Türkiztoll

Színezd ki vele a hétköznapokat! :)

Vasárnapi tanmese – Az angyalok aranykönyve

- március 12, 2017

Az utca szélén állott egy öreg koldusasszony. Rongyos, vékony volt a ruhája, majd megvette szegényt az Isten hidege. Mert tél volt, hideg tél, fújt a szél kegyetlenül.
– Adjatok, adjatok, amit Isten adott, – könyörgött az öreg koldusasszony a járókelőknek, de a szörnyű hidegben bizony csak kevesen állottak meg s dobtak egy-két krajcárt neki.

A többiek közt egy prémes bundás úr is megállott egy pillanatra, hogy alamizsnát adjon, de le kellett volna húzni a jó meleg kesztyűt, hogy előszedje a pénzestárcácskáját, meggondolta hát a dolgot s mondta:
– Bizony, bizony, szomorú dolog ez, szegény asszony, hogy koldulnod kell ebben a szörnyű hidegben!

goldenbook

Mondta, mondta, de a kesztyűt nem húzta le, alamizsnát nem adott a szegény öreg asszonynak. Sietett haza a jó meleg szobába. De az öreg asszonynak a jó szó is jól esett s hálásan nézett a prémes bundás úr után.
Abban a pillanatban fényes úri hintó állott meg a koldusasszony mellett. Nagy úr ült a hintóban, megesett a szíve a fagyoskodó asszonyon, kihúzta zsebéből a pénzestárcáját, találomra kivett belőle egy pénzdarabot, aztán kinyitotta a hintó üveges ajtaját s odadobta a pénzdarabot az asszonynak.
– Huh, de hideg van! – rázkódott össze a nagy úr s hirtelen becsapta a hintó ajtaját, de közben észrevette, hogy egy darab aranyat vetett ki a havas útra. – Ej, ej, kevesebbet is adhattam volna neki. No, de már mindegy. Majd visszafizeti a jó Isten.
Aztán tovább ment a hintó, a nagy úr hazaért a fényes palotába, de a jó meleg szobában is mindazon a darab aranyon járt az esze.
– Tulajdonképpen nem is volt oly túlságosan hideg, – mondta magában. – Kár volt úgy elsietnem a dolgot. No de, – vigasztalta magát, – néhanapján bőkezű is lehet az ember. Majd visszafizeti az Isten.

Közben hazasétált a prémesbundás úr is, várta a pompás ebéd a barátságos meleg szobában, de hiába ült az asztal mellé, nem volt étvágya. Folyton az öreg koldusasszony járt az eszében.
– Lám, lám, de szívtelen voltam! Bizony, nem fagyott volna meg a kezem, ha lehúzom a kesztyűt róla s adok egy-két hatost annak a szegény asszonynak.
Felugrott az asztal mellől, hirtelen fölvette a bundáját s kisietett az utcára hogy megkeresse a koldusasszonyt. Ott volt az asszony ugyanazon a helyen s bár sovány keze majd megfagyott, turkált a hóban s közben fel-felsírt:
– Oh Istenem, Istenem, de szerencsétlen vagyok!
– Mit keresel a hóban, szegény asszony? – kérdezte a prémes bundás úr.
– Ó, ne is kérdje, uram. Egy jószívű úr hintajából egy aranyat dobott nekem, de úgy eltűnt a hóban, hogy nem találom.
– Sose keresd, jó asszony, – mondotta a prémesbundás úr – jere velem.
Kézen fogta az álmélkodó asszonyt, elvezette a házába, leültette az asztala mellé s megebédeltette. Ebéd után adott neki jó meleg ruhát s az elveszett arany helyett aranyat.

Az angyalok, mint rendesen, ennek a napnak is beírták a történetét az ő vastag aranykönyvükbe, de nem írták be a tévedésből dobott aranyat, ellenben első helyen írták be, hogy az a prémesbundás úr megbánta szíve keménységét s a hideggel, a széllel nem törődve, a meleg szobából másodszor is kiment az utcára, hogy adjon a szegénynek abból, amit a jó Isten adott őneki.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: