Év végi visszatekintő

Melyik nap lehetne erre alkalmasabb, mint a legeslegutolsó ebben az évben? Igen, ha máskor nem is, most biztosan elérkezett a számvetés, a visszatekintés ideje.

Ha a year compass nem hozta meg számodra a várt hatást, vagy még nem láttál neki, akkor neked is ajánlom ezt a különleges visszatekintő kérdéssort.

Anuschka blogján találtam rá erre a két évvel ezelőtti, de témája miatt igencsak aktuális bejegyzésre. A cikkben 50 kérdést találhatunk, amelyek áttekintésével és megválaszolásával egy gyors, reális és tiszta képet kapunk a teljes évről. Emellett a jövő évre is találunk kérdéseket, amelyek segítségével megalapozhatjuk a terveinket.

Az én kedvenc kérdéseim a következők (vigyázat, nem kevés kedvenc kérdést választottam:)

• Melyik az az esemény ebből az évből, amit elmesélsz majd az unokáidnak?
• Ha három szóval kellene jellemezned ezt az éved, melyek lennének azok?
• Milyen új dolgot fedeztél fel magadról?
• Mire vagy a legbüszkébb, amit elértél?
• Milyen új készséget sajátítottál el?
• Miért vagy hálás?
• Ha könyvet írnának a 2016-os évedről mi lenne az, komédia, dráma, vagy szerelmi történet? ( Mi lenne a címe? :))
• Mi volt a legfontosabb lecke, amit megtanultál idén?
• Mi volt a legnagyobb probléma, amit megoldottál?
• Mi az az egy dolog, amit másképp tennél és miért?

A sort persze a végtelenségig folytathatnám és még azon is túl, mert minden kérdés szuper. Ha magad is tesztelnéd őket, akkor kattints ide!

Neked melyik tetszik a legjobban?

Year compass – Előtted az év

Már néhány hete letöltöttem ezt a csodás kis füzetet, ám azóta csak szemezgettem vele: „majd karácsony után”, „majd a szabadnapomon, de újév előtt mindenképp”, stb., stb. 🙂 Ma délután végre eljött az ideje, hogy számot vessek az elmúlt évvel és felkészüljek a következőre.

Hogy mire is jó az évtervező? Erre rögtön a kis füzet második oldalán választ is kapunk:

Az évrendezés egy jó szokás. Segítségével tudatosíthatod magadban sikereidet, bánataidat, és rácsodálkozhatsz, mennyi minden történhet egy év alatt. A múltadból tanulva tervezheted meg a jövődet, hogy ne ess időről időre ugyanazokba a csapdákba, és a kezedben tudhasd saját életed irányítását.

A füzet tanácsait követtem, miszerint:

Érkezz meg.

Kapcsolj be halk zenét.

Készíts magadnak egy forró italt.

 Engedd el az összes elvárásodat.

 Ha készen állsz, indulhatunk.

Szabadnapom délutánján elcsendesedtem kisszobámban, meggyújtottam egy gyertyát és halk zenei kísérőnek a csodálatos Susan Boylt választottam, majd nekiláttam a nagy számvetésnek.

A füzet nagyon pozitív élményeket hozott elő belőlem. Az óévvel való számvetés első feladata, hogy elővegyük a naptárunkat és felidézzünk minden fontosabb eseményt. Ezt egyébként is megteszem minden év végén. Mindig örömmel lapozom végig kis kétéves tervezőmet, így tudom áttekintetni, hogy mik voltak az elmúlt év jelentős és kevésbé fontos, mégis nyilvántartott eseményei számomra. Ilyenkor mindig meglepődök, hogy mennyi minden történt és öröm ezeket a pillanatokat újra áttekinteni, hisz néha elveszünk a részletekben és elfelejtünk fontos momentumokat. így sok-sok mosolyt, és persze egy-két könnycseppet is csalt az arcomra a visszatekintés. Jó volt látni, hogy mennyi fejlődésen mentem keresztül, hogyan terveztem el bizonyos dolgokat és hogyan vittem őket – némelyiket egészen könnyen, némelyiket kissé göröngyös úton át – végig.

A naptárlapozgatás után igen kellemes élmény volt az előző év kategóriánkénti – pl. család, munka, otthon, stb. – feldolgozása is. Itt is nagyon meglepődtem, hogy milyen sok dolog felett elsiklok a hétköznapokon. Ennél az oldalnál vált szent meggyőződésemmé, hogy az évtervezés és az elmúlt év áttekintése az egyik legjobb dolog, amit magunkkal tehetünk december végén, január elején.

Hat mondat az előző évemből…

Erre a hat mondatra válaszolva jöttem csak rá, hogy mennyi mindent kaptam. Azt hiszem az elmúlt év számomra minden szempontból a pozitív változások és a fejlődés éve volt.

Ezt az utat szeretném idén is tovább vinni, épp ezért a tavalyihoz hasonló célokat tűztem ki magma elé a 2017-es esztendőre is. Ezúttal azonban még vakmerőbb voltam, követve a füzet tanácsát merek nagyon álmodni. Épp ezért következő évre a bátorság jelszavát választottam. Tudom, hogy nem kell egyedül megküzdenem a szembejövő akadályokkal és képes leszek rá, hogy – talán csak tyúklépésenként, de lassan azért – szembenézzek a félelmeimmel.

Az évtervezőt letöltheted magyarul és angolul is.

Én megosztom mindenkivel, akivel csak tudom, mert remélem, hogy az ő életükben is pozitív változásokat fog elindítani. Van akinek karácsonyra adtam, mások megkapják év végi/újévi meglepiként.

Kalandra fel, boldog, bátor újesztendőt mindenkinek, jó tervezést! 🙂

Te kitöltöd az évtervezőt? Mi a jövő éved jelszava?

 

Vasárnapi tanmese – A karácsonyi angyal és a Hold meséje

Sokféle angyal van, de mindenek közül talán a leginkább várt és szeretett a karácsonyi angyal. Bármilyen nyomorúság és elkeseredettség is volt a földön, bármilyen vész dúlta fel a békét és a jólétet, a karácsonyi angyal azért eljött és ajándékot hozott. Ezt így tudták az angyalok, és így tudták az emberek is. Mindeki végezte a dolgát. Az angyal advent tájékén körbejárt a földön és felkészült a szentestei adakozásra. Az emberek pedig hozzáfogtak a kinti és benti nagytakarításhoz.

De most, amikor a történetet mesélem, valami másként történt, mint eddig. A karácsonyi angyal ült a Hold sarlóján, nézte a földet és töprenkedett. Homloka között két függőleges ránc jelent meg, ami nagyon ritkán fordul elő az angyaloknál. A Hold nem állhatta tovább ezt a láblógató töprenkedést, megszólalt: – Karácsonyi angyal, régebb advent közeledtével csak úgy röpködtél a boldogságtól, az egész égi világ a te jókedvedtől zengett, most lám, itt ücsörögsz, s olyan aggódó képet vágsz, mint aki követ evett s nem bírja megemészteni. – Szerinted megtehetem azt, hogy az idén nem megyek le az emberekhez? fordult hirtelen a Hold felé kérdésével az angyal. Ez majd felfordult ijedtében, csak azért nem tette, mert akkor kilötyögtette volna öbléből a finom csillagharmatot, amit nagy nehezen sikerült begyűjtenie, márpedig a csillagharmat a világ legfinomabb itala.
– Ezt nem teheted, hebegte, – a karácsonyi ajándékozás a te dolgod, ha ez kimarad, száz évre való munkája gyűl össze a vigasztalás angyalainak, amig azt a sok csalódott, elkeseredett kisgyermeket megvigasztalják.
– Ez igaz, felelte rosszkedvűen az angyal, – nem tehetem meg a többiekkel szemben.
– De az idén miért nem akarsz menni? kíváncsiskodott a Hold.
– Azért, mert az emberek megszokták, hogy én mindig jövök, és már nincs az emberek szívében hála. Azt hiszik, hogy ez nekik kijár, azt hiszik, hogy ez eddig is így volt, ezután is mindig így lesz. Már nem a csodában hisznek, hanem a szokásban. Régebb a gyerekek hittek bennem, most már csak a nagyon apraja hisz. A szülőkkel már egyáltalán nincs, amit kezdeni. Előre megvásárolják az ajándékokat, hogy, ha mégse mennék, hát ne maradjanak szégyenben, ne keseregjen a gyermek. Sokszor egyáltalán nincs türelmük kivárni a karácsonyi angyal csodáját. Gyorsan odapakolják a fa alá hingháng ajándékaikat, szép, díszes csomagokban, az enyémeket pedig, az igaziakat, a mosolyokat, a törődést, a szelídséget, a gyöngédséget, már észre sem veszik.
– Ettől olyan fakó, tépett a szárnyad? kérdezte megrendülten a Hold.
– Ettől. Minél kevesebben hisznek a csodában, annál gyengébb és kedvetlenebb leszek. – Nézd csak, mutatott hirtelen az angyal a Föld fele, ahonnan, mint megannyi kismadár, apró betűk szálltak az ég fele, – máris elkezdték írni a gyerekek a leveleiket hozzám. Látod azokat a szürkésbarnásakat?
– Látom, felelte a Hold, s jól kimeresztette az egyik szemét, a másikkal ugyanis most épp a másik irányba nézett.
– Azokat azok a gyerekek írják, akik egyáltalán nem hisznek a csodákban. Valamikor hittek, de aztán a sok játékkal a szüleik kiverték a fejükből. Most már csak követelőzni tudnak és a leveleik úgy néznek ki, mint valami bevásárlólisták.
Ekkor a Hold izgatottan felkiáltott: – Odanézz! A karácsonyi angyal is fölkapta a fejét. Szokatlan fényességgel kacskaringózott felfele egy betűsor. Odanyúlt, elkapta a végét és hangosan felolvasta: Kérlek szépen, idén is gyere el. Nem tudom, lehet-e ilyet kérni tőled, de azért megpróbálom, kérlek, hozz az embereknek annak a hitéből, hogy vannak még csodák. Az angyal és a Hold meglepetten néztek egymásra.
– Ki írta? kérdezte a Hold.
– Nem írta alá, bárki írhatta.
– És tudod teljesíteni ezt a kívánságot? Faggatózott tovább a Hold, s egy pici aggodalom bújkált a hangjában.
– Nem tudom, mosolygott a karácsonyi angyal, de megpróbálom. Azt mondják, amig egyetlen ember is van a földön, aki hisz a csodákban, addig a csodák meg tudnak történni. És akkor ezt a kérést is tudnom kell teljesíteni.
De az utolsó szavaknak már csak a visszhangját tudta kihámozni a Hold, a karácsonyi angyal hirtelen hatalmasra nőtt, ragyogóan fehéres-ezüstös, erős szárnyain elrepült a Föld fele.

Szárnyának tollpihéi között csak úgy sziporkázott a megannyi csoda.

(Gergely Edó meséje)

(Bak Sára rajza)

Vasárnapi tanmese -A szeretet másik neve: idő

A padlás félhomályában a magas, hajlott hátú öregember még jobban meggörnyedve igyekezett odajutni a felhalmozott dobozokhoz az egyik padlásablak mellett. A pókhálókat félresöpörve leemelte a felső dobozt, s a fény felé tartva egyik fényképalbumot a másik után szedegette ki belőle. Valaha csillogó, mostmár megfakult tekintete vágyakozva várta, hogy meglássa azt, akiért feljött ide.
Úgy indult az egész, hogy emlékeiből előbukkant élete nagy szerelme, s tudta, hogy ezekben az albumokban találhat fényképet róla. Csendben, türelmesen lapozgatott, s pár pillanat múlva már el is süllyedt az emlékek tengerében. Világának forgása nem állt meg felesége elvesztésével, de a múlt emléke sokkal élőbb volt lelkében, mint a jelen magányossága. Ahogy félretette az egyik poros albumot, előkerült valami, ami rég felnőtt fia gyermekkori naplójának tűnt. Nem emlékezett, hogy valaha is járt volna a kezében, vagy hogy tudomása lett volna arról, hogy kisfia naplót vezet. „Minek őrizgette Elisabeth mindig a gyerekek régi lomjait?” morfondírozott, ősz fejét csóválva.
Felnyitva a megsárgult lapokat, egy rövid mondatra esett a tekintete, ami önkéntelen mosolyra késztette. A szeme csillogása is visszatért egy percre, ahogy a szívét megérintő kedves szavakat olvasta. Hallotta a kisfiú hangját, aki túl gyorsan nőtt fel ugyanebben a házban, és akinek a hangja az évek során teljesen elhalkult az emlékezetében. A padlás teljes csöndje és a tiszta lelkű hét éves kisfiú szavainak varázsa élete egy elfeledett korszakába repítette vissza az öregembert.
Újra belenyúlt a dobozba, és ugyanarra az évre szóló saját régi üzleti naplóját vette ki belőle. Leült egy ócska asztal mellé az ablak alá, és egymás mellé tette a két naplót Az övé bőrkötésű volt, a neve aranyozott betűkkel belevésve. A fiáé gyűrött, kopott volt, alig látszott már rajta a Jimmy felirat. Öreg ujjaival végigsimított a betűkön, mintha újra tisztán láthatóvá akarná tenni az idő és a használat során megkopott nevet.
Kinyitotta saját naplóját, s tekintete egy mondatra esett, ami egyedül állt egyik lapon. Feltűnt, mert a többi napok tele voltak bejegyzésekkel. Önnön gondos kezeírásával ezek a szavak álltak az oldalon:
„Az egész napot elvesztegettem Jimmyvel való horgászatra. Nem fogtunk semmit.”
Nagyot sóhajtott, majd remegő kézzel megkereste Jimmy naplójában ugyanazt a napot, június 4-ét. Erősen megnyomott, még tétova, nagy betűkkel ez volt odaírva:

„Apával horgászni voltunk. Életem legszebb napja.”

Lance Wubbles

Vasárnapi tanmese – A három fenyőfa

Három fenyőfa állt egy dombtetőn.
A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő volt nem olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
– Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb Fenyő! – sóhajtotta ez a kicsike fa.
Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
– Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának! – sóhajtott a Legnagyobb Fenyő.
– Bárcsak engem vinne! – mondta a Kisebbik Fenyő.
– Bárcsak engem választana! – kívánta a Harmadik Fácska.
Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezét nem tudott repülni.
– Kérlek Legnagyobb Fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt? – szólította meg félénken a kismadár a fát.
– Nem lehet! – mondta a Legnagyobb Fenyő – Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.
– Pedig úgy fázom – panaszolta a kismadár, a Legnagyobb Fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik Fenyőhöz.
– Kedves Kisebbik Fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között? – kérdezte.
– Nem! – felelte a Kisebbik Fenyő. – Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
– Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között? – kérdezte.
– Hogyne maradhatnál kismadár – felelte a Harmadik Fácska. – Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb Fenyőt, elhaladtak a Kisebbik Fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.
– Télapó vagyok- mondta – Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára…
– Vigyél engem! – kiáltotta a Legnagyobb Fenyő.
– Engem vigyél! – ágaskodott a Kisebbik Fenyő.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
– Te nem szeretnél eljönni? – kérdezte tőle a Télapó.
– Dehogynem! Nagyon szeretnék – felelte a Harmadik Fácska – De hát itt kell maradnom, hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
– Kicsike fa – mondta a Télapó – te vagy a legszebb fácska a világon! Téged viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon…

( Régi angol mese nyomán fordította : B. Radó Lili )

 

 

Téli mesék

Kedves barátok, rokonok, ismerősök, olvasók!

Megjelent az új könyvem, Téli mesék címmel. Ez a könyv számomra több okból is különleges: egyrészt ez az első mesekönyvem, úgyhogy mindenképp nagy öröm volt írni és a végleges változatot olvasgatni egyaránt. Másrészt igazi „családi vállalkozás”. Keresztlányom ötödik születésnapjára készült, ez volt a fő cél és motiváció, ami miatt képes voltam magamból 24 mesét kicsikarni. Emellett unokatestvérem lánya készítette a borítóképet, úgyhogy igazán nagy büszkeség és boldogság a szívemnek, hogy ilyen tehetséges leányzót tudhatok a családban. Végül, de nem utolsó sorban milliónyi és még annál is több köszönettel tartozok édes anyucikámnak, aki nagyon sokat segített nekem a korrektúrában. Végtelen türelemmel és elszántsággal olvasta újra és újra a szöveget, hogy minél több hibát ki tudjunk javítani, emellett képes volt azt is elviselni, hogy néha-néha teljesen elfelejtettem magyarul is. 🙂

Megkésett Mikulás ajándéknak, vagy karácsonyra is tökéletes. Kicsik és nagyon egyaránt örömüket fogják lelni benne, ígérem!

Olvassatok bele, böngésszétek, vagy akár meg is rendelhetitek az alábbi honlapon: Téli mesék.

Vasárnapi tanmese – A boldog ember

A mesebeli ország öreg királya megbetegedett. Tudós orvosai nem tudtak segíteni rajta.

– Egyetlen gyógyszer létezik csak ez ellen a kór ellen – közölte a királlyal a legöregebb bölcs. – Ha találnál az országodban egy boldog embert, és annak az ingét magadra öltenéd, meggyógyulnál…

A király fiai nyomban útra is keltek, bejárták a birodalmat, de igazán boldog emberrel nem találkoztak. Fáradtan, csüggedten, reményt vesztve indultak hazafelé.

Útjuk sötét erdőn át vezetett. A fák közt pislákoló fényt pillantottak meg. Közelebb érve egy kis kunyhó előtt találták magukat.

– Nem gyönyörű ez az este?! – mondta köszönés helyett a földön ülő férfi. – Olyan boldog vagyok, hogy megélhettem ezt a napot is. Hála legyen Istennek érte…

A királyfiak szíve nagyot dobbant, úgy látszik, mégis találtak egy boldog embert. Elmondták, mi járatban vannak és megkérték, hogy adja nekik az ingét, mert különben meghal az öreg király.

– Szívesen megtenném – mondta a boldog ember –, de ingem nekem még sohasem volt…