Röstellve vallom be, hogy körülbelül egy-két éve hallottam/olvastam először Polcz Alaine-ről. Léna bloggerpajtásom említette őt a blogján, a híres pszichológusnő Rend és rendetlenség című könyvéről írt bejegyzésében. Ekkor egyből utána olvastam életútjának és könyveinek is. Aztán valahogy mindig jött más olvasnivaló, valami érdekes, valami fontos, valami aktuális. A múlt héten azonban egyszer csak olvasás közben beugrott a neve ismét: Polcz Alaine. Szinte a semmiből jött egy gondolat, valami ezt a nevet szajkózta egyfolytában és arra kért, hogy nézzek már bele végre a könyveibe. Így hát engedtem ennek az érzésnek és olvasni kezdtem.
Ekkor valami csoda történt, mert Alaine írása olyan hatással volt rám, hogy egyik könyvét faltam a másik után és képtelen voltam letenni őket. Magával ragadó a stílusa, épp ezért csábul el olyan könnyen az ember és az órák szinte észrevétlenül repülnek, amikor a könyveit olvasgatom.
Polcz Alaine a híres pszichológusnő, aki a legtöbbet tudott a gyerekekről, a játékról, a szerelemről, a nőkről, a férfiakról és a gyászról.
Alaine Kolozsvárott született 1922-ben. Tizenkilenc évesen férjhez megy, de ez a házasság nem tart hosszú ideig. Első férjétől nem kap sok kedvességet, sőt figyelmet sem. Erről őszintén ír Asszony a fronton című írásában, mint ahogy arról is, hogy abban az időszakban a háború miatt sokat nélkülözött és folyamatosan ki volt szolgáltatva az orosz katonáknak. Később első házassága és a háború is véget ér, de az ott szerzett sebeket egész életén át hordozza.
Ő azonban nem adja fel, a sok szenvedés és megpróbáltatás után főnixmadárként éled újjá és azért harcol, hogy egy napon másokon segíthessen. A háború után tanítónőnek tanul, de súlyos és elhúzódó betegsége miatt végül nem töltheti be ezt a hivatást. Ő azonban tovább küzd, folyamatosan régi álma megvalósításán töri a fejét, hogy egyszer orvos legyen belőle. Végül pszichológia szakra iratkozik be az egyetemen, amit el is végez 1949-ben.
A szakmai élet mellett magánélete is rendeződni látszik, amikor férjhez megy Mészöly Kálmán íróhoz, akivel több, mint ötven évig együtt él ezután.
Polcz Alaine bármibe kezdett, mindig valami maradandót alkotott. Foglalkozott grafológiával, kalligráfiával, tanatológiával, művészetterápiával, játékdiagnosztikai játékterápiával és az ő nevéhez fűződik a bábteszt megalkotása is.
Amikor a Tűzoltó utcai gyermekklinikára került, az intézmény szinte felvirágozott összes kis lakójával együtt. Addig heti egyszeri látogatás volt engedélyezett és nem kaptak játékot, vagy könyvet a gyerekek. Miután Alaine is az intézethez került, kiharcolta, hogy a betegeket mindennap meglátogathassák a hozzátartozók és a körülményeken, a kórtermeken is változtatott. A csupasz falakra színes rajzok és freskók kerültek és a gyerekek végre könyveket és játékokat kaptak.
Későn ment nyugdíjba és akkor sem tétlenkedett. 69 éves volt, amikor létrehozta a magyarországi Hospice alapítványt. Harcolt azért, hogy a betegek hozzájuk méltó körülmények között, otthon, családjuk, szeretteik körébe hagyhassák itt ezt a világot.
Élete végéig igen aktívan és tevékenyen dolgozott, szolgálta és segítette az embereket.
24 könyvet írt. Különösen soknak tűnhet ez a szám annak tudatában, hogy az írást majd 60 éves korában kezdte. Addig is sok esszét és tanulmányt írt, de első könyve ekkor jelent meg.
Én a Polcz Alaine könyveket a Kit siratok, mit siratokkal kezdtem, amelyben a halál a fő témája, többek között személyes halálélményei. Aztán következett az Asszony a fronton, ami szinte letaglózott. Ebben őszintén vall mindarról a megpróbáltatásról és sok-sok szenvedésről, amelyeket a háborúban szenvedett el az orosz katonáktól. Minden élményét leírja, tabuk nélkül. Megdöbbentő olvasni a nyers és színtiszta valóságot. Ahogy egy interjújában el is mondta, mindig is törekedett az őszinteségre, különösen ahogy egyre öregebb lett és ez írásaiból is kiderül. Most épp Egész lényeddel című könyvét olvasom, amiben szintén nyíltan számol be élete minden egyes fordulópontjáról. Remélem még nagyon sok könyvét olvashatom majd ennek a csodálatos szerzőnek!
„ … ami fontos, hogy ameddig élünk, addig azt teljesen csináljuk, örömmel, odaadással. Ne féljünk a nehézségektől! Tudjuk, hogy úgy élünk, hogy a halál közeledik hozzánk, de azt az időt, azt használjuk ki és úgy szeretteinknek adjuk meg azt, amit kell, mint a munkánkban is teljes szívvel dobjuk bele magunkat és csináljunk meg mindent, amit lehet! Én úgy gondolom, hogy aki sokat van a halál közelében, azt a pluszt nyeri, hogy az életet többre becsüli. Azt mondhatnám, hogy a pillanatokat is megbecsüli.”
Számomra ő egy igazi hős, egy példakép, aki az őt ért sok szenvedés és megaláztatás után nem csak hogy képes volt tovább élni, de talpra állt és olyan tevékeny életet élt, amiről a legtöbb ember csak álmodni mer. Még több információt találtok róla ide kattintva, ahol munkásságáról, műveiről és díjairól is olvashattok.
Kapcsolódó bejegyzések:
Helen Keller – A kismadár
Temple Grandin, a képekben gondolkodó
Mosolyka: Te döntesz
Nick Vujicic: Élet korlátok nélkül
Sam Berns filozófiája a boldog élethez