Türkiztoll

Színezd ki vele a hétköznapokat! :)

Az élet ünneplése

Többször említettem már bejegyzéseimben, hogy egy idősek otthonában dolgozom. Ez egy olyan hely, ahol az élet törvényszerűségeit és körforgásait nagyon jól nyomon követhetjük. Az emberek megszületnek és meghalnak, ez az élet rendje.

Nos, itt újszülötteket nem igazán látni, de a halállal annál gyakrabban szembekerülünk. Az idősek beköltöznek, majd kiköltöznek. Valaki kórházba megy, valaki másik otthonba, ahol jobban gondját tudják viselni és valaki a végső nyughelyére távozik innen. Idővel hozzászokik az ember és valahogy egyre könnyebben viseli a végső búcsút is, hát valahogy így vagyunk ezzel mi is, akik itt dolgozunk. Persze minden egyes halálhír rosszul érint minket és nem könnyű elviselni, de mégiscsak ez az élet rendje.

seawaterwaves

Nemrégiben egy 96 éves nénike távozott közülünk és az ő halálhíre valahogy mindenkit megérintett. Már 11 éve volt az otthon lakója, talán ezért is más, mint a többi eset. Olyan megszokott, olyan magától értetődő volt, egy mindennapi jelenség, aki minden reggelinél, ebédnél és vacsoránál besétál az étkezőbe. Olyan volt, mint egy jól megszokott bútordarab, aki nélkül valahogy furcsa és szokatlan lenne minden. Kedves lénye, mosolya sokat jelentett minden egyes nap. Sosem panaszkodott, még akkor sem, amikor nagy fájdalmai voltak. Minden nap hozta a formáját, édes mosollyal az arcán besétált, mindenkinek köszönt (mindenkit a nevén szólított és még csak véletlenül sem cserélte fel vagy keverte össze egyetlen lakó vagy alkalmazott nevét sem, pedig ismétlem 96! éves volt).

Halálának napján mindannyian – lakók és dolgozók – összegyűltünk délután és koccintottunk a néni emlékére. Hiába szomorú eseményre gyülekeztünk, mégsem hullott egyetlen könnycsepp sem, mert a néni derűs természete ezt nem engedte. Jó, nem tagadom, egy kicsit bepárásodott a tekintetünk, de mindenki mosolygott, miközben rá emlékeztünk és róla beszéltünk és az emlékére összekoccintottuk poharainkat. Jelen volt a két lánya is, akik régi sztorikat, anekdotákat emlegettek az életéből. Ezeket olyan jó volt hallani, csupa vidámság és vicces történet hangzott el.

A gyászjelentése is különleges volt. Nem a megszokott fehér papíron fekete írás, de nem ám. Egy fénykép volt a tengerről, fodrozó hullámokkal. Rajta pedig nem a gyászjelentés szó állt, hanem ez: AZ ÉLET ÜNNEPLÉSE. Hisz ez így is volt, nem a temetésére invitálták a gyászoló és búcsúzó közösséget, hanem egy megemlékezésre, arra, ahogy a néni élt és ennek szellemében ez valóban maga volt az élet ünneplése.

Igen tudom, ha valakire emlékezünk, akkor mindig próbáljuk megszépíteni, vagy kiszínezni a valóságot és persze általában temetéseken nem azt említik, hogy az illető milyen mogorva, zsugori, vagy semmittevő volt. Mégis abban a félórácskában eszembe jutott, a gondolat, hogy vajon hogyan emlékeznének rám az emberek.

Nem akarom, hogy egy szótlan, rosszkedvű emberként emlékezzenek rám, ha majd 96. életévem után egy szebb világba távozom. Azt akarom, hogy a mosolyomra, a vicces sztorikra emlékezzenek és egy lányra, egy nőre, egy asszonyra, egy nénire, aki hitte, hogy az álmok igenis valóra válnak.

Azt akarom, hogy az írásaimra emlékezzenek és talán ezért (is) írok, hogy nyomot hagyjak magam után. Hogy ez a blog, ez a  könyv és egy-két vers megmaradjon, és ebből ismerjen meg, vagy próbáljon megismerni az utókor, a majdani gyerekeim és unokáim.

Hisz annyi minden van, annyi nyom és emlék, amit majd itt hagyunk magunk után:

  • egy anya, akinek ölelésére, puha kezére, jóéjszakát meséire és süteményének illatára mindig emlékezni fognak gyermekei,
  • egy nagymama, aki megtanítja kisunokáját, hogyan süssön bundáskenyeret és hogy egyik-pohárból a másikba öntve gyorsabban meghűl a tea is,
  • egy tanár, aki nemcsak a könyvekből szerzett tudását adja át diákjainak, hanem örökös jókedvét, életszeretetét és filozófiáját,
  • egy szomszéd, aki példát mutat a többi lakónak, hisz szelektíven gyűjti a szemetet és kigyomlálja a kiskertet,
  • egy lány, aki segít az idős néniknek és bácsiknak cipekedni a piacról hazafelé jövet,
  • egy fiatal fiú, aki minden reggel futni megy, nem számít, hogy süt a nap, vagy esik az eső, ő bizony minden reggel fut,
  • egy öreg néni, aki mosolyogva integet a járókelőknek,
  • egy idősbácsi, aki kiskutyájával minden nap sétál és az arra járó gyerekeknek engedi, hogy megsimogassák a kutyusát,
  • egy óvó néni, aki meséivel csodavilágba repíti minden nap a kisgyermekeket,
  • egy kisbaba, akinek mosolya megszépíti szülei minden pillanatát.

És annyi mindent sorolhatnék még fel. Nem csak nagy dolgokat, de apróságokat is. Ami lehet, hogy számunkra nem nagy szám, de másnak ez az egész világ, maga az élet…

Rád hogyan emlékeznének?

Reklámok
Hozzászólás »

Minden nap egy oldal

Nemrég újra belelapoztam Doreen Virtue Megváltoztatnám az életem, ha lenne rá időm című könyvébe. Csak ajánlani tudom a művet, mert amellett, hogy nagyon olvasmányos, rengeteg érdekes és hasznos tanácsot is megoszt velünk a szerző.

Az „írj meg egy oldalt naponta és egy éven belül meg van a könyved” módszerről is említést tesz könyvében.  Erről a technikáról már több sikerkönyvben, cikkben és tanulmányban is olvastam. Végtelenül egyszerű és neve is mindent elárul. Nincs más dolgunk, mint minden egyes nap leülni a füzet, írógép, számítógép elé és bepötyögni egy oldalt. Nincs kifogás, nincs nyafogás, csak egyetlen oldalról van szó, aztán azt csinálunk, amit akarunk. Ez is tulajdonképpen olyan, mint a  Nanowrimo, ahol napi 1667 szó a cél. Ott egyetlen hónap alatt fejezed be a regényed, aztán ráérsz csiszolni, korrektúrázni, javítgatni. Itt annyi az előny, hogy mindössze egyetlen oldalról van szó naponta és bármeddig írhatod. Ha könnyíteni akarsz a dolgon, akkor választhatsz nagyobb betűméretet, csak hogy hamarabb túl legyél a dolgon. Bár a cél nem az, hogy minél egyszerűbben megúszd a dolgot, hanem éppen az, hogy eredj végre az álmaid nyomába és írj egy könyvet. Na persze csak akkor, ha ez az álmod. 🙂

Hands with pen writing down

Jöjjön egy rövid részlet az említett könyvből és némi inspiráció magától Doreen-től:

„Úgy gondolom, az egyetlen oka annak, hogy valóra váltottam álmaimat, lobogó vágyam mélysége volt. Ott volt bennem a szükséglet, hogy írjak. Nem tudom másképpen mondani. Bennem munkált a rémítő félelem, hogy meghalok, mielőtt még lehetőségem nyílna megírni első könyvemet. Nem a  hírnév és a vagyon motivált (noha nem is becsülöm le a publikálás efféle hívságait). Bennem élt az a mély szükséglet, hogy nyomot hagyjak a világban, valamiféle bizonyítékot, hogy itt jártam. Utókor, halhatatlanság – ezek voltak lelkem céljai.

Az írással töltött órák olyanok voltak, akár egy mozifilmbeli sablon: a háziasszony késő éjjel, a konyhaasztalnál gépeli könyvét, amikor gyermekei már aludni mentek. Csak akkor volt rá időm! Mindez még a személyi számítógépek ideje előtt volt, ezért először kézzel le kellett írnom a gondolataimat, azután gépeltem le, s hibáimat javítófestékkel javítottam.

A céljaim iránti elkötelezettséggel küzdelem járt! Amikor először fogtam neki az írásnak, hirtelen és emésztő kényszer ébredt bennem, hogy a szőnyeg elfoszlott szálait kihúzogassam. Komolyan! Szívesen belefeledkeztem abba a foglalatosságba is, hogy a hűtő alól kitakarítottam a port. Nem kezdhetsz írni, amíg a ház nem tökéletesen tiszta – gondoltam. Visszatekintve már látom, hogy az írás halogatása lényegében a kudarc lehetősége elleni védekezés volt. Végülis mi lesz, ha nem találok kiadót a könyvemnek? könnyebb volt bele sem kezdeni, mint szembenézni a csalódottsággal!

Az írók által jól ismert gáttal is meg kellett küzdenem. Valahányszor leültem az írógép elé, igen türelmetlenné váltam és elhatároztam, hogy az írás helyett a házat fogom kitakarítani. Miután egy hétig csináltam ezt, tanácsot kértem a pszichológia professzoromtól. Szavai még mindig a fülemben csengenek: „Írjon!”. A kezemben volt a válasz, világos és egyszerű: Csináld!

Vettem tehát egy naptárat, felvázoltam egy írásrendet tintával. Tartottam magam ahhoz a beosztáshoz, és boldogan húztam ki minden napot a naptárban. Három héten belül elkészítettem a könyv vázlatát. Nyolc hónappal később pedig kezemben volt a kiadói szerződés!”

Hát igen, már csak ezért is érdemes beszerezni az ember lányának egy naptárat! 🙂 Mivel még mindig tart a január, arra buzdítalak, hogy ne késlekedj, vegyél egyet még ma és állíts fel egy ütemtervet! Így minden nap nyomon követheted, ellenőrizheted, hogy sikerült e megoldanod az aznapra szánt mennyiséget.

Beszéljünk írásról, testedzésről, nyelvtanulásról, bármely új ismeret elsajátításáról vagy a lakásod tisztántartásáról, a lényeg a rendszeresség és persze: gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. Minden nap!

A minden nap egy oldal módszer segítségével bárkiből lehet író, aki követi ezt az egyszerű mintát. Haladj tyúklépésekben, nem kell kapkodni, a lényeg egy szokás kialakítása és a rendszeresség.  Nos, ki kapott kedvet hozzá?

2 hozzászólás »

Heti útravaló – Ellenőrizd a gondolataidat!

idoos

“A világon mindenki a boldogságot hajszolja – és van is egy biztos mód, amellyel megtalálhatjuk: ellenőrizzük a gondolatainkat. A boldogság nem a külső körülményeken, hanem a belsőnkön múlik.
Nem az a tény tesz boldoggá vagy boldogtalanná, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz – csakis az, hogy mit gondolsz minderről.

Például két ember lehet ugyanazon a helyen, és teheti ugyanazt egyszerre, mindkettőnek nagyjából ugyanannyi pénze és tekintélye lehet – mégis lehet az egyik szerencsétlen, a másik pedig boldog. Miért? A dolgok eltérő megítélése miatt. Éppen annyi boldog arcot láttam a pusztító hőségben napi hét centért izzadó és küszködő kínai munkások között, mint a New York-i Park Avenue légkondicionált hivatalaiban.”
(Dale Carnegie)

4 hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Mennyibe kerül egy csoda?

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.
A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.

coins in a jar
Tess – így hívták a kislányt – megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi.
Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegből és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!
– És te mit szeretnél? – kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon.
– Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam – tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.
– Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled – mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon.
– Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.
– Tessék? – fordult hozzá a patikus.
– A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?
– Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni – felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.
– Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.
A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jól öltözött férfi
volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte:
– Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?
– Azt nem tudom – válaszolt Tess könnyes szemmel – csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége. De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.
– Mennyi pénzed van? – kérdezte a Chicago-i férfi.
– Egy dollár és tizenegy cent – felelte Tess alig hallhatóan – Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.
– Nahát, milyen csodálatos véletlen! – mosolygott a férfi – Egy dollár és tizenegy cent – éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára.
Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt:
– Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jól öltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett
– Ez a műtét egy igazi csoda volt – suttogta Anya – vajon mennyibe került volna?
Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe, no és egy gyermek töretlen hitébe.

Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.

A neve:SZERETET

Hozzászólás »

Hasznos gyakorlat #8 – Lásd meg a szépet!

“Az élet szép – mondjuk gyakran, de vajon észre is vesszük benne ezt a szépséget?
Meglátjuk mindenben azt, ami szép lehet, vagy csak az eredendően szép dolgokat tartjuk szépnek?(..)  A szépség ott van mindenben – gondolkodj és láss így!
Lásd meg azokban a dolgokban is a szépséget, amelyeket eddig eredendően csúnyának, rendezetlennek, piszkosnak tartottál!
Találd meg bennük azt az aprócska érzést, amit eddig a számodra ellenszenves minőségek eltakartak, elnyomtak!

miamegoldas

Kezdd az első tárggyal, ami most a közeledben van.
Figyeld addig, nézz bele a természetébe, amíg meg nem látod benne a szépség apró fényét! Ha ez sikerül, akkor lásd meg újabb és újabb tárgyakban, a mindenben benne lakó szépséget!
Amikor a tárgyakban már látod, akkor térj át az élőlényekre!
Lásd a szépséget a növényekben, az állatokban és az emberekben is. Fontos, hogy ne belelásd, hanem észrevedd a valóban bennünk levő szépséget!
Ha valamiben, valakiben hosszas keresés után sem látod meg, akkor ne akard belevetíteni, inkább később térj vissza rá a gyakorlattal, hátha addigra fejlődik annyit a szép-látásod, hogy már észreveszed benne is!

Ez nem egy egyalkalmas gyakorlat.
Érdemes napokig gyakorolni a szép meglátását, hogy állandósuljon számodra ez a látásmód!
Amikor már mindenben meglátod a szépséget, akkor is, ha külön nem figyelsz rá, akkor elérted a célodat, megtaláltad a világban a szépséget!”

(forrás: onmegvalositas.hu)

Ezt a hasznos gyakorlatot egyébként az Aquarius Kincsei oldalán találtam. Ezúton is köszönöm nekik, csak úgy, mint a sok szép verset, mesét, idézetet, történetet! Az oldalon egy vers is olvasható a gyakorlat mellett, én is elhoztam ide a blogra, szerintem gyönyörű és tökéletesen visszaadja a gyakorlat lényegét, kedvem támadt megtanulni is 🙂

 

Rajki Miklós: Látni

Úgy szeretném felkutatni,
Körbevinni, megmutatni
Mindent, ami szép,
Miben szíved-lelked gyönyörködnék.

Annyi szép van.
Annyi kis csoda.
Nézz ide, nézz oda,
Mi minden, mi szépnek otthona.

Egy bokor, vagy egy kis virág.
A fa, a fán meg egy ág.
Az ágon az éneklő madár.
Messze nézve, a végtelen határ.

Torony, mi a keresztet hordozza,
Harang, mi épp a delet harangozza.
Ember, ki megpihen,
Gyermek, ki hófehér, szívében-lelkében.

Ott egy pár, csókba forrva.
Eggyéváltan, boldog álmodozva.
Folyó, mi alattad folyik el,
Sirály, mi sikoltva ér vizet.

Vízen a híd, mi átvezet,
Kedvesed, ki fogja a kezedet.
Szellő, mi estfelé simogat,
Az éjszaka, mi szétválaszt napokat.

Ugye mennyi a szép?
Csak látni kell,
S magunkkal
Szívünkben vinni el.

Úgy szeretném megmutatni!

10381988_846255842075446_5310733646673603972_n

 

További hasznos gyakorlatok:

Csend-gyakorlat

Bízz magadban

Erdőfürdőzés

Tudatos teremtés

Mantrázz!

Jó reggelt kívánok!

Listaírás, ahogy a buddhisták is teszik

Kapcsolódó bejegyzések:

A nap öröme

A pillanat szépsége

Mágikus pillanat

Hozzászólás »

Boldogság bödön

Egy ideje követem Elizabeth Gilbert facebook oldalát, aki többet között az Ízek, imák, szerelmek című regényével vált világhírűvé. Az írónő nap mint nap megoszt egy-egy inspiráló, motiváló, elgondolkodtató bejegyzést a hivatalos oldalán. Ezen mindennapi csemegék között találtam rá egy igazán jó ötletre, a happiness jar-ra, avagy boldogság bödönre. Nem új keletű dologról van szó, hisz nem ő az első, akinek eszébe jutott ez a gondolat. Ezzel a képpel azonban mégis arra emlékeztetett, hogy megér egy bejegyzést a boldogság bödön.

Én inkább a hálanapló írását preferálom, van, azonban akinek a boldogság bödön megnyerőbb, szimpatikusabb lehet. A célja mindkettőnek ugyanaz: megtalálni és fel is ismerni életünk értékes, boldog, emlékezetes pillanatait és azokat meg is örökíteni, hogy mindig emlékezzünk rá, az élet igenis szép és élni csudajó dolog, amiért hálásnak kell lennünk. Épp ezért nem árt legalább napjában egyszer megállni és elgondolkodni rajta, hogy mi is volt a mai nap öröme.

happiness jar

(Elizabeth Gilbert és a Happiness Jar)

 Különösen jó alkalom kihasználni most az év első hónapját, hogy egy új vállalkozásba kezdjünk, legyen szó boldogság bödönről, pénzgyűjtő perselyről, vagy egyéb újévi szokásokról és fogadalmakról.

Boldogság bödönnek, vagy háladoboznak használhatsz egy egyszerű befőttes üveget, vagy egy nagy dobozt, amit csak találsz otthon, vagy be is újíthatsz egyet, ami számodra szimpatikusabb. Ebbe az üvegbe gyűjtheted minden nap a legszebb pillanatokat, a legemlékezetesebb képeket. Csupán fel kell őket jegyezned egy papírfecnire és bedobni a bödönbe. Azért jó, ha üvegből van, mert így mindig szemtanúja lehetsz, hogy milyen sok jó dolog történt veled, amiért hálás lehetsz. A lényeg, hogy minden nap ragaszkodnunk kell ehhez a szokáshoz. Még akkor is, ha rossz napunk van, vagy nem vagyunk épp hálás hangulatban, mert úgy érezzük, hogy még a világ is összeesküdött ellenünk. Mert pont az a lényeg, hogy igyekezzünk meglátni a szépséget és felfedezni valami jót a rosszban is. Ha mégsem tudjuk rávenni magunkat egy rosszabb napon, akkor csak elég belenyúlni a bödönbe és szétnézni az előző napi cetlik között és máris jobb kedvre derülünk. Egy-egy kellemes élmény, örömteli pillanat máris mosolyt csal az arcunkra, inspirál és motivál minket.

Az egyik barátnőm már tavaly is nagy híve és lelkes használója volt a háladoboznak és sokszor közösségi oldalán is megosztotta legszebb élményeit és pillanatait a bödönből. Egyszer még én is bekerültem – mondanom sem kell, hogy milyen nagy örömet okozott ezzel – amikor a könyvem megjelenése kapcsán hálát adott ezért a nem mindennapi eseményért.

Elizabeth úgy fogalmaz, ha valaha is tűz ütne ki a házában és körbe nézne, hogy vajon mit vigyen magával, akkor ő gondolkodás nélkül a boldogság bödönt választaná. Hát kell ennél jobb indok arra, hogy belevágjunk? 🙂

5 hozzászólás »

Heti útravaló – Mindig csak adni

öreg kút

A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
Vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
Osszak áldást és sok-sok szeretetet!


(Ismeretlen költő: Mindig csak adni)

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – A fekete lufi

Balloon Bunch Multi

Egy néger kisfiú nézte a léggömbárust a vásárban. Az árus jó üzletember lévén eloldozott egy piros lufit, amely felszállt a magasba, és egy sereg reménybeli fiatal vásárlót vonzott oda.
Aztán felengedett egy kéket, majd egy sárgát és végül egy fehéret is. Egymás után felszálltak a magasba, mígnem eltűntek a szem elől.

A kis néger egy darabig álldogált egy fekete léggömb előtt, majd megkérdezte:
– Uram, ha elengedné a feketét is, az is felszállna olyan magasra, mint a többi?
A léggömbárus megértően mosolygott rá. Eloldotta a fekete lufi zsinegét, és miközben az felszállt a magasba, így szólt:
– Kisfiam, nem a színe, hanem ami belül van, az emeli a magasba.

Hozzászólás »

Ráncba szedem az életem

Ez is az újévi fogadalmaim közé tartozik: ideje még jobban ráncba szedni a dolgaimat és beülni végre a volán mögé az élet autójában. Igyekszem ezt a gondolkodásmódot kiterjeszteni a lehető legtöbb területre.

A háztartási gubancok megszelídítésének céljából elkezdtem olvasni a híres FlyLady könyvét. Ez azért is nagyon jó, mert angolul mindig csak tervezek olvasni, de végül általában elvetem vagy ellustálkodom az ötletet és valami más foglalatosság után nézek. Nemcsak az idegen nyelveken való olvasást hanyagolom, hanem filmeket is általában csak szinkronosan szeretek nézni. Mindent csak magyarul vagyok hajlandó nézni, olvasni, követni (egy-két ritka alkalmat kivéve). Hát most ideje ezen is változtatni. Ennek első állomásaként vágtam bele Flylady könyvébe, aki elvarázsolt már az első oldalakon, úgyhogy nemsoká hozok róla és módszereiről is egy-két bejegyzést.

előre

A háztartás megregulázása után a blogon is körültekintőbbnek kell lennem egy kicsit. Sokszor hanyag és felületes vagyok ugyanis, ezért néha megfeledkezem egy jópofa bejegyzésről és hetekkel később veszem csak észre, hogy elfelejtettem posztolni, de akkor már csöppet sem aktuális. Erre is találtam egy nagyon jó megoldást Daily Dorothy oldalán az éves blogtervező cikkében. Ezentúl ezt fogom alkalmazni és remélhetőleg nem kell húsvétkor azon bosszankodnom, hogy megtaláltam egy jó kis karácsonyi bejegyzést, de várnom kell jó néhány hónapot, hogy posztolhassam. Dorothy bejegyzései amúgy is mindig magukkal ragadnak, imádom az írásról, olvasásról, kreatív tevékenységről szóló-, vagyis az összes bejegyzését. Szívből ajánlom bloggereknek és minden olvasónak egyaránt!

Igyekszem határidőket kitűzni és be is tartani azokat, hisz ha egy valamit megtanultam az eddig olvasottakból, akkor az az, hogy határidő nélkül a célok és tervek csak hiú ábrándok és légüres álmodozások maradnak. A határidő egy olyan csodamódszer, amelynek előnyeit ki kell élveznem és használnom. Ezen kívül fontos írásban tervezni és listákat írni, ennek hasznosságáról már jó magam is írtam bejegyzéseket.

Ezen kívül még több motiváló könyvet szándékozom olvasni és a belőlük merített tanácsokra jobban odafigyelni.

Betartani, hogy minden nap írjak valamennyit, legyen az bármilyen téma is. Bár eddig is írtam valamicskét minden nap, de most már a naplós, hálanaplós bejegyzéseket nem számolom bele. Meg kell erőltetnem magam és a lustaságot felszámolva minden nap a gép elé ülni és írni, alkotni valamit.

Nem feledkezem meg a pénzügyeimről sem. Az újévi perselynek köszönhetően ezentúl odafigyelek a megtakarításaimra és minden hétvégén belekerül az üvegbe az a bizonyos összeg, hogy kézzel fogható bizonyítékát is lássam, van értelme ilyen sokat dolgozni. Aztán, hogy ebből egy egyszerű megtakarítás lesz, vagy egy jó kis nyaralás, az már a jövő kérdése. A lényeg a jelen: félretenni, kitartani, gazdagabbá válni tapasztalatokban és anyagiakban is.

Amit nem tudok, azt megnézem: erről a témáról a könyvemben is szóltam egy bekezdés elejéig. Sokszor előfordult már velem, hogy ha hallottam egy idegen szót, vagy ismeretlen kifejezést, akkor elhatároztam, hogy azonnal utána nézek. Ha nem tudok elhelyezni egy országot az elmémben megjelenő térképen, akkor azonnal megnézem, hogy hol van. Aztán persze az ilyen apró terveknek az a vége, hogy lassan, de biztosan megfeledkezem róluk. Mostantól nem így lesz…

Neked mik a terveid?

2 hozzászólás »

Hármat egyért

Az élet megannyi területén érvényesül a hármat egyért szabály. Lehet vele egyetérteni, lehet erősen tiltakozni ellene, de az esetek döntő többségében akkor is érvénybe lép. Hogy mire gondolok pontosan?

Ha valami rossz történik veled, akkor legalább három jó dolognak kell utána következnie, hogy kitörölje azt az egy rosszat.

Ha egy valaki megbánt, akkor három pozitív élmény kell, hogy elfeledd a negatívat, vagy legalább kérjen az illető olyan őszintén bocsánatot, hogy az három bocsánatkérésnek is megfeleljen.

Ha egy rossz kritikát kapsz, akkor legalább három dicséretnek kell követnie, hogy kiverjék fejedből azt a csúnya-csúnya élményt.

Ha egy kevésbé szimpatikus filmet látsz, akkor utána meg kell nézned néhány szívderítő példányt is, csakhogy felemelve érezd magad.

Persze nem minden esetben és élethelyzetben igaz ez, de valahogy pszichológiailag mégis úgy vagyunk beállítva, hogy több jó tudja csak eltörölni a rosszat és nincs ez másképp a gondolatok terén sem. Ezért is kell nagyon jól meggondolnunk, hogy mire, kire és hogyan gondolkodunk. Hiszen ha gondolataiddal rombolsz, magadnak ártasz, akkor legalább háromszor annyi pozitív, teremtő gondolatot kell létrehoznod, hogy helyreállítsd az egyensúlyt.

3for1for_

Nemrég írtam róla, hogy karácsonykor sütit sütöttem az időseknek, a munkahelyemen. Nagyon örültem, mert mindenki megdicsérte az édességet és a tányérok is ezt bizonyították, mivel legtöbbjükön csak egy-két morzsa maradt.

Volt azonban egy néni, aki mélységesen beletaposott szakácsnői és cukrászmesteri ambícióimba. Miközben grimaszolva és fintorogva falatozta a tortát így szólt hozzám: – Mi ez?

Mire én: Régimódi diótorta.

Erre ő: Borzasztó!

Mire én: Köszönöm, én készítettem nektek Karácsonyra – mondtam hatalmas mosollyal a képemen.

Mire ő: Ó elnézést, borzasztóan sajnálom – mondta kezét a szája elé téve, csakhogy nyomatékosítsa, tényleg röstelli a helyzetet.

Ekkor én boldogan és mosolyogva folytattam a felszolgálást és szívből nevettem a dolgon, akkor tényleg viccesnek találtam az egészet. Később azonban ráeszméltem, hogy azért eléggé bánt a dolog. Hisz én mégiscsak jót akartam és az volt a tervem, hogy igazi örömet szerezzek nekik Karácsony napján, erre ilyen hálátlan kritika lett a végeredménye. Az a tény sem vígasztalt, hogy az összes többi lakó imádta a sütit. Valahol mélyen az az egy kritika birizgálta a csőrömet és nem hagyott nyugodni.

Szerencsére másnap megérkezett a gyógyír a lelki sebeimre, amit apró gasztro szárnypróbálgatásom során szereztem. Egy néni délután meglátogatta a szakácsot, hogy gratuláljon neki az előző esti diótortához. A szakács megköszönte a szíves gratulációt, majd útbaigazította az illetékeshez, vagyis hozzám. Aztán a néni engem is felkeresett, hogy személyesen is kifejezze pozitív értékelését a régimódi diótortát és cukrászi kitekintőmet illetően. Hát igen, mondanom sem kell, hogy dagadt a májam a büszkeségtől és az előző napi szőlő már nem is volt olyan savanyú.

Aztán még másik két néni is kifejezte gratulációját, így végül ez a sok pozitívum teljesen meglágyította megbántott és megsebzett jégszívemet. Felengedtem hát haragomból és pozitív mérleggel nyugtáztam a diótorta ügyet.

Ez az apró eset ismét igazolta azt a bizonyos hármat egyért szabályt. Annyit még hozzá kell tennem, hogy próbáljátok ki a receptet ti magatok és akkor eldönthetitek milyen az a bizonyos diótorta! Akárki akármit mondjon, szerintem akkor is mennyei! 🙂

Hozzászólás »