Türkiztoll

Színezd ki vele a hétköznapokat! :)

Kilencvenöt százalék

- július 15, 2015

Az alábbi érdekes témáról hónapokkal, talán évekkel ezelőtt olvastam a Sikerkód oldalán. Akkor elraktároztam, gondoltam jó kis cikk lesz belőle egyszer. Aztán szegény kis skicc itt kuksolt hónapokig a gépem egy eldugott mappájában, én pedig szinte teljesen megfeledkeztem róla. Még jó, hogy múlt heti témám volt a garasoskodás felszámolása, amit bővebben kifejtettem Légy nagyvonalú! című bejegyzésemben. Így épp kapóra jön, hogy egy olyan cikket használjak fel és osszak meg ma veletek, amivel egy ideje már fukarkodtam és megpróbáltam elraktározni rosszabb időkre.🙂

Referenciacsoport – tudományosan így hívhatod azt a néhány embert, akivel a legtöbb idődet töltöd. Hatnak rád. Egy idő után elkezdesz úgy gondolkodni mint ők, úgy beszélni mint ők, úgy öltözködni mint ők. És hamarosan az eredményeid is összhangba kerülnek az ő eredményeikkel.

dr. David McClelland, a Harvard egyetem professzora 25 évnyi kutatás után jelentette ki, hogy egy személy referenciacsoportja 95%-ban határozza meg adott személy sikerességét vagy sikertelenségét.

Igen: kilencvenöt százalékban.

Kik alkotják a TE referenciacsoportodat? Ha megijeszt a válasz, változtass! Erősebb vagy, mint hinnéd!

(Forrás: Sikerkód)

95%

Amikor először elgondolkodtam ezen, akkor egy kicsit bepánikoltam. Ahogy végiggondoltam, hogy kik alkotják manapság az én referenciacsoportomat, akkor azt gondoltam, hogy talán nem is tanulhatok tőlük semmit. Nagyképűen úgy véltem, hogy inkább ők tanulhatnának tőlem. Végigpörgettem fejben, hogy kikkel töltök sok időt és főként a munkatársaim jutottak eszembe.

Aztán megálltam egy pillanatra és átgondoltam még egyszer. Akkor már lentebb adtam a néhány perccel korábbi gőgből és megpróbáltam higgadtan, objektíven nézni az engem körülvevő embereket. Ekkor hirtelen mindent egy másik szemüvegen át láttam és ez a szemüveg sokkal jobban tetszett, mint az előző. Rájöttem, hogy mindenkitől tanulhatok valamit. Apró, vagy nagyobb dolgot, a lényeg, hogy általuk fejlődhetek és több lehetek jómagam is. Még azoktól is, akiket valamilyen oknál fogva nem sikerült igazán megkedvelnem. Be kellett látnom, hogy amelyik tulajdonságukat nem kedvelem, azt talán magamban sem kedvelem, vagy épp hiányzik belőlem és ez váltja ki az irántuk érzett ellenszenvet.

Lassan ráeszméltem, hogy mind okítanak valamire itt, az élet iskolájában. Az egyiktől elleshetek egy jó receptet, a másikról példát vehetek, hisz olyan szorgalmasan és hatalmas munkabírással dolgozik, hogy azt már nézni is fárasztó. A harmadik olyan rendszerető és tiszta, hogy azt bárki megirigyelné. A negyedik meg örökké mosolyog, semmi nem veheti el a jókedvét, legyen bármilyen rossz napja is, ő mindig kedves másokkal és pozitív energiát áraszt magából. Mindenkiben van rengeteg jó, sok erő, energia és csupa olyan dolog, amit ha elsajátítok, gyakorlok és példát veszek róla, akkor általa több lehetek. A titok csupán az, hogy nyitott szívvel kell járni és nem előítéletekkel tekinteni másokra. Tudom, nem egyszerű, de folyamatos gyakorlással és sok akarattal nagyot fejlődhetünk.

A másik, ami eszembe jutott, az a könyvek világa. A könyvektől, könyvekből mindig tanulhatok, általuk több lehetek. Csupa sikeres, okos és szeretnivaló szerző varázsol el napról napra és repít egy olyan különleges világba, ahol rengeteget tanulhatok és fejlődhetek, képezhetem magam autodidakta módon.

Ha így gondolok az én referenciacsoportomra, akkor az a bizonyos 95% már nem is olyan félelmetes, sőt egész biztató és lelkesítő.🙂

Neked kik alkotják a referenciacsoportodat?


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: