Türkiztoll

Színezd ki vele a hétköznapokat! :)

Elég jó vagy!

Az adventi időszakban talán több időnk van arra, hogy megragadjuk ezt az alkalmat és befelé fordulással, önvizsgálattal töltsük ezt a néhány hetet. Egy kicsit önmagunkba nézni, számot vetni, visszatekinteni a múltba és jövőt tervezni. Átgondolni, hogy mit tettünk le az asztalra az elmúlt évben, elszámolni jóval és rosszal egyaránt. Csak magunkban, magunkkal, őszintén, titkok és tabuk nélkül. Ha ezzel megvagyunk, akkor már nekiláthatunk az újesztendő megtervezésének. De mielőtt túlságosan távoli célokat tűznénk ki, feltehetjük a kérdést, hogy önmagunkkal minden rendben van e.

A következő képet ma találtam és nagyon sok mindent eszembe juttatott.

good-enough

Ma tudnod kell, hogy elég jó vagy!

Hagyd abba az aggódást, hogy elég csinos, erős, gazdag, vagy okos vagy-e. Tudnod kell, hogy ELÉG vagy! Ne engedd, hogy negatív gondolatok uralkodjanak feletted! Végy egy mély lélegzetet és tudd, hogy igenis számítasz és elég vagy!

Ezt a képet érdemes kinyomtatni és olyan helyre ragasztani, ahol minden nap legalább egyszer rápillanthatunk (a legjobb reggel ezzel indítani a napot). És azért kell napjában egyszer (persze minél többször annál jobb), mert úgy kezdődik a szöveg, hogy MA.

Ez is mutatja, hogy a változás lassan jön, nem kell siettetni, egyszerre csak egy napot kell túlélni, csak a mai napra koncentrálni. Csak ma elég jó leszek…

Szerintem az adventi időszakban bőven szakíthatunk időt egy kis önbizalom tréningre amellett, hogy lelki leltározással töltjük ezt a várakozással teli szépséges időszakot.

Minden kedves olvasómnak békés, lelkiekben gazdag adventet kívánok!

Még több inspiráció adventre, amivel töltődhetünk, gazdagodhatunk:

 30 tanács a boldog élethez

 Csak ma,

Édes Istenem

Hozzon a mai nap belső békét számodra!

Kértem Istent

Egy himnusz az élethez

Gabriel Garcia Márquez gondolatai

Az élet ajándék

Karácsonyi ajándékötleteim

Reklámok
2 hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Adventi angyalok

adventi angyalok.jpg

Az első vasárnap angyala
Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

A második vasárnap angyala
A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

A harmadik vasárnap angyala
Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.

A negyedik vasárnap angyala
A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Aranykalitka

aranykalitka

Csak azt tudom, hogy valamiért le kellett ide születnem. Sosem akartam. Nem szerettem itt lenni.
Gyermekként egész nap az erdőben csatangoltam, felfedeztem minden fát és bokrot. Anyám hagyta. Szabadon jártam-keltem és nem láttam falakat. Hittem, hogy szelet tudok varázsolni, vagy napsütést. Semmit nem éreztem a kalitkából.
Hogy miért ülök benne mégis, mint oly sokan mások? Mert nincs hova mennem belőle. Mert nem tudom elképzelni mi, van odakint. Illetve elképzelni el tudom, de ezzel meg is ölöm. Oly sokszor próbáltam már. Mindig kudarc lett a vége.
Aki el akarja hagyni, egy dologgal legyen tisztában, már ha igazán teljesen el akarja hagyni. Ami a kalitkán kívül van az nem irányítható, nem tervezhető és nem megalkotható. Mihelyt valaki így próbálja, újra rabja lesz a rég megszokott kis játéknak. Odakint semmi nincs. És mégis ott van minden.
Néha heccből beülök az autóba és kocsikázok kicsit Ausztriában, a hegyekben. Valahogy ott könnyű a minták nélkül. Legutóbb két tartományt jártam így be, csak amerre a szívem vitt. Ha elfáradtam megálltam, ha éhes voltam ettem. Megittam egy kávét, felmentem egy hegyre, beszélgettem helyiekkel. Nem történt semmi. Mondom, odakint nem történik semmi terv szerint. Csak felmerül és megélhetem.
Ami az igazán vicces, hogy utána persze vissza kell menni a kalitkába, mert a benzin pénzbe kerül, esetleg a kávéra még meghív valaki. És másnap csörög a telefon, indulni kell, 12 óra munka vár. Majd eldöntik mikor legyek éhes, és szomjas. Egy darab papírért, amit aztán úgyis visszaadok, mert testben élek, amit tisztán kell tartani, ami megéhezik, és télen elpusztul fűtés nélkül. Igen, még a hegyekben is így van ez.
Ami akkor nekem a szabadság volt, az a helyi paraszt bácsinak épp a kalitka.
Ő dolgozott a pénzért mikor találkoztunk. Ő izzadt a ragyogó napsütésben, miközben én szabad voltam. A hüttében a pultos lány is 12 órát dolgozik éjjel, azért hogy én szabadon bulizhassak a haverokkal. Valahogy így van ez. Egy ördögi kör.
Sok embert ismerek, aki néha kilép, de egyet, sem akinek sikerült végleg. Ha csak egy is meg tudná mutatni miként lehetséges, sikítva törném szét a rácsokat. Így csak rázom őket, vagy sírok a földön fekve.
Mert tudom, hogy nem azért jöttem, hogy itt üljek, és a moslékkal etessen egy beteg rendszer, ami nekem végül is mindegy meddig marad fent, mert előbb-utóbb úgyis elpusztul ez is, ahogy én is. Talán már nem is érdekel, kijutok-e innen.
Annyi biztos, hogy nem hiszem el, hogy ez normális, és mivel láttam mi van odakint, többé nem lesz itt bent nyugtom. Aki csak 1 napra is elkószált a kalitkából, nem tud többé nyugodt szívvel visszamenni oda.
Legalább lenne kényelmes. De a rendszer annyira pofátlan lett, hogy már erre sem figyel oda. Legalább hazudna hihetően valaki.
Nagyon sok ember látja ezt. Csak éppen már ükdédanyám is ugyanebben a kakiban ült, így hát nekem is sikerült ide bepottyanni. Innen kimenni lázadás. Egyáltalán miféle alak az, aki csak beül egy kocsiba és megy? Aki akkor eszik, amikor akar? Aki nem a semmit hajtja? Szentségtörés… árulás. Őrület.
Elhitették velünk, hogy aljas szemét emberek vagyunk, ha kilépünk. Felelőtlenek és hanyagok. Pedig ez a kalitka semmi másra nem jó, mint hogy elszállásoljon több milliárd felnőtt testben élő riadt, zavarodott gyereket, akiket bármikor elő lehet rángatni egy darab papírért. Közben pedig dől rájuk a hazugság. Így kell élni, így kell kinézni, ezt kell enni, ezt kell venni.
Nem tetszik. Nem veszem meg, és nem azért, hogy a rendszer ellen menjek. Hanem mert valahányszor elhagyom a kalitkát, vagy azt teszek, amit akarok, az természetes. És megvonom vele az energiát a rendszertől.
Mi tartjuk fent a kalitkát. Mi alkottuk közösen. Mi tápláljuk, mikor megalkuszunk, mikor szó nélkül építjük tovább. És fele ennyi erővel össze is törhetnénk örökre.
A mi gyermekeink már élhetnének a hegyek között autózva, szabadon, elfogadva az élet sokszínűségét és a folytonos változást, mely friss és új energiával tölti meg világunkat. Mert élhetnénk így is, és adhatnánk ilyen örökséget is.

Arjan Keldron 

Hozzászólás »

Szeretet üveg

A boldogság bödön után egy újabb meglepetés a blogon, ami nem más, mint a szeretet üveg.

Ez a meglepi készülhet karácsonyra, születésnapra, évfordulóra, vagy bármilyen különleges alkalomra, ünnepre, de odaadhatjuk a kiválasztottnak „csak mert szeretlek” címszó alatt is. 🙂

love-notes-365-day-jar-gift

Az is egy opció, ha az újév első napján ajándékozzuk meg vele szeretteinket, szerelmünket, hisz az üvegben pontosan 365 papír fecnit fogunk rejteni. Ezek mindegyikére egy-egy üzenetet fogunk írni. amelyek kitartanak egy teljes évig.

Az üzenetet lehet kézzel, vagy géppel is írni. Használhatunk mezei géppapírt, színes, szépséges papírlapot, vagy akár papiruszt is. Az üzenetek jellegét is mi határozzuk meg. Lehet egy-egy személyes emlék, egy szép gondolat, kedvenc idézet versből, filmből, meséből, vagy dalszövegből is. A lényeg, hogy valamit megmozdítson az általunk megajándékozott személyben, hogy boldoggá tegye, jól induljon a napja és ami a legfontosabb, hogy átjöjjön az üzenetből, hogy mennyire szeretjük őt.

Az ajándékozott lehet házastárs, barát, barátnő, szülő, gyermek, rokon, vagy éppen munkatárs. Mindenképp kedves gesztus és mivel ilyen sok munkát kell bele feccölni, az ajándékozott biztos, hogy jobban fog neki örülni, mint egy drágább, személytelenebb ajándéknak.

Az eredeti cikket itt találjátok.

Írásra, fel, tollakat megragadni, indulhat a móka! 🙂

Hozzászólás »

Toboz tündérek

A mai bejegyzést azoknak az olvasóimnak dedikálom, akik nálam hangyányival több kézügyességgel rendelkeznek. Nekem nemcsak kézügyességből van kevés, de a nagyobb baj az, hogy türelemből is, ha apró-cseprő dolgokkal kell bíbelődni. Ezek a toboz tündérek azonban olyan édesek, hogy mindenképp hoznom kellett egy bejegyzést, amelyben bemutatom, hogyan készülnek. és „soha ne mondd, hogy soha” alapon talán még én is megpróbálkozom velük egyszer. 🙂

1.jpg

Lássuk, mire is lesz szükségünk a kis tündérkékhez:

Toboz, fából készült gyöngy, vagy golyó, makk kalap, ragasztó, falevél, cérna, hajnak való fonal, vagy bármi más, ami kivitelezhető, fúró.

2.jpg

A késztés lépéseit a képeken jól nyomon lehet követni, így felesleges szószaporítás helyett inkább a képeket csatolom, amelyek nagyon beszédesek és segítőkészek, ígérem!

A toboz tündérek lehetnek teljesen különbözőek, egyéniségüknek csak fantáziánk szab határt. Játszhatunk a színekkel és a hozzávalókkal is. A szárnyak szárított falevél helyett készülhetnek papírból, varrhatunk a tündéreknek apró ruhácskákat, stb.

 

Az eredeti cikket a Willodel oldalán találjátok, pontos leírással és még több képpel.

Jó szórakozást és várom a visszajelzéseket! 🙂

3 hozzászólás »

Karácsonyi ajándékötleteim

Tudom, tudom, van még néhány hét, de azért nincs már olyan messze a várva várt nap, nem árt időben bebiztosítani magunkat ajándékokkal szeretteinknek. Mielőtt azonban túl nagy költségekbe vernénk magunkat, körülnézhetünk a házunk táján is, hogy mi az, ami nem került pénzbe, mégis nagyon örülne neki az ajándékozott. Lehet az egy kézzel készített apróság, vagy épp egy szivesség, ami ingyen van, de annál nagyobb szeretettel adjuk.

A következő listára ma bukkantam rá és hálás szívvel mondok köszönetet Oren Arnoldnak, aki emlékeztetett arra, hogy mik az igazán fontos dolgok. Van még cirka öt hetünk rá, hogy kényelmesen átgondoljuk melyik pontot szeretnénk megvalósítani a felsoroltak közül. Csak halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy a lista nem véges, bárki folytathatja aszerint, amit a szíve súg! 🙂

karacsonzyi-ajandek

Neked melyik a kedvenced?

2 hozzászólás »

30 tanács a boldog élethez

Jackson Brown fiának szánt könyvében megosztja élete eddigi összes tapasztalatát, titkát, amelyek nagy segitségünkre lehetnek abban, hogy teljesebb életet éljünk. Azt hiszem van miből szemezgetni, remélem nektek is kedvetekre való ez a lista! 🙂

“Évekkel azelőtt azt olvastam, a szülőknek nem az a felelősségük, hogy kitapossák az utat gyermekeik számára, sokkal inkább az, hogy jó térképet adjanak a kezükbe. Én azt akartam megmutatni a fiamnak, milyen apró bölcsességek segítségével fejtettem meg a boldog élet titkát.”

boldog-elet

Íme a boldogság-tippek:
1. Soha ne add fel a reményt senkivel kapcsolatban. Minden nap történnek csodák.
2. Légy bátor. Ha nem vagy az, csak csinálj úgy, mintha. Senki sem látja a különbséget.
3. Gondolkodj nagyban, de élvezd az élet apró örömeit.
4. Tanulj meg odafigyelni. A lehetőség olykor nagyon halkan kopogtat.
5. Légy kedvesebb, mint az feltétlenül szükséges volna.
6. Soha ne fossz meg senkit a reménytől. Lehet, hogy az mindene.
7. Légy te a leglelkesebb és legpozitívabb személyiség, akivel valaha találkoztál.
8. Amikor azt mondod: “Feladom!”, gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: “Egek, micsoda lehetőség!”
9. Soha ne vágd szét, amit ki lehet bogozni.
10. Énekelj a zuhany alatt.
11. Mindig a jobbik étkészletet használd.
12. Köszönj te először.
13. Kérj fizetésemelést, amikor úgy érzed, kiérdemelted.
14. Minden nap adj elismerést legalább három embernek.
15. Nézd meg a napfelkeltét évente legalább egyszer.
16. Vásárold meg a legjobb könyveket, még akkor is, ha épp nem tudod őket elolvasni.
17. Mindig legyen tiszta a cipőd.
18. Csak olyan házat vegyél, amelyikben van kandalló.
19. Ha harcolnod kell, üss először és üss nagyot.
20. Tanuld meg felismerni Chopin, Mozart és Beethoven zenéjét.
21. Életedben legalább egyszer legyen nyitható tetejű autód.
22. Adj hálát minden étkezés előtt.
23. Adj tiszteletet a tűzoltóknak és a rendőröknek.
24. Ne akard megtanulni a szakma trükkjeit, mielőtt magát a szakmát megtanultad volna.
25. Ha gyerekek árulnak valamit asztalról, mindenképpen vásárolj.
26. Mindig fogadd el a feléd kinyújtott kezet.
27. Ne hibáztass másokat: vállalj felelősséget életed minden területéért!
28. A zöldséget olyan földművesektől vedd, akik kézzel írt papírcetliken hirdetik a portékát.
29. Mosolyogj sokat. Nem kerül semmibe, mégis felbecsülhetetlen értékű.
30. Gondosan válaszd meg életed párját. Ez az egy döntésed felel boldogságod – vagy éppen nyomorúságod – kilencven százalékáért.
Legyen szép napotok!

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – A gonoszt a jóval

Good-and-Bad-Scale.jpg

Ezen a délutánon, ahogy ágyunkon feküdtünk, a szoba lakói, akik általában a felső tízezer közül valók voltak, egymás után mondták el, hogyan állnak majd bosszút azokon, akik idejuttatták őket. Beszélgetés közben azután, nagyon csendesen és szerényen, hiszen ujonc voltam, megszólaltam én is. Csak annyit mondtam, hogy Jézus Krisztus nem így tanította. Ő arra tanított, hogy „szeresd ellenségedet” és arra, hogy „a gonoszt jóval viszonozd”. Azt gondoltam, hogy szavamat nagyon nehezen fogják megérteni, de azt nem, hogy akkora felzúdulást okoz. Minden irányból hangzottak a visszautasító, felháborodott megjegyzések. „Majd bolond leszek! Talán megcsókoljam azt, aki így tett velem? Talán megköszönjem neki? Nem vagyok megőrülve!” … és ehhez hasonlók. Mikor egy kissé halkult a lárma, megszólalt egy aránylag csendes, falusi lány: „Pedig a Lizának igaza van!” És elmondott egy történetet, ami minden tanításnál többet ért.
„Tudják, amikor az én bátyám katona volt, írt nekem egy levelet. Abban arra figyelmeztetett, hogyha majd jönnek hozzánk gyűjteni a katonáknak, akkor ne adjunk. Nem jut az el hozzánk – írta. Valahol eladminisztrálják, mi abból nem kapunk semmit! – Meg is fogadtam akkor, hogy nem adok. Egy nap azután egy nagyon csendes, kedves arcú, papforma ember kopogtatott be hozzánk: Tessék adni valamit a szegény katonák részére! – mondotta. Egyébb se kellett nekem. Csípőre tett kézzel, tíz percen keresztül nem a legudvariasabb hangon mondottam a véleményemet az egész gyűjtésről, többszörösen ismételve, hogy nem adok … egy fillért sem adok! Miután így jól kikiabálva magam elhallgattam, ugyanazt a kedvesen mosolygó arcot találtam magammal szemben, és csak ennyi választ kaptam: „Köszönöm szépen. Jó napot kívánok.” Miután elment az ember, úgy éreztem, mintha arcul ütöttek volna. Először utána akartam szaladni, hogy visszahívjam, azután leborultam az asztalra és sírtam. Soha nem felejtem el ezt az esetet. Bizony igaz az, hogy jobban fáj, ha valaki a gonoszt jóval viszonozza.”
A történet után a szobában csend volt. Ez az illusztráció többet beszélt, mint bármilyen prédikáció.

forrás:Trausch Liza néni életrajza

 

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Egy teáscsésze megpróbáltatásai

beautiful-cup

Egy házaspár elment vásárolni, hogy vegyenek valamit közelgő házassági évfordulójuk alkalmára. Mindketten szerették az antik tárgyakat, kerámiákat, különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.

A férj megkérdezte az eladót:

– Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet.

A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze – legnagyobb meglepetésére – megszólalt:

– Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép? Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, én pedig üvöltöttem a fájdalomtól!

– Hagyj békén! – üvöltöttem, de Ő csak mosolygott, és így szólt:

– Még nem.

Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én hirtelen csak forogtam, forogtam, forogtam, körbe-körbe.

– Állíts meg! Szédülök! – kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét és azt mondta:

– Még nem.

Aztán betett a kemencébe. Sosem éreztem olyan forróságot.

Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam. Ki akartam jutni.

Láthattam a Mester arcát az üvegen át, és leolvashattam ajkáról, ahogy a fejét rázta:

– Még nem.

Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hűlni kezdtem.

– Most már jobb. – gondoltam.

Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tőle.

– Hagyd abba! Hagyd abba! – kiáltottam. De csak ingatta a fejét:

– Még nem.

Aztán hirtelen újra visszatett a kemencébe. Nem ugyanabba, mint először. Ez kétszer olyan forró volt. Úgy éreztem, megfulladok.

Könyörögtem, mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Közben láttam, amint rázza a fejét, és azt mondja:

– Még nem vehetlek ki.

Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam, mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett.

Egy órával később elém állított egy tükröt és azt mondta:

– Nézd meg magad!

Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek:

– Ez nem én vagyok, ez nem lehetek én!?! – hitetlenkedtem. – Ez gyönyörű! Gyönyörű vagyok! – kiáltottam.

– Szeretném, ha emlékeznél arra – mondta – tudom, fájt, amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz. Tudom, hogy szédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot, szétmorzsolódsz. Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értettél, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz. Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erősödsz meg, és nem lesz színes az életed. És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erős. Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltem akkor, amikor hozzáfogtam a munkához.

Így formálja Urunk is az életünket. Néhányan a kemencében vagyunk, üvöltve, sikoltozva: „Engedj ki!”. Néhányan épp színesedünk, és ez kellemetlen, majd megőrjít. Néhányan körbe forgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: „Mi történik velem?” Minden olyan zavaros. De Ő tudja, hogy mit tesz. Bízz benne!

 

Hozzászólás »