Türkiztoll

Színezd ki vele a hétköznapokat! :)

A szavak ereje

Évek óta nagy kedvencem Don Miguel Ruez Négy egyezség című műve. Ez az írás tele van olyan leckékkel, amelyeket mindenkinek érdemes lenne megfontolnia, vagy legalábbis elolvasnia mindenképp.

Van egy történet benne, ami nagyon tanulságos:

„A szó az emberiség varázshatalma, amit rosszra használunk, ezért fekete mágiává válik anélkül, hogy a leghalványabb fogalmunk lenne róla.

Egy intelligens, jószívű asszonynak volt egy lánya, akit imádott. Egyik este nagyon fárasztó nap után érkezett haza, tele érzelmi feszültséggel, borzalmas fejfájással küszködve. Békességet, nyugalmat akart, de a lánya boldogan ugrándozott és énekelt. A lány nem is sejtette, hogyan érzi magát az anyja, saját magával volt elfoglalva, a saját álomvilágát élte. Olyan boldognak érezte magát, hogy egyre hangosabban ugrált és énekelt, hogy kifejezze örömét és szeretetét. A hangos énekszótól az anya fejfájása egyre erősödött, és az asszony egyszer csak elvesztette a türelmét. Dühösen nézett gyönyörű lányára és így kiáltott: „Fogd be a szád! Borzalmas a hangod! Nem vagy képes befogni a szád?”

don'tcutthewings

Az az igazság, hogy nem a kislánynak volt borzalmas hangja: az anya semmiféle zajt nem bírt volna elviselni. De a lány elhitte, amit az anyja mondott, és attól a pillanattól fogva képtelen volt örömöt találni a saját hangjában. Nem énekelt többé, mert azt hitte, hogy csúnya a hangja, és nem akart vele másokat idegesíteni. Szégyenlős lett az iskolában, és mikor arra kérték, énekeljen, nem volt rá hajlandó. Még az is nehézséget okozott számára, hogy másokkal szóba álljon. Minden megváltozott a kislányban az új előítélet miatt: elhitte, hogy el kell nyomnia érzelmeit ahhoz, hogy mások elfogadják és szeressék.

Valahányszor meghallgatjuk valaki véleményét és elhisszük azt, ítéletet mondunk magunkról, ami hiedelemrendszerünk részévé lesz. Ez a kislány felnőtt, s bár szép hangja volt, sosem énekelt többé. Egyetlen átok miatt komplexusok egész sorát építette fel. Éppen az idézte rá a rontást, aki a legjobban szerette: a saját anyja. Az anya észre sem vette mit tett a szavaival. Nem érzékelte, hogy rontást szórt a lányára. Sejtelme sem volt szavai hatalmáról, úgyhogy hibáztatni sem lehet. Csupán úgy cselekedett, ahogy az ő apja, anyja és mások tettek vele már annyiszor. Rosszul használta a szavakat…”

Nem ritka jelenség ez, mindenki kapott kisebb vagy nagyobb kritikákat gyermekkorában. Velem is előfordult jó néhányszor, amikor gyerek voltam, hogy a felnőttek megpróbálták elvenni a kedvem valamitől, amit szerettem, amiben hittem. Néha tettekkel, néha szavakkal teszik ezt, máskor elég akár egy pillantás is, amikor a gyerek kiolvassa a felnőtt tekintetéből, hogy neked ez úgysem sikerülhet.

Húsz éve történt velem egy eset, ami nem olyan nagy dolog, mégis elevenen él az emlékeimben még ennyi idő után is. Az unokatestvérem kapott egy gyönyörű görkorcsolyát és úgy örültünk neki, hogy repülni tudtunk volna a boldogságtól. Felváltva használtuk, nagyon szerettük. Aztán annyit könyörögtem én is egy görkoriért, hogy bátyám végül megszánt és vett nekem egyet. Később az egyik barátnőm is kapott, így már hármasban jártuk a várost és csuda jól szórakoztunk. Nem én voltam köztük a legügyesebb, mert a görkorim kerekei néha ferdén álltak, de ez sohasem zavart, nem ez volt a lényeg. Hanem az, hogy jól éreztük magunkat, száguldoztunk és beszívtuk a szabadság édes illatát.

Egy tavaszi este bevettük a várost és gurultunk egymás nyomában. Ekkor egy öreg bácsi megszólított, pontosabban utánam kiabált, mert én csak elsuhantam mellette. Azt mondta, hogy nem jól görkorizom, mert ferdén állnak a kerekeim. Nézd csak a másik kettőt, hogy megy! Úgy kell azt csinálni! – kiáltotta utánam.

Akkor nem foglalkoztam vele, csak mentem tovább, hogy utolérjem a többieket. Este viszont mikor hazamentem, még mindig ott visszhangoztak a fülembe az öregember szavai. Azon az estén lerúgtam a görkorit és többé rá se néztem. Elég volt hozzá egyetlen mondat, egy vadidegen embertől.

Tudtam, hogy nem én leszek a kerületi görkorcsolyabajnok, de nem is ez volt a célom. Én a száguldást, a sebességet, a szabadságérzést szerettem és azt, hogy a barátaimmal közösen mókázhatok.

Talán az az öregember sem akart rosszat, csak tanácsot adott, hogy én is jobban élvezzem a görkorcsolyázást. Vagy épp nem volt jó napja és gondolta beszól egy kis csitrinek, attól majd jobban alszik. Netán épp vesztésre állt a kedvenc focicsapata, ő meg kiment az első félidő után és valakinek jól beszólt, hátha ettől majd jobban érzi magát. Nem tudom, hogy mi volt az indoka, talán maga sem tudta. A lényeg, hogy húsz év után is elkísérnek a szavai, amiket talán csak ártatlan tréfának szánt.

gallery_ROLLER SKATES-GALLERY3

Szerencsére az említett könyv következő fejezetében megoldást is ajánl a problémára: Ne végy semmit személyeskedésnek! Ha más kritizál téged, azokat a szavakat valójában saját magának küldi. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a tényt, hogy amikor valakire ujjal mutogatunk, akkor másik három ujjunk épp saját magunkra mutat, vagyis mindent, amit másokra mondunk, valójában önmagunkról gondoljuk.

Igen, ilyen egyszerű a megoldás. Na jó, könnyű azt mondani! – vágjuk rá egyből. Biztos, hogy nem könnyű elsajátítani, de lehet ám gyakorolni és egyáltalán akarni megtanulni ezt a technikát. Ha nem vesszük őket magunkra, idővel mások kritikái egyre kevésbé fognak minket megérinteni, szinte meg sem halljuk majd őket. Ugyanez vonatkozik a belső bíránkra is, aki néha olyan hangos és alattomos, hogy még mások rosszindulatú megjegyzéseinél is bántóbb tud lenni. Tanuljuk hát meg figyelmen kívül hagyni a lehúzó beszólásokat, vagy legalábbis dolgozzunk rajta szorgosan, nap, mint nap!

Mivel egy gyereknek nem könnyű elmagyarázni, hogy ne vegye személyeskedésnek mások megjegyzéseit, ezért a legtöbb, amit tehetünk, mégiscsak az, ha odafigyelünk a szavainkra.

Hogy kinek szól ez a bejegyzés? Elsősorban azoknak a minden lében kanál öreguraknak, akik szeretik más görkori technikáját kritizálni. Másodsorban pedig mindenkinek, akinek van gyereke, unokája, akinek lakik egy kiskölyök a szomszédjában, van egy unokaöccse vagy keresztlánya.

Hogy mit teszek én ezután? Talán komolyan elgondolkodom rajta, hogy veszek egy görkorit. Persze csakis kétsoros görgőkkel, amitől olyan stabilan fogok állni, hogy soha többé nem érhet vád ember fiától, hogy ferdén állnak a kerekeim. 🙂

Reklámok
Hozzászólás »

Heti útravaló – Most van

jungleanimals

“Képzeld el a Földet az emberi élettől mentesen – kizárólag növényekkel és állatokkal benépesítve! Gondolod, akkor is lenne múlt és jövő? Vajon akkor is lenne értelme az időről beszélnünk? A “mennyi az idő?” vagy a “hányadika van ma?” kérdés – ha lenne ott bárki is, akitől megkérdezhetnénk – teljesen értelmetlenül csengene. A tölgyfa vagy a sas csak összezavarodna az ilyen kérdéstől.”Hát természetesen most van. Az idő: most. Mi más lehetne?”

Eckhart Tolle

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Az öregember és a buddhista szerzetesek

Két buddhista szerzetes találkozott egy idős emberrel, egy folyónál, amelyen utuk során át kellett kelniük.
Az öreg egy mantrát mormolt magában és a folyó felé tartott, amikor összetalálkozott a szerzetesekkel.
Nagyon ritkán jártak szerzetesek a folyón át vezető vándorúton és ezért az öreg kihasználta ezt a ritka pillanatot arra, hogy megkérdezze a szerzeteseket, hogy vajon jól gyakorolja e a hitét, és hogy helyesen mondja e a mantrákat.
Amikor elmesélte, hogy ő melyik mantrát szokta a leggyakrabban elismételni, a szerzetesek helyeseltek ugyanis az a legszentebb volt mind között, de ki kellett javítsák az öreget, mert az utolsó szótagot rosszul tudta és így a mantra nem a helyes jelentést hordozta.

szerzetsek

Az öreg elbeszélte hogy ő szinte nem is használt más mantrákat csak ezt az egyet egész életében. A szerzetesek pedig sajnálatukat fejezték ki amiatt hogy az öreg élete nagy részét eredménytelen imádkozással töltötte és hogy lelki fejlődése ennyi időn át korlátozva volt azért mert nem a szent szótagokat ismételgette.

Az öregember mindazonáltal örült annak, hogy nagy tudású szerzetesekkel találkozhatott, és beszélgetésük végén, jó szerencsét kívánva köszönt el majd továbbhaladt a folyó felé. Most már a helyes szótaggal ejtve a mantrát, elmélyülve, még nagyobb imádságban folytatta útját, de a két szerzetes még mindig nem tudott napirendre térni afelett, hogy az öreg ennyi évet pazarolt el a helytelenül ejtett mantra miatt.
Ahogy sajnálkozva nézték az egyre távolodó alakot amaz mélyen elmerülve az imádkozásban a lassan áramló, szélesen vonuló folyóvíz felszinére siklott és végül puhán lépdelve ért át a túlpartra.

Hozzászólás »

Apró mosolycsalogatók # 3.

Arra gondoltam, ezentúl rendszeressé fogom tenni ezt a rovatot a blogon. Ha nem is hetente, de legalább havonta egyszer jelentkezem apró mosolycsalogató bejegyzésekkel. Ezek jó alkalmak, hogy hálát adjak mindazért a sok jóért, ami történt velem, amit láttam, átéltem, éreztem.

Hiszek benne, hogy a hálaadás igen fontos része az életemnek, jusson eszembe akár reggel, akár este – mindig feltölt energiával és felemelő, misztikus érzés. Ezen havi rovatok kapcsán pedig legalább lesz alkalmam később is újraolvasni, hogy milyen jó dolgok történtek velem. Lássuk az elmúlt hetek hálaadásait!

Színház: Az acélmagnóliák után úgy feltöltődtünk színházi élményekkel, hogy ebben a hónapban már nem is volt kérdés, hogy ismét ellátogatunk. Főleg, hogy a színházat látom az ablakunkból és csupán száz méterre van, így még kifogás sem lehet, hogy nincs időnk elmenni. Ez alkalommal a Quartet című komédiát néztük meg, ami a visszavonult énekesek és zenészek mindennapjaiba nyújtott betekintést, ugyanis egy számukra fenntartott idősek otthonában játszódik a darab. Volt nevetés, dráma és természetesen szerelmi szál is. Előtte megnéztem a 2012-ben megjelent filmet, csak hogy még jobban képben legyek. Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a színház több élményt és jobb szórakozást nyújtott. 🙂

Könyves élmény: egy nagyon kedves meglepetés ért nem régen, méghozzá a saját könyvemmel kapcsolatban. Gondoltátok volna? 🙂 Egy régi ismerősöm keresett meg e-mailben, hogy segítsek neki megszervezni egy születésnapi meglepetés akciót. Az édesanyja Amerikában él évek óta, még gyerekkoromból ismerem, egykor ott élt a szomszédságunkban és csupa jó emlék fűz hozzá. Szóval ez a kedves hölgy szerette volna már elolvasni a könyvemet, így a lánya azt eszelte ki, hogy otthon megrendeli a könyvet, majd kiküldi nekem postán, hogy írjak bele valami személyest, aztán küldjem tovább az édesanyjának.

Örömmel bólintottam rá a dologra és izgatottan vártam, hogy a könyvem megérkezzen hozzám, szinte minden nap ellenőriztem a postaládát. Közben vásároltam egy kedves szülinapi kártyát és buborékos borítékot is, hogy később erre már ne kelljen időt pazarolni, hanem egyből küldhessem tovább a csomagot. Két héten belül itt is volt a könyv és én még aznap tovább küldtem. Majd bő egy hét után végre célba ért a csomag és mi is célba találtunk ezzel a szülinapi gerillaakcióval.

Az ismerősöm nagyon boldog volt és hálás üzenetet küldött. Nekem óriási megtiszteltetés volt és egy szép emlék marad, hogy részese lehettem egy ilyen édes tervnek és valaki rám, illetve az én könyvemre gondolt, hogy azzal ajándékozza meg édesanyját. Így a könyv hosszú utat tett meg – Magyarországról Kanadába, innen pedig Amerika keleti partjára utazott vissza – hogy valakit nagyon boldoggá tegyen. Én pedig ismét megtapasztaltam, hogy adni jobb, mint kapni. ♥

20150331_092929

Kutyás hétvége: Mandy legjobb barátnője Bettsie nálunk töltött a múlt szombatot és vasárnapot is. Nem aludt itt, de egész nap velünk volt és ezzel mindnyájunknak gazdag, örömteli és mozgalmas hétvégét okozott.

Már előre elterveztem, hogy egész hétvégén fotózni fogom a két kutyát és csodás képriportot hozok nektek ide a blogra. Persze ezek az ádáz kis jószágok keresztülhúzták a számításaimat, mert örökösen játszottak. Így rájöttem, hogy virágokat sokkal-sokkal könnyebb fotózni, mint örökké izgő-mozgó kiskutyákat. A virágok és fák egy helyben maradnak és csöndesek, nem cibálják egymás fülét-farkát, nem ugatnak egész nap, nem rohangálnak fel-alá. De annyi boldogságot sem adnak, ez tény. Ezek a kis bohócok még a délutáni szundítást is képesek voltak kihagyni és játékkal, egymás piszkálásával tölteni az egész napot. Nem csoda, hogy estére mindketten ki voltak ütve rendesen. 🙂

20150411_104200

Egy pillanatnyi pihenőnek köszönhető kép. Mandynek már lóg a nyelve az egésznapos bulizástól

Vadiúj, dögös kolibrietető: az én kedvesemnek van egy furcsa vásárlási szokása. Van, aki a cipőket gyűjti, más a fehérneműt, megint más pedig ékszereket szeret vásárolni. Az én szerelmemet a kolibrietetőkhöz fűzi ilyen viszony. Ahányszor meglát egyet, azt meg kell vennünk, mert nyílván szebb, praktikusabb és sokkal jobb, mint az előző példány. Így történt, hogy múlt hétvégén megvettük az egymilliomodik kolibri etetőnket. A másikat levittem a kuka mellé, hátha valaki épp arra jár és szüksége van egyre, mert akkor fordul meg a fejében, hogy ő is szeretne a kolibriknek kedveskedni.

Másnap amikor a buszmegállóból bandukoltam hazafelé, észrevettem, hogy egy kedves kínai hölgyemény a házunk mellett sétál el kezében a mi kiselejtezett etetőnkkel és láthatóan nagyon örült neki, mert úgy mosolygott az új kis szerzeményt nézegetve, mint a vadalma. Ennek én nagyon örültem, így mindjárt kevésbé voltam zsörtölődő az új darabbal kapcsolatban, sőt értelmet nyert, hogy miért éppen most kellett lecserélnünk.

20150408_150604

Óvd a környezetet: A Föld napja alkalmából kertészkedtem és szemetet is szedtem, ami szúrta a szemem az utcán. Tudom, nem csak ilyenkor kell és mielőtt bárki képmutatással vádolna, elárulom, hogy máskor is szoktam. Ilyenkor azonban hatványozottan odafigyelek és próbálok még többet tenni.

Vándorút: mostanában szinte minden nap belebotlok egy filmbe, egy idézetbe, egy képbe, egy könyvbe az interneten, ami a Cammino-ról szól. Egyik tanulság, hogy túl sokat internetezek, másik tanulság, hogy a Cammino jeleket küld, hív magához.

Ismét megnéztem a Vándorút című filmet és rábukkantam  egy beszélgetésre is a Ridikül műsorban, aminek szintén a Santiago-i zarándoklat a témája. Ennyi minden nem lehet a véletlen műve. Ez egy hosszú utazás, nagy vállalkozás, amit az ember nem határozhat el csak úgy hipp-hopp ( bár sokan megteszik, mert épp ez a szép benne) és persze az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy egy másik földrészen élünk és dolgozunk. Ez viszont nem jelenti azt, hogy álmodozni, vagy tervezni ne lenne szabad. Hisz minden nagy vállalkozás így születik meg. Először csak egy apró kis gondolat csíra, majd követi a sok-sok álmodozás és ábrándozás, aztán a tervek, listák és a tettek.

Hiszek benne, hogy egyszer majd… Lehet, hogy jövőre, lehet, hogy tíz vagy húsz év múlva. Ahogy a beszélgetésben is elhangzik, ez az út mindenkinél úgy kezdődik, hogy egyszer majd végigjárom és ha az elhatározás megvan, akkor egyszer majd valóban útnak is indulunk.

Anyák napi levél: anyák napi pályázatra bukkantam a wmn.hu oldalán. A felhívás így hangzik: „Levél anyámnak. Ezt kaptam tőled. Ezért tartozom köszönettel, azt pedig legszívesebben inkább feledném. A gyerekeimnek (vagy a leendő gyerekeimnek) ezt adom tovább, azt viszont semmiképp…” Legyen valóságos, szóljon az életről, egy élményről vagy élményekről, a közös életetekről. Örülünk, ha a szöveg pozitív, de nem várjuk el. Igazi legyen, az a lényeg. Értelmezd a témát, és alakítsd magadra úgy, ahogy neked a legjobb. Légy bátor és őszinte!

Én már elküldtem a levelemet, csatlakozz hozzám, küldd el te is! Még szűk egy hét van a határidő lejártáig, úgyhogy mindent bele! A részvét a fontos, nem a győzelem, plusz jutalom, hogy elküldheted anyukádnak ajándékba, a nagy napon! 🙂 A pályázatról bővebben itt olvashatsz.

Kapcsolódó bejegyzések:

Apró mosolycsalogatók

Apró mosolycsalogatók 2.

A nap öröme

Mit jelent boldognak lenni

A pillanat szépsége

Boldogság bödön

Te mindig jól vagy

Bármit megtehetsz, csak akarnod kell

Falatnyi figyelmesség, hatalmas hála

Önmagadban keresd a választ!

Örömtréning

2 hozzászólás »

Föld napja 2015

Az előző években próbáltam összeszedni, hogyan is segíthetnénk a környezetünknek egy kicsit levegőhöz jutni, mit tehetnénk a védelme érdekében. Azokat a bejegyzéseket elolvashatjátok, a szövegrész alján található linkekre kattintva.

Idén valami egészen mást hoztam… Képeket. Nem túl szép látvány, de ez az igazság, a valóság és ezt a valóságot mi magunk, mi emberek hoztuk létre. Mindannyiunknak része van benne, kinek több, kinek kevesebb. A képek előtt engedjétek meg, hogy ismételjem magam és elmondjam a legfontosabbat: kis lépésben kezdődik minden. Először önmagunkban kell a változást keresni és csak utána nagyobb léptékekben. Próbáljuk meg!

Mexico city

A túlnépesedett Mexikó város

oil disaster, Gulf of Mexico

Olajkatasztrófa 2010-ben a Mexikói öbölben

Indonesian surfer

Szeméthullámokat lovagol meg egy szörfös Javan, Indonéziában, a világ legnépesebb szigetén

oil field, California

Olaj mező Kaliforniában

dead albatross

Egy halott albatrosz, aki ezt a sok műanyag hulladékot a tengerparton ette meg

South city Mall, India

Zsúfolt Mall Kolkatában, Indiában

Willamette Nat. Forest, Oregon

Kiírtott erdő Oregonban

Képek forrása: The guardian

Az albatroszros képhez sok más hasonló készült Északkelet Hawaii-on, az Észak- Csendes óceáni áramlat, vagy közismertebb nevén a „Nagy Szemétfolt” közelében. A következő oldalon bővebben olvashattok róla, megdöbbentő fotók és videók mellett. Mindenképp érdemes megnézni, mert a legtöbb embernek fogalma sincs róla, hogy ilyen mértékű pusztítást végeztünk a természetben, a környezetben, az élőlényekben. Chris Jordan fotós örökítette meg képekben és videókon is, hogy milyen súlyos károkat okoz az emberiség. Ezek a madarak élelmet keresnek az óceánon és helyette műanyag hulladékot találnak csak, azzal táplálkoznak és ezt adják a tojásból kikelő csibéknek is.

Kapcsolódó bejegyzések:

Föld napja 2014

Föld napja 2013

Bolygónk védelme

 

2 hozzászólás »

Heti útravaló – Tessék mosolyogni!

mosolyogni

Tessék mosolyogni! Kezdd is el már reggel!
Mondd ki szállna szembe egy vidám sereggel?
Aki látja rajtad, nem tud ellenállni,
engedd hát a mosolyt az arcodra szállni.
Engedd kivirulni, engedd, hogy ragyogjon!
Engedd, hogy a szíved szintén mosolyogjon!
Aki mosollyal él, kerüli a bánat,
mert a szomorúság nem kullog utánad!
Legyél festőművész, fess mosolyt az arcra,
ne is hasonlítson életünk a harcra,
legyen a mi lelkünk szerető és békés,
kell már a világnak egy kis megbékélés!
Tudod, a mosoly is a szeretetet nyelve,
legyen hát mindennap így megünnepelve!

Aranyosi Ervin: Tessék mosolyogni!

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Mennyi idő kell a megvilágosodáshoz?

“Egy fiatalember jött a mesterhez, és azt kérdezte: – Körülbelül mennyi idő kell ahhoz, hogy elnyerjem a megvilágosodást?
– Tíz év – mondta a mester. A fiatalember meghökkent.
– Olyan sok? – kérdezte hitetlenkedve. Mire a mester:
– Nem, tévedtem. Neked húsz év is kell.
– Miért dupláztad meg az éveket? – kérdezte a fiatalember.
– Ha jobban belegondolok, a te esetedben meglesz az harminc is – mondta a mester.

ido

Egyesek sosem tanulnak meg semmit sem, mert túl hamar fel fogják a dolgokat. A bölcsesség valójában nem valamilyen állomás, ahová megérkezel, hanem az, ahogyan utazol.
Ha túl gyorsan utazol, nem látod a tájat.
Talán a legjobb módja annak, hogy másfelé menj, ha nagyon pontosan tudod, hogy hová akarsz jutni. Nincs mindenki elveszve, aki csak álldogál.”

Anthony de Mello

Hozzászólás »

A jövő kezdete

A minap a WMN oldalán nagyon vicces képsorozatot láttam, olyan tanárokról, akiknek egyáltalán nem fáradtság, hogy felkeltsék és meg is tartsák a diákok figyelmét. Nekik ez inkább öröm, móka és kihívás. A képeket és a tanárok hivatásukhoz való hozzáállását elnézve eszembe jutott egy film, amit már régóta elszerettem volna hozni a blogra.

Vannak tanárok, akik olyan nagy hatással vannak ránk, hogy egész életünkben emlékezünk rájuk. Szavaikra, tetteikre, tanításaikra és egyáltalán az élethez való hozzáállásukra.

Az egyik diákra nagy hatással van az iskolába érkező új tanár, aki különleges házi feladatot ad a diákoknak: váltsák meg a világot.

A 11 éves Trevor komolyan veszi a leckét és bele is vág a kihívásba. A célja, hogy három emberen segítsen és megkérje őket, hogy ők is tegyék ugyanezt három másik emberrel. Így kezdődik az akció.

Első lépésként a házukba fogad egy hajléktalant, megeteti, ruhát ad neki, hogy ismét dolgozni tudjon. Valahogy így kezdődik ez a szeretetteli gerillaakció, amiben a kis Trevor igazi hőssé és példaképpé válik majd végül.

“Manapság egyre többet hallani tiltott piramisjátékokról, amelyek tulajdonképpen az ősi “jó tett helyébe jót várj” elvet ültetik át elanyagiasodott világunk kódrendszerére. Mimi Leder rendezőnő (Deep Impact, The Peacemaker) is ezt az elvet vette kezelésbe azzal a különbséggel, hogy itt a jó tett gyümölcse nem az azt kiindító személyen, hanem valaki máson csapódik le. Hogyan is történik mindez? Valahogy így…”

„Vannak, akik megijednek attól, hogy másként is élhetnének és attól, hogy a világ mégsem annyira szar. Vannak, akik úgy hozzászoknak a dolgokhoz, még a rossz dolgokhoz is, hogy nem mernek változtatni. Az ilyen emberek feladják… és ha ő feladják, mindenki veszít. Nem könnyű, nem tervezhető, mindig figyelni kell az embereket, vagyis szemmel kell tartani, védeni őket, mert nem tudják mi jó nekik. Ez a egy lehetőség, hogy megjavítsunk valami fontos dolgot, például egy embert…”

Hozzászólás »

Egy kislány levele Istenhez

A minap megható történetre bukkantam a Dailymail oldalán, ami 2006 óta bejárta már az egész világhálót. Figyelem, megható sorok következnek,  zsebkendőket betárazni!

Amikor a Scrivener család 14 éves kedvence, Abbey elpusztult, a négy éves Meredith elhatározta, hogy levelet ír Istennek. A kislány lediktálta a levelet édesanyjának, majd együtt elvitték a postahivatalba, Brook Hollow városában, Texasban.

Meredith Scrivener

Meredith Scrivener mostanság

A levél így szólt:

Kedves Isten!

Megtennéd, hogy gondját viseled a kutyámnak? Tegnap halt meg, most már a mennyben van veled. Nagyon hiányzik. Boldog vagyok, hogy ő az én kutyám lehetett, még ha meg is betegedett.

Remélem, játszol majd vele. Szeret labdázni és úszni. Küldök egy képet róla, így majd könnyen felismered, ha látod. Tényleg nagyon hiányzik…

Két héttel később a család legnagyobb meglepetésére egy aranypapírba csomagolt küldemény hevert a tornácon Meredithnek címezve, a feladó maga Isten volt.

A relytéjes csomagban egy könyv volt, Fred Rogers Amikor meghal a kedvencünk című könyve és mellette egy levél is:

Kedves Meredith!

Abbey biztonságban megérkezett a mennybe. A kép, amit küldtél nagy segítség volt, azonnal felismertem. Abbey már nem beteg többé. A lelke már itt van velem, mint ahogy a szívedben is élni fog ezután örökké. Abbey nagyon hálás, hogy a te kutyusod lehetett.

Köszönöm a kedves leveled és hálás vagyok anyukádnak is, hogy segített megírni és elküldeni nekem. Micsoda remek anyukád van, csakis neked választottam! Áldásom küldöm minden nap és ne feledd, hogy mennyire szeretlek! Tudod hol találsz! Ott, ahol a szeretet van.

Szeretettel Isten

Meredith egyáltalán nem volt meglepődve a különleges küldeménytől. Amikor megkapta, nagyon boldog volt, de nem volt meglepett. Kétsége sem volt afelől, hogy a levél eljut a mennybe.

Meredith édesanyja később beszámolt róla, hogy ezzel nem zárult le a történet. A különleges csomag érkezése után az édesanya találkozott a titokzatos angyallal is, aki természetesen a posta egyik alkalmazottja.

Szeretem efféle történetekkel simogatni a lelkemet, jó érzés tudni, hogy vannak még jó emberek a világban.

Hozzászólás »

Egy képeslap, egy mosoly

Egyszer olvastam, hogy Kanada az az ország, ahol a legtöbb képeslapot küldik évente. Ezen egyáltalán nem lepődtem meg, mert akárhová megyek, a legtöbb ismerősöm otthonában képeslapokba botlok. Születésnapra, házassági évfordulóra, kisbaba érkezésekor és csak úgy egyáltalán tudatni a másikkal, hogy szeretlek, gyógyulj meg, gondolok rád, te vagy a legjobb barátom.

Mivel nagyon szeretem a képeslapokat és a jó cél érdekében történő megmozdulásokat is, ezért úgy döntöttem, hogy mindenképp elhozok a blogra is egy nagyon kedves felhívást. Néhány napja a facebookon találtam rá, amint egy ismerősöm megosztotta egy számomra ismeretlen lány kérését. Elolvasva a történetet, azonnal megosztottam én is és gondoltam itt is tovább viszem hírét.

happy-50th-anniversary

 Bene Tünde sorai következnek:

Kedves Ismerőseim!

Egy talán nem nagy kéréssel szeretnék hozzátok fordulni. 
Édesanyám és Édesapám április 17-én ünnepli az 50. házassági évfordulóját. 🙂
Ők nem követik a modern kor világát, nincs internetük, nincs facebook-juk ahonnan kapják a köszöntőket, ahogy mi is megtapasztaljuk névnapkor – születésnapkor azt a sok-sok jóleső jókívánságokat. Bár Ők felhívták a figyelmem, hogy semmilyen „csinnadrattára” nem vágynak, de abban biztos vagyok, hogy Ők azok az emberek, akik ezt igazán értékelni fogják és nagyon fognak neki örülni!

Az ötlet nem tőlem származik, pár héttel ezelőtt olvastam itt az oldalon egy felkérést, ahol azt kérték, hogy egy néni 70. szülinapjára küldjenek ismerősök, ismeretlenek képeslapot. Én is ezt szeretném kérni tőletek.
Akinek van lehetősége és pár perc ideje ebben a rohanó világban egy sor „szeretetet” küldeni részükre, nagyon megköszönném!
Mindenkinek ilyen szülőket kívánok! Nagyon szeretem Őket!

Címük: Bene Mihály és neje Klára
5800 Mezőkovácsháza
Dózsa György utca 168.

Köszönöm!

Kinek van kedve csatlakozni ehhez a különleges akcióhoz? Ha van néhány felesleges perced, hogy elsétálj a postáig, akkor tedd még szebbé ezt a szép kerek évfordulót!

Hozzászólás »