Türkiztoll

Színezd ki vele a hétköznapokat! :)

Pihentető alvás

- május 22, 2015

Amikor elkezdtem gépre vinni a gondolataimat ezzel a bejegyzéssel kapcsolatban, először véletlenül elírtam és alvás helyett pihentető olvasás címet adtam a cikknek. Végülis az olvasás is egy kiváló módja a relaxációnak, gyakran kapcsolódom ki jómagam is ily módon, most mégis ragaszkodnom kell eredeti témámhoz és maradok a pihentető alvás jelentőségénél.

Két napja folyamatosan egy bizonyos cikkbe botlom, ami az alvás jelentőségéről szól. Pontosabban arról, hogy hogyan hat a szervezetünkre, ha megvonjuk magunktól az alvást. Az említett cikk egy angol hölgyről szól, aki egy héten keresztül tesztelte magát úgy, hogy napi nyolc óra helyett csak hatot aludt. Az ébresztőjét öt órára állította be és este tizenegy körül került ágyba. A cikkből kiderül, hogy a 46 éves háromgyermekes anyuka egy idő után fizikálisan és mentálisan egyaránt érezte teljesítőképességének csökkenését az alvásmegvonás egyenes következményeként. Bizonyítékként, fényképet is készített magáról, az egészséges és a kialvatlan formájának szemmel látható különbségének szemléltetésére. Fakóbb arcbőr, mélyebb ráncok és egyfajta letargia látható a kialvatlan képen.

never_gonna_leave_this_bed

Néha velem is előfordul, hogy a megszokottnál kevesebb időm jut alvásra. Néha a gondolatok nem hagynak nyugodni, vagy csak egyszerűen felébredek az éjszaka közepén és nem sikerül visszaaludnom. Ilyenkor persze mindig arra gondolok, hogy milyen fontos lenne elaludnom, hisz másnap egész nap dolgoznom kell, nem ártana, ha kipihenten, száz százalékos energiákkal néznék egy hosszú nap elébe. Ez a gondolat persze mázsás súlyként nehezedik a vállamra és még nehezebben tudok visszaaludni. Aztán órákkal később megadom magam és már semmi sem érdekel, csak úgy elengedek minden gondot. Ilyenkor szinte egy csapásra álomra szenderülök, pechemre kevéssel az ébresztő csipogása előtt. Ilyen napokon próbálok könnyű ételeket – a szokásosnál is több gyümölcsöt és zöldséget – enni, amelyek rengeteg energiát adnak és persze sok vizet inni, így kevésbé vagyok álmos és szinte teljesen meg is feledkezem arról, hogy a szokásosnál kevesebbet aludtam.

Vannak délutánok, amikor elhatározom, hogy az írásnak, vagy épp a házimunkának szentelem az időmet. Ilyenkor persze mindig olyan hívogató az ágy, hogy néha igen nehéz ellenállni. Sokszor erőt veszek magamon és inkább a feladatokra koncentrálok. Néha azonban egyszerűen bedobom a törölközőt és engedek a pihe-puha tolltenger csábításának és engedélyezek magamnak egy jó kis délutáni szundit. Nincs is jobb ezeknél a rövid – néha már fél óra is csodákat művel velem – pihenőknél. Utána sokkal produktívabb vagyok, frissen, energiával és ötletekkel teli ébredek. Sokkal többet ér egy-egy ilyen délutáni szundi, mintha álmosan, duzzogva, vagy félig szenderegve ülnék a gép előtt és úgy kényszeríteném magam írásra, vagy esetleg nekilátnék porszívózni, mintha az életbevágóan fontos lenne.

Néha egyszerűen muszáj, hogy egy kicsit kilépjünk a taposómalomból. Mindegy, hogy öt percre, tíz percre, vagy két órára, a lényeg, hogy lelkiismeret furdalás nélkül tudjunk pihenni. Egy kicsit magunk mögött hagyjunk mindent, bízva benne, hogy a Föld nélkülünk is ugyanúgy forog tovább és nem áll meg a világ, ha lazítunk.

Igenis adhatunk magunknak szüneteket, lassíthatunk és bűntudat nélkül élvezhetünk egy-egy pihenő órácska-, nap-, hétvége nyugalmát. Amikor csak magunkkal foglalkozunk, befelé figyelünk, a belső hangra koncentrálunk, és nem engedjük, hogy a külvilág betüremkedjék – akár gondolatok, akár nem kívánt ismerősök formájában – ebbe a csendes kis paradicsomba. Bizony kellenek ezek a kényeztető programok, amikor csak töltődünk, frissülünk, szépülünk és pihenünk.

Te mikor szunyókáltál utoljára?🙂


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: