Vasárnapi tanmese – A sasfióka

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy szikla, s rajta egy sasfészek. A szikla alatt volt egy házikó, mellette egy kis udvaron élt egy tyúk. Egyszer csak nagy szél kerekedetett, s a sasfészekből az egyik tojás legurult a kis udvarra a tyúkhoz. Az meglátja a tojást, hozzáteszi a sajátjai mellé, s kikelti.

A tyúk azt hiszi, hogy csibét keltett ki, és a “csibe” egyre csak nő. Gyorsabban nő, mint a testvérei, s jár-kel az udvaron. Egész életében arra van nevelve, hogy magot kell felcsipkednie a talajról. Ha szerencséje lesz, kihúz a földből egy gilisztát. Arra van tanítva, hogy nem szabad a kerítésen kívül mennie, különben meg lesz büntetve. És ez így van rendjén, mert ez mindig is így volt. Így van a kis csirke (sas) nevelve…

A kis sas úgy is viselkedik, mint a többi csibe. Jár-kel az udvaron, szedegeti a magot. Egyszer, amint így kapirgál, felnéz az égre, s mit lát: egy óriási sast, amely csodálatosan repül.

A kis sas megszólal: „Gyönyörű lenne, ha én is tudnék ilyen csodálatosan repülni.”

A sas meghallja, s így szól hozzá: „Hiszen te repülhetsz.”

„Á, dehogy. Én még a kerítésen kívül sem mehetek. Magot kell kapirgálnom. Ha jól megy, kihúzok magamnak egy gilisztát és egyszer talán vasárnapi ebédként végzem majd. Így volt ez mindig.”

„De te repülhetsz. Legalábbis megpróbálhatod.”

„Hogyan?”

„Normálisan. Úgy, mint én. Próbáld meg. Lehet, hogy párszor lepottyansz. Lehet, hogy az elején nem sikerül. De legelőször is meg kell próbálnod.”

A beszélgetést meghallja a tyúkanyó, odaszalad és rákezd: „Ki látott már ilyet, hogy egy tyúk repüljön? Itt maradsz és kész.” Szól hozzá a sas: „Próbáld meg. Amíg nem próbáltad meg, nem tudod, hogy sikerül-e.”

A tyúkanyó erre ezt mondja: „Itt maradsz. Nem mehetsz el az udvarról. Egész életedben azt magyaráztam, hogy te nem tudsz repülni. A kerítés mögé sem szabad menned!”

A kis sas egy darabig tétovázik, nem tudja, mitévő legyen. Odasereglenek hozzá a csibebarátai, akik végül meggyőzik arról, hogy nem képes repülni, és ezért ő meg sem próbálja. A sasfióka ezek után az egész életét abba a tudatban éli le, hogy ő egy átlagos tyúk, akinek semmi keresnivalója nincs az égen a sasok között.

A tanulság:

“Tartsd magad távol azoktól, akik le akarják törni az ambíciódat! A “kis” emberek mindig ezt teszik, de a nagyok éreztetik veled, hogy te is naggyá válhatsz.”

(Mark Twain)

Vasárnapi tanmese – A meseszép hercegnő és az elkésett herceg

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy meseszép hercegnő az erdők mélyén egy magas toronyba zárva. A torony ura pedig egy rémségesen gonosz király volt, aki rettegésben tartotta az egész tartományt, s még az azon túl élőket is sanyargatta. Az erdő mélyén magasodó tornyot banditák hadai őrizték, és csak az uruk titkos jelszavára nyitották ki a kaput. A meseszép hercegnő pedig sóhajtozott és sírt, majd kihímzett néhány párnát és várakozott a hercegre, aki majd óramű pontossággal megmenti, ahogyan azt a nagy könyvben megírták a bölcsek (bárkik legyenek is ők)…

Elmúlt tíz tél és tíz nyár, a herceg azonban csak nem érkezett meg. A meseszép hercegnő minden naplementekor édes dalokat énekelve kitekintett az ablakon, hátha megpillantja a megmentőjét. De csak teltek múltak az évek és a hercegnek hírpora sem látszott. Az idő múlásával az édes dalok egyre dühösebbé váltak és az ablakon kitekintés helyett a hercegnő az egyre múló szépségét leste a tükörben. Megjelentek a ráncok a szeme körül, a csípője megvastagodott a mozgáshiánytól és a valaha szamócapiros, csókos ajkai is fakóbbá váltak. A hímzést felváltotta a bölcsek nagykönyvének tüzetes átolvasása, a mesebeli szokásjog fejből fújása, majd az állandó toporzékolás, hogy abszolút nem a terv szerint haladnak a dolgok.
Aztán egy reggel megtörtént a csoda. Egy vadul csörömpölő hang ébresztette a mesebeli hercegnőt, aki kipattant az ágyból és kihajolt az ablakon. A herceg diadalmasan lóbálta az utolsó banditát a feje felett, majd hozzáértően nekiállt felmászni a magas torony falán kunkorodó repkényen. A valaha meseszép hercegnőnek lélegzetvételnyi ideje sem maradt, s az hőn várt herceg máris ott termett előtte. Azonban az elképzelt első csók helyett a herceg tudálékosan feltette a szemüvegét és egy földig érő lista felolvasásába kezdett.
“Egyes pont – köszörülte meg a torkát – Főzni tudsz? A hercegnő sértődötten felhúzta az orrát és nem válaszolt. – Tehát nem! – mondta a herceg és egy nagy piros X-et rajzolt a papirosra. – Szereted a gyerekeket? Olvastál már könyveket? Láttál világot? Remélem tisztában vagy a mai aggasztó gazdasági helyzettel! Nem várom el, hogy tökéletes légy, de azért mindig érts velem egyet és a döntéseimben minden körülmények között támogass!” S a herceg csak folytatta és folytatta és folytatta, amíg a valaha meseszép hercegnő horkolva el nem aludt az egyik sarokban.
“Tehát, most hogy a lista végére értünk, itt az ideje az elrendelt csóknak és a boldogan élünk, amíg meg nem halunknak!” – bökte meg a csipás szemű hercegnőt a herceg. “Mi tartott ilyen sokáig? Hát nem látod, hogy elfakult a szépségem? Nem látod, hogy molyrágta a ruhám? Nem látod, hogy annyit tanultam amíg rád várakoztam, hogy keresztkérdésekkel csúnyán sarokba tudnálak szorítani? Miért várakoztattál ennyit, herceg?” kérdezte dühösen a hercegnő.
A herceg méltóságteljesen kihúzta magát és a listáját keblére ölelve így felelt: “Ezen a remekművön dolgoztam, hogy mindent pontosan átgondoljak, és helyretegyek mire megmentelek. No és kaptam pár kosarat is a szomszédos tornyokban raboskodó hercegnőktől. Aztán ott volt még az a furcsa hosszú hajú lány is, aki még azt sem akarta, hogy megmentsem.” -tette hozzá pironkodva.
“Nézd, értékelem, hogy leküzdötted a sok banditát, de időközben rájöttem, hogy többre is vihetem, mint hogy késős hercegekre várjak. Tökéletesen ismerem a mesebeli jogot és azt tervezem karriert csinálok. A magas torony gonosznak tartott ura utoljára kislány koromban járt errefelé és azóta is békességben, ingyen élek itt, nem is beszélve az engem őrző, manapság divatos magánhadseregről. Őszintén, nem tetszik a listád, sem a stílusod. Legfőképpen pedig az nem jön be, hogy azt hiszed minden úgy történik majd, ahogyan az meg van írva.” vonta meg a vállát a hercegnő és ajtót mutatott az egyre vörösödő hercegnek. “Tudod, az is lehet, hogy inkább a magas torony urához megyek feleségül. Itt az ideje szakítani az ostoba előítéletekkel teljes tradíciókkal.” tette hozzá elgondolkozva, majd viszlátot sem intve becsukta az ajtót és boldogan élt, amíg…Nos a folytatást már rátok bízom!

Vasárnapi tanmese – Két fél, egy egész

A teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva. Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négykarú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajta ütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra, csak hogy szaporodni tudjon. Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: “Tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek.” És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit. Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést, a fárasztó munkát.

Az ember egész földi létének lényege a Másik Fél keresése. Nem számít, ha valaki a tudás, a pénz, vagy a hatalom hajszolása mögé bújik. Akármit ér is el, nem lesz tökéletes, ha közben nem talál rá a Másik Felére.

Ezen a földön mindenkinek megvan a maga kincse, ami rá vár. De ne felejtsd el, hogy csak az talál igazi kincset, aki a szívére hallgat.

Tudom, hogy a szerelem olyan, mint a víz, ami áttöri a gátat. Elég, ha egy apró rés keletkezik a gáton, amin át tud szivárogni a víz, és egyszer csak átszakad az egész, és akkor senki nem állhatja útját az áradatnak.

Tudtam, hogy mostantól nincs megállás, és meg fogom ismerni a mennyországot és a poklot, az örömet és a bánatot, az álmodozást és a kétségbeesést. Tudtam, hogy nem bírom tovább visszatartani a szélvihart, amely lelkem legrejtettebb zugaiban támadt föl

Azon a napon, amikor az ember beengedi szívébe az igaz szeretetet, mindaz, ami jól el volt rendezve, összekuszálódik, és megrendül minden, amit helyesnek és igaznak tartottunk.” A világ tehát akkor válik valódivá, amikor az ember megtanul szeretni – egészen addig csak hisszük, hogy tudjuk, mi a szerelem, de nincs bátorságunk szembenézi igazi valójával. A szerelem vad erő. Ha meg akarjuk zabolázni, elpusztít. Ha börtönbe akarjuk zárni, a rabszolgájává tesz. Ha meg akarjuk érteni, cserbenhagy és összezavar. 

A jegyesek mindig megajándékozzák egymást, de a fiú szegény volt: minden vagyona az az óra volt, amelyet a nagyapjától örökölt. Kedvesének szép hajára gondolt, és úgy döntött, hogy eladja az órát, hogy az árából vehessen egy szép ezüst hajcsatot. A lánynak se volt pénze ajándékra. Elment tehát a falu legnagyobb kereskedőjéhez, és eladta a haját. Az árából pedig vett egy aranyláncot kedvese órájára. Amikor találkoztak, az eljegyzés napján, a lány odaadta a fiúnak a láncot az órára, amit az eladott, a fiú pedig odaadta a lánynak a hajcsatot, amelyet már nem volt hova tűzni.

Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy. Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át.

Amikor lefekszünk valakivel, megengedjük neki, hogy ne csak a testünkkel, hanem az egész személyiségünkkel egyesüljön. Ilyenkor az élet tiszta erői kommunikálnak egymással, tőlünk függetlenül – és akkor nem tudjuk elrejteni, hogy kik vagyunk. Nem számít, hogy milyen képünk van önmagunkról. Nem számítanak az álarcok, a kész válaszok, a tetszetős mentségek. A nemiségben nehéz becsapni a másikat – mert abban mindenki olyannak mutatkozik, amilyen valójában.

A szerelem nem kérdezhet sokat, mert abban a pillanatban, amint elkezdünk gondolkodni, elkezdünk félni is. Megmagyarázhatatlan félelem ez, nem is érdemes megpróbálni szavakba önteni. Talán attól félünk, hogy a másik megvet, hogy visszautasít, hogy megtörik a varázs. Lehet nevetségesen hangzik, de így van. Ezért jobb, ha a szerelem nem kérdez, hanem cselekszik.

Azt tartják, hogy csak a hattyúk hűségesek egymáshoz, de még ez sem igaz. Egyetlen faj létezik az állatvilágban, amely nem követ el házasságtörést: egy amőbafaj, a Diplozoon paradoxum. A két egyed ugyanis még fiatalon találkozik egymással, és a testük egyetlen szervezetté egyesül. Minden más faj képes a hűtlenségre.

Amikor megcsalják az embert, az váratlan seb. Ha jól fogod ismerni a szívedet, ez sosem fordul elő. Mert ismerni fogod az álmait, vágyait, és tudni fogod, mihez kezdj velük. A szíved elől sosem menekülsz el. Ezért jobb hallgatni rá, hogy sose kapjál váratlan sebeket

Próbálok beszélgetni veled, de te fáradt vagy, aludjunk, majd holnap beszélgetünk! Holnap viszont újabb feladatok vannak, újabb munkanap, vacsorák, alszunk és másnap beszélgetünk. Ebből áll az életem: várom azt a napot, amikor újra mellettem leszel, egészen addig, amíg bele nem fáradok, és többé nem kérek semmit, teremtek magamnak egy világot, ahova elbújhatok, amikor szükségem van rá: nem túlságosan távol, nehogy úgy tűnjön, mintha független életem volna, de nem is túlságosan közel, nehogy úgy tűnjön, mintha be akarnék törni a te univerzumodba.

Nyugodt szerelem nem létezik. Akivel megtörténik, elveszett. Nem tudok felidézni egyetlen pillanatot sem, amikor a szerelem nyugalmat hozott volna. Mindig szenvedésekkel és kibírhatatlanul boldog pillanatokkal jár, végtelen boldogsággal és mélységes szomorúsággal.

A Szerelem – megosztani a másikkal a világot. A szeretet önmagában is elég ahhoz, hogy értelmet adjon egy egész életnek

Szeretlek, mint a folyó, amely magányosan és gyengén indul útnak a hegyen, aztán elkezd növekedni, csatlakozik más folyókhoz, és végül már nincs az az akadály, amit ne tudna leküzdeni, hogy eljusson oda, ahova akar. Így hát elfogadom a szereteted, és átadom neked az enyémet. (…) Egy olyan szeretetet, amelynek nincs neve, nincs magyarázata, ahogy a folyó sem tudja megmagyarázni, miért pont arra tart, amerre tart, csak folyik előre. Egy olyan szeretetet, amely nem kér és nem ad semmit cserébe, csak van. Én soha nem leszek a tiéd, te soha nem leszel az enyém, de így is elmondhatom, hogy szeretlek”

Paulo Coelho sorsforditó aranygondolatai

forrás: filantropikum.com

 

 

 

Vasárnapi tanmese – Öt majom

Kutatók egy csoportja 5 majmot zárt be egy ketrecbe. Középre egy létrát helyeztek, majd annak tetejére banánt. Amikor az egyik majom felmászott a létrán a banánért, a kutatók egy vödör vizet zúdítottak a másik négy majom nyakába. Minden alkalommal, amikor egy majom megpróbált felmászni a létrán, leöntötték a többieket hideg vízzel.

Hamarosan meg is tanulták a majmok, hogy aki fel mer indulni a létrán, azt meg kell akadályozni, le kell onnan verni, mert ha nem, jön a hideg zuhany az égből. Nem sok idő kellett rá, hogy egyik majom se próbálkozzon felmászni a létrán. Banán ide, banán oda…

Ezek után a tudósok lecserélték az egyik majmot egy újra. Az új majom természetesen rögtön elindult a létrán, de a többi majom leverte, pedig már nem is kaptak hideg zuhanyt. Az új majom persze nem értette, hogy miért kapja a verést, de pár alkalom után megtanulta, hogy a létrán nem megyünk fel. Ezután lecseréltek még egy majmot, és ugyanez történt. Elindult a létrán és rögtön kapott is érte… Ami azért furcsa, mert az előző új majom is részt vett a verésben, holott nem tudta a miértjét, hiszen ő sosem kapott vizet a nyakába. A harmadik, negyedik és végül az ötödik majommal is megismétlődött ugyanez a történet. Most már nincs senki az eredeti 5 majomból.
Senki nem tudja, miért nem lehet felmászni arra a létrára. Senki nem érti, miért nem lehet elindulni a banánért. Mégsem másznak fel érte. Miért? Ha megkérdeznénk őket és tudnának beszélni, valószínűleg ezt válaszolnák: „Nem tudom. Egyszerűen errefelé így működnek a dolgok.”

Mert ez mindig így volt és ezt így kell csinálni. Lehet, hogy épp feltesszük a kérdést önmagunknak: miért tesszük folyton azt, amit általában teszünk, amikor léteznek más utak, más megoldások is?
Milyen irányba fejlődünk, ha mindig csak a régi, kitaposott utat követjük? Ki mondta azt, hogy ez így jó? Ki döntötte el? Létezik egy másik világ a mi kis világunkon kívül… Jobb, szebb? Nem tudjuk. Miért? Mert nem merjük megkérdezni, miért is nem lehet felmászni azért a csábító banánért.

Csak ülünk lenn a létra alatt és valódi ok nélkül megtámadunk bárkit, aki meg merészeli kérdőjelezni a „törvényt”

Félperces gyakorlat egy szeretetteljes gondolattal

Mostanában a Kiemelkedő életet teremthetsz című olvasmányt lapozgatom, szinte minden nap, amelynek Louise L. Hay és Cheryl Richardson páros a szerzője. Louise-től már korábban is hoztam nektek megerősítéseket és pozitív gondolatokat, úgyhogy a neve egyáltalán nem ismeretlen számunkra. Most egy olyan félperces gyakorlatát ajánlom, amit érdemes minden nap, sőt napjában többször is elvégezni, hisz mint a neve is mutatja, nagyon rövid időt vesz igénybe, mégis rendkívül hasznos és hatásos. A gyakorlat, amit a fent említett könyvben olvastam, tényleg nagyon egyszerű:

„ Szánj 30 másodpercet arra, hogy ellazítod a vállad és lehunyod a szemed. Lélegezz mélyet az orrodon keresztül és közben számolj négyig. Tartsd bent a levegőt két ütemen keresztül, majd lassan fújd ki a szádon, négy ütemen keresztül. A gyakorlat zárásaként nyisd ki a szemed, és küldj valakinek szeretetteljes gondolatot! Emellett szokj hozzá, hogy a nap során két dolgot kérdezgetsz magadtól: Hogyan tehetném magam boldoggá ebben a pillanatban? és Milyen gondolatok hoznak boldogságot számomra?”

Amint látjátok, kedves olvasóim, valóban rövid gyakorlatról van szó, épp ezért még csak kifogást sem találhatunk, hogy ne építsük be a napi rutinok közé. 🙂 Remélem hasznotokra válik ez a módszer és valóban a mindennapok részévé teszitek, különösen érdemes így kezdeni a reggeleket! Legyen csodás napotok!