönyörködni a gyerekeink álomittas szuszogásában, add, hogy tudjunk nevetni és merjünk sírni, ha úgy esik jól. Hogy néha meg tudjunk tisztulni egy nagy zokogásban, és ne szégyelljük, hogy nemcsak csörtető, sikerorientált, manipulált géplények vagyunk, hanem érző, sérülékeny, törékeny emberek, akik kapnak elég sebet földi pályafutásuk során.

Uram, add, hogy meg tudjunk gyógyulni bajainkból! Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell elengedni. Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség fájdalmát – ember módon, emberien. Szabadíts meg minket a gyűlölettől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól! Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban!
Add, hogy legyen kedvünk gyertyafényben egy tiszta papírlapra tollból tintát maszatolni, csak úgy, a saját örömünkre. Add, hogy mosolyogjunk a csend hallatán, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket. Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést: köszönöm, Istenem!
Bocsásd meg a vétkeinket, és add, hogy magunknak is megbocsássuk tévedéseinket.
Adj békét, mindnyájunknak, Uram!

Ámen.
(Tamásy Éva)

Hozzászólás »