Türkiztoll

Színezd ki vele a hétköznapokat! :)

Vasárnapi tanmese – Egy szántó-vető esete a földdel

asas

Talán nem is tudjuk, hogy mennyi dolgot vetünk el, utasítunk kellő távolságra magunktól; a körülöttünk lévő világ zavarait kívül hagyva menekülünk szobánk, biztonságunk legtávolabbi sarkaiba.
Magunkra rántunk hangos elfoglaltságokat, elszeparált álmokat, ideiglenes hobbikat, vastag takarók alá bújva vacogunk a reggelek első fénysugaraitól. A világban való működésünk, gyengeségünk, vagy sérthetőségünk elszigetelődésre sarkall minden embert.

De ha elszigetelődöm – nem élek.
Azért, hogy ne lássak – tompa, szürke fátylat húztam szemeim elé, eltemettem magam – és ez egyenlő a halállal.
A halál fázisait végig nézve, amikor a tudat napról napra szűkül be – hasonlóan ez az állapot is az első szellemi halál fázisa. Menekülés más szférákba, dimenziókba, mantrákba és imákba. Oltalmat és nyugalmat találni bennük, lehet része az életnek, de önmagában ez nem Az Élet.

Megfigyelem, hogy mennyit teszem és magát az élet szót, milyen arányban teljesítem ki a létezésemben…
Szavak, fontossági sorrendek, prioritások – paktumok.
Kővel, elzárkózással nehezített leszűkítései az élet-térnek nevezett szegletnek.
Ítélet és elutasítás jár a lábam nyomán, mivel tapasztalati síkon gondolkodom, és elvetek minden olyat, ami megmérettetéssel, kihívással – élettel járhat.
Megkapaszkodtam a megbízhatóságban, csak semmi kilengés, hangos szó, mozgás – biztonságérzet. Valami megragasztott, végtelenbe nyújtott érzés, melyet el nem engedve haladok, illetve halok.

Az itt és most pillanata soha nem volt világosabb a számomra.

De mit is jelent a szó – hogy élni.
Kinéztem az ablakon és láttam, ahogy a szomszédban ássák fel a kertet.
Kirajzolódott egyszerű arkánuma ennek a jelenetnek és minden átvitt értelemmel felruházott mozdulat lett.
A már felásott kert és a Haladóra váró szűz terület – egy mozgó kép, ami rendületlen, egymást követő mozdulattal – látszólag ugyanazt tette. Nem volt különbség a mozgás-sorban, nem voltak meghajlások, összeesések, kinyújtózott homlok-törlések, sem nevetésben fuldokló ásóra támaszkodások, csak monoton kapavágások.
Ha képzeletben odaléptem – és analógiám főszereplője lettem – éreztem, ahogy az egyik kapavágás követi a másikat, de a bennem rejlő nyugodt derű nem tesz különbséget.

Volt részem biztonságban, odaadásban, de volt részem veszteségben, gyászban.
Volt részem boldogságban, anyaságban, elhagyatottságban, magányban, szegénységben, gazdagságban… bármit tehetek.

Folyamatosan mozgásban lenni, megmérettetni, kipróbálni, összeköltözni, aztán szétköltözni, egyedül lenni, együtt lenni.
Soha, de soha nem lehet semmi baj körülöttünk, ha minden egyes kapavágással, ásó kiemeléssel, behelyezéssel túrjuk az utat tovább.
Bármi beleférhet – az idő egymásra, a beszélgetés, a munka, a tanulás, a szerelem… csak haladj előre.
Nem szabad beleragadni a múltba, sem vélt érzelmekbe, elképzelésekbe, tudni kell elengedni, megismerni, kíváncsinak lenni, rácsodálkozni, átírni, újra gondolni, tévedni, felismerni.
Minden kapavágás, újból és újból ugyanaz… nem lehet rosszabb, mint a boldogabb – ugyanaz.
És ahogy figyeltem, ahogy halad – egy élet műve lett. Mindent felvett, megnézett, amit lehetett, nem hagyott ki semmit, ami útjába került… napnyugtára készen lett.

Talán az eltávozásban az a pillanat a legfontosabb, mikor elindul a meleg otthon felé, de egy leheletre még megáll… és ahogy visszanéz… látja, hogy minden, amit tehetett – kész.
#VörösMari
http://vorosmari.blogspot.hu/

Reklámok
Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Túl sok ösvény

frost-two-roads-forest

Yang Zi mester szomszédjának elkóborolt a báránya, kiküldte hát összes emberét a bárány keresésére, és megkérte Yang Zi szolgáját, tartson ő is velük.
– Micsoda! – rikácsolt Yang Zi. – Ennyi emberre van szükséged, hogy megkeress egy bárányt?
– De hisz annyi ösvény van itt, ki tudja, merre ment – magyarázkodott a szomszéd.
Amikor a szolga visszatért, Yang Zi megkérdezte:
– No, megtaláltátok a bárányt?
A szolga azt felelte, nem. Akkor Yang Zi megkérdezte, hogyhogy nem tudták megtalálni.
– Túl sok az ösvény – felelte a szolga. – Egyik ösvény beletorkollik a másikba, nem tudtuk eldönteni, melyiket válasszuk, így aztán visszafordultunk.
Yang Zi gondolkodóba esett Hosszú ideig nem szólt semmit, egész nap el se mosolyodott
Tanítványait meglepte a viselkedése.
– Egyetlen bárány nem a világ – vigasztalták mesterüket -, meg aztán nem is a tiéd volt Miért lettél hát ilyen szótlan és komor?
Yang Zi nem válaszolt, és tanítványai tanácstalanok voltak. Egyikük, Mengsheng Yang megpróbálta kifejteni, mi játszódhat le a mesterben.
– Ha túl sok az ösvény – mondaná a mester -, az ember nem találja meg az elkóborolt bárányt Ha egy tanítványnak túl szerteágazó az érdeklődése, elaprózza az idejét. Minden tudás ugyanazon forrásból ered, de a tudáshoz sokféle módon lehet eljutni. Ha tévútra lépsz, csak úgy kerülhetsz a helyes ösvényre, ha visszatérsz a kiindulóponthoz, az igazság forrásához. Mivel Yang Zi tanítványa vagy, tőle akarod megszerezni a tudást, add neki át magad teljes mértékben, különben soha nem fogod megérteni a mestert.
Lie Zi
Klasszikus kínai tanmesék

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – A szeretet körforgása

szolo.jpg
Egyik reggel egy paraszt dörömbölt a kolostor kapujában. Amikor a kapus barát kinyitotta a kaput, a paraszt átnyújtott neki egy pompás szőlőfürtöt. – Drága kapus barát, ez itt szőlőm legszebb fürtje, azért jöttem, hogy elhozzam ajándékba!
– Köszönöm! Máris viszem az apátnak, aki biztosan nagyon fog neki örülni.
-Nem. Én neked hoztam.

– Nekem? Én nem érdemlem meg a természet ily gyönyörű ajándékát.
– Amikor kopogtattam, Te mindig ajtót nyitottál nekem. Amikor segítségre szorultam, mert a szárazság tönkretette a termést, mindennap adtál egy darab kenyeret és egy pohár bort. Azt akarom, hogy ez a fürt szőlő neked is adjon valamit a nap szeretetéből, az első szépségből.
A kapus barát letette maga elé a fürtöt, és egész délelöttt csodálta: valóban nagyon szép volt. Éppen ezért úgy döntött, hogy átadja az apátnak, aki mindig bölcs szavakkal biztatta. Az apát is nagyon örült a szőlőnek, de eszébe jutott, hogy van a kolostorban egy beteg barát, és azt gondolta. “neki adom a szőlőt. Talán megajándékozza őt egy kis vidámsággal.”De a szőlő nem maradt sokáig a beteg barát szobájában, mert ő is elgondolkodott: “a szakács barát gondoskodik rólam, mindig a legjobb ételt adja nekem. Biztos vagyok benne, hogy ez a szőlőfürt majd boldoggá teszi.” És amikor a szakács barát belépett hozzá az ebéddel, átadta neki a szőlőt.
– Ez a tied. Mivel Te mindennap kapcsolatban vagy a természet ajándékaival, te tudni fogod, mit kezdj Istennek ezzel a csodálatos művével.

A szakács barátot elkápráztatta a fürt szépsége, meg is mutatta segédjének, milyen tökéletes szőlőt kapott. Olyan tökéleteset, hogy senki sem értékelhette volna jobban, mint a sekrestyés barát, aki az oltáriszentséget őrzi, és akit a kolostorban sokan szentnek tartottak. Aztán sekrestyés barát odaajándékozta szőlőt a legfiatalabb novíciusnak, hogy megértse, hogy a teremtés benne rejlik a legapróbb részletekben is. Amikor a novícius megkapta, szíve megtelt Isten dicsőségével, mert még soha nem látott ilyen szép fürtöt. És eszébe jutott az a nap, amikor először lépett a kolostorba, és eszébe jutott az az ember, aki akkor ajtót nyitott neki. Ez tette lehetővé, hogy egy olyan közösség tagjává válhasson, amely tudja értékelni a csodákat. Így nem sokkal naplemente előtt, elvitte a szőlőt a kapus barátnak.
– Edd meg és teljen benne örömöd. Hiszen te időd nagy részét itt töltöd egyedül, ez a szőlő jót fog tenni neked.

A kapus barát pedig megértette, hogy ezt az ajándékot valóban neki szánták, minden egyes szőlőszemet hosszan ízlelgetett, és boldogan aludt el. Ily módon bezárult a kör, a boldogság és az öröm köre, amely mindig körülöleli azt, aki kapcsolatban áll a Szeretet Energiájával.

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Az idős ács

Lovely-House-.jpg

Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet.
– Valahogy majd csak elleszek; mondta.

A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy utoljára segítsen felépíteni neki még egy házat.

Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házába a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez egy egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.
A ház átadására megjelent a főnök is, aki magával hozta a ház kulcsait, s azokat átadta az ácsmesternek.
– Ez a Te házad – mondta. – Ezt én adom ajándékba.

Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár… Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egészen másképp dolgozott volna.

Így van ez mindnyájunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk magunkból. És aztán jön a hidegzuhany, amikor rádöbbenünk, hogy nekünk kell majd laknunk abban a házban, amit magunknak építettünk. Ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk.

Tehát nincs visszaút.

Te is építőmester vagy. Te is nap, mint nap kalapácsot fogsz kezedbe, hogy szöget verj be a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel.

Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy: “az élet egy csináld magad vállalkozás”. Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy ma döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.
Építkezz okosan.

Ne feledd:

Úgy szeress, mintha senki nem bántott volna meg!

Úgy dolgozz, mintha nem lenne szükséged a pénzre!

Úgy táncolj, mintha senki sem figyelne!

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – A bölcs nagymama

nagymam's.jpg

A fiatal lány elmegy a nagymamájához. Teljesen ki van borulva, nagyon nem mennek a dolgai. Amikor egy problémát megold, jön helyette a következő, már az idegösszeomlás szélén áll.
A nagymama semmit nem mond csak feltesz három lábasban vizet főni. Aztán elővesz néhány répát, pár tojást, és kávészemeket. Az első lábasba teszi a répát, a másodikba a tojásokat, a harmadikba a kávét. Csendben megvárják, amíg a három lábasban főnek a dolgok. 20 perc múlva kiszedi őket.
Az unoka megkérdezni, miért kellett mindez?
Nézd meg ezt, a répa a forró vízben megpuhul és szétesik. A tojás kívülről semmit sem változott, de ha feltöröd, látod, hogy kemény lett a belseje. A kávé ugyanolyan maradt, mint volt, de a víz körülötte barna lett.
Mindenkivel történnek rossz dolgok, kicsim. Te döntöd el, miként reagálsz: mint a répa szétesel, tönkremész. Vagy mint a tojás megkeményedsz belül, pedig semmi sem látszik rajtad. Vagy olyan leszel, mint a kávé, ami nehéz helyzetekben is ugyanolyan marad, sőt, még ad is valamit a környezetének. Ne felejtsd, kislányom, a döntés mindig a te kezedben van!

Isten éltesse a bölcs nagymamákat és édesanyákat anyák napja alkalmából! ♥

Hozzászólás »