Türkiztoll

Színezd ki vele a hétköznapokat! :)

Olvasni jó!

- május 15, 2015

Szeretek olvasni és nagyon élvezem, ha van szabadidőm, amit csakis olvasásra szánhatok. Ilyenkor nem válogatok, belefogok abba, ami épp kéznél, szem előtt van, amihez kedvem van, amire épp rábukkanok. Legyen az szépirodalom, egy jó blog, egészségmegőrző írás, vagy netán egy jó kis motivációs olvasmány, én ugyanolyan lelkesen vetem bele magam.

Persze nem mindig vagyok kitartó, vagy hűséges, hisz amint felbukkan egy ígéretesebbnek mutatkozó írás, én azonnal tovább állok és lecsapok új áldozatomra. Ez azonban nem jelenti azt, hogy később ne térnék vissza eredeti olvasnivalómhoz, csak épp ami csábít, annak nehezen tudok ellenállni. Eme röpke bevezető után azt hiszem kiderült, hogy igen, valóban szeretek olvasni. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de ha a felvezetés nem lett volna elég, akkor hozok 12 érvet, ami biztosan meggyőz majd titeket.

olvasnijo

A könyvtenger oldalán találtam egy 12 pontos felsorolást, ami mindazt az élményt és tapasztalatot felsorakoztatja, amit az olvasás nyújt nekünk.

  1. Olyan biztonságos menedéket lelsz, ahová elmenekülhetsz, amikor saját életed nyomasztó, túl sok, vagy egyszerűen csak unalmas

Nem kell alkoholhoz, vagy más egészségkárosító szerekhez fordulnod, csak iratkozz be egy könyvtárba, vegyél egy könyvet és merülj el egy teljesen más világban, fészkeld be magad egy szereplő fejébe! Az olvasás hatása azonnali, s egy-egy könyv lehet a te személyes menekülő utad, ha valamiből eleged van.

  1. Rájössz, hogy van családod

Persze az igazi családodon kívül: ugyanis ha olvasol, rájössz, hogy tagja vagy egy világméretű, nyitott közösségnek, az olvasók és irodalom-függők családjának.

  1. Egy időtlen, globális beszélgetés részesévé válasz

A múlt a könyvek útján kommunikál velünk, mi pedig a könyvek segítségével folytathatunk beszélgetéseket, melyek átívelnek kultúrákon, határokon, társadalmi rangokon és különböző nyelveken.

  1. Sosem fogysz ki a beszédtémából

Nincs is annál kellemetlenebb, amikor egy ismerőssel beszélgetésbe elegyedsz, de egyszer csak elfogy a téma és kínos csend telepszik rátok. Ha rendszeresen olvasol, ilyen biztosan nem fordulhat veled elő, hiszen csak bedobsz egy könyvcímet a beszélgetésbe, és ha az illető nem is olvasta, azért te még mesélhetsz neki róla:)

  1. Többet nem fogsz unatkozni

Azok az emberek, akik rendszeresen olvasnak, nem is ismerik, mi az az unatkozás. Ha egyáltalán felmerülne ilyen, csak odasétálnak a könyvespolchoz és levesznek valamit. A könyvszerető embereknek a legnagyobb tragédia, ha már minden könyvet kiolvastak otthon és a könyvtár is zárva van.

  1. Megtanulsz választékosan beszélni

Az olvasás a lehető legfájdalommentesebb módja annak, hogy szókincsedet gazdagítsd, helyesírásodat, nyelvtanodat javítsd, beszédedet finomítsd. Ahogy egyre többet olvasol, egyszer csak észre fogod venni, hogy egyre választékosabban fejezed ki magad és már jóval kevesebbet töprengesz el azon, hogy hogyan is kell egy szót helyesen leírni.

  1. Kifejezetten várod majd a sorban állást, pihenőket és várótermeket

Innen is láthatod, hogy az olvasás micsoda jellemformáló erővel bír. Ha eddig sokat toporogtál idegesen és sóhajtoztál nagyokat, amikor valahol várnod kellett, most csak előkapod a táskádban lévő könyved és elmélyülsz benne. Az idő csak úgy szalad majd és egyszer csak arra eszmélsz, hogy te kerültél sorra.

  1. Jobb ember leszel

Az olvasás lehetővé teszi számodra, hogy mások bőrébe bújj, átérezd mások érzéseit, fájdalmait, ezáltal pedig sokkal empatikusabb és megértőbb leszel a körülötted lévőkkel. Kevesebbet fogsz másokat kritizálni és nem fogsz olyan elhamarkodott ítéleteket hozni.

  1. Új dolgokat tanulsz meg

Még akkor is, ha éppen csak egy könnyed romantikus történetet olvasol, jó eséllyel új dolgokat ismersz meg, hiszen egy-egy történet által információkat kaphatsz letűnt korokról, társadalmi normákról, kultúrákról, idegen tájakról és országokról, híres emberek életrajzáról, háborúkról, tudományokról.

  1. Rá fogsz jönni, hogy butább voltál mint hitted

Mielőtt az olvasás rabjai lettünk, bizonyára sokan tartottuk magunkat nyílt és értelmes embereknek. Ahogy azonban egyre többet olvasunk, rá kell jönnünk, hogy mindaz, amit eddig tudtunk, szégyenletesen kevés volt.

  1. Kreatívabb leszel

Ahogy elmédet a könyvekből merített új tudással, ismerettel töltöd meg, valami csodálatos veszi kezdetét. Elméd felébred, egyre több dologra figyelsz fel, amikre korábban nem, s kapcsolod össze ezeket a dolgokat olyan módon, hogy közben valami újat alkotsz. Az olvasás segít abban, hogy elmédet a legkülönbözőbb forrásokból töltsd meg és később ezeket a dolgokat összevegyítsd, ahogy csak akarod.

  1. Nagyobb lesz a képzelőerőd és kevésbé fogsz attól félni, hogy furcsa vagy

Amikor könyveket olvasol, melyek tulajdonképpen más emberek képzeletének szüleményei, elkezdesz bízni a saját képzelőerődben és használni azt. Ha azt gondolod magadról, hogy fura vagy, csak kezdj el olvasni! Amint elmélyültél a szürrealizmus, vagy a science fiction világában, már nem is fogod magad annyira furának érezni. Ezután majd még többet akarsz majd olvasni és elméd összefűzi azokat a dolgokat, amiket olvastál saját életed tapasztalataival, egyedi mivoltod vonásaival.

Neked melyik a kedvenced?

Forrás: könyvtenger.hu

 

Kapcsolódó bejegyzések:

Lelkem egy darabja

Mit olvasol?

Egy hely, ami csak a tiéd

Az olvasás éjszakája


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: