Türkiztoll

Színezd ki vele a hétköznapokat! :)

Heti útravaló – Jobbítani egy kicsit a világon…

szivecske+kislany

„Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon – egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker.”

Ralph Waldo Emerson

Reklámok
Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – A bölcs éjjeli lepke

fénylepke

Egy éjjel összegyűltek az éjjeli lepkék, mert kínozta őket a vágy, hogy egyesüljenek a gyertyával. Azt mondták: “Ki kell küldenünk valakit, hogy híreket gyűjtsön szerető keresésünk tárgyáról. ” így egyikőjük útra kelt.

Eljutott egy kastélyhoz, és a kastélyban egy gyertya fényét látta. Ekkor visszatért, és beszámolt a megfigyeléséről, ahogy ő azt értette. De a gyűlést vezető éjjeli lepke véleménye szerint, ő nem fogott fel semmit a gyertya lényéből. Tehát egy második éjjeli lepke repült a kastélyhoz. Az megérintette szárnyai hegyével a lángot, de a hőség menekvésre késztette.

Mivel beszámolója nem volt kielégítőbb, mint az első éjjeli lepkéé, egy harmadik repült ki. Ez a lepke elkábult a szeretettől, és belezuhant a tűzbe; az első lábaival átfogta a lángot, és örömmel egyesült vele. Egészen magába szívta, és teste piros lett, mint a tűz.

A bölcs éjjeli lepke, aki a távolból figyelte őt, látta, hogy a láng és a lepke egynek látszik, és így szólt: “Megtudta, amit tudni akart; de csak ő érti ezt a titkot. Többet nem lehet mondani.”


( Ferid Ed Din Attar: A madarak tanácskozása)

Hozzászólás »

Indián nyár

Szerintem csodálatos időszaka ez az évnek és még a neve is varázslatos. Misztikus csengése ősi titkot hordoz magában: INDIÁN NYÁR.

Élvezem, hogy a nap már nem tűz olyan erősen, mégis jó meleg van és rendszerint szépen le is szoktam barnulni. Az utóbbi években ugyanis a nyarak valahogy már túl forróak nekem, ezért inkább a kora tavaszi és a késő nyári, illetve őszi napsugarakat jobban szeretem.

indiány nyár

Ilyenkor érzem, hogy már nincs az az igazi nyár, de azért mégsem olyan szomorú és borongós még, mint a valódi,esős és hűvös késő ősz. A természet csodálatos köntösbe bújik, ezerszínű falevelek hevernek a földön, pirosló almák és aranyló szőlőfürtök kacsintgatnak rám.  Egy-egy pillanatra még visszajön az az édes nyári szellő, ami balzsamossá teszi a levegőt.

Néha ökörnyál száll a levegőben és a naplementék valahogy olyan varázslatosak. Egy kicsit benne van az elmúlás is, de egyben ígér valami újat, valami szebbet is.

De beszéljen helyettem egy vers, ami jobban kifejezi érzéseimet…

Karsay Mária

Indián nyár

Illatos virágok még feléd hajolnak,
Napízű gyümölcsök ládádba rakódnak –
De ködlő hajnalon borzong a kabát,
Ing helyett pulóver, s kell a hosszúnadrág.
Áltat még a nappal, de hűvösek a szelek,
Nem igaz a parázs, de tart az emlékezet:
Nyári ígéretek napfény melegére,
Ábrándként tekint hűs fény üressége,
Ráborul egy ködkép csalóka visszfénye.

…és egy régi dal, amit nem tudok nem szeretni 🙂

Neked melyik a kedvenc évszakod?

Hozzászólás »

A pillanat szépsége

Szerintem a boldogság egyik titka, ha képesek vagyunk felismerni az örömteli pillanatokat. Annyi szépség van az életben, csak fel kell fedeznünk és ha már rájuk bukkantunk, akkor élvezzük is ki őket! Sőt, raktározzuk el jó mélyre, hogy bármikor előcsalogathassuk őket. Előhívva ezeket a szép képeket pedig újra átélhetjük az örömöt és így könnyen felvidíthatjuk magunkat egy-egy borongós pillanatban is, ha véletlenül nem vagyunk nevetős kedvünkben. Szerintem ez a boldogság és a jólét egyik kulcsa.

pillanat szépsége

Ha megvannak ezek a kellemes emlékek, akkor le is jegyezhetjük őket a hálanaplónkba, vagy a jegyzetfüzetünkbe, hogy írásban is nyoma maradjon a nap örömének.

Örömteli pillanatok, amiket az elmúlt héten éltem át:

  • A parton láttam egy kiskutyát, akin napszemüveg volt és nagyon élvezte. Tudta, hogy mindenki őt nézi és szinte sütkérezett a figyelemben, még rá is tett egy lapáttal. Olyan kecsesen sétált, akár egy sztár a vörös szőnyegen.
  • Bolondos idős nénivel utaztam a buszon, aki megnevettette az összes utast a dalával és aztán szép napot kívánt mindenkinek. Leszálláskor visszaszóltam: Nekem már az van! Amit főleg neked köszönhetek 🙂
  • Megdicsértem egy kertészkedő bácsit, aki csodás virágokat ültetett. Egész nyáron gyönyörködtem a kiskertben, ami a szivárvány összes színében pompázik még most is. Jó érzés volt látni az örömöt az arcán, miközben apró bókkal ismertem el a munkáját.
  • A meseház is teljes pompájában ragyog, mesekertjével együtt. Öröm arra sétálni.  A nyár múló színei összekacsintanak az őszi virágokkal, hisz most már rajtuk a sor, hogy elkápráztassák a nagyközönséget. Égig érő napraforgók között dáliák és rengeteg kasvirág bújik meg.

Neked mi volt a mai nap öröme?

Hozzászólás »

Heti útravaló – Így szeretném én múlatni a napjaimat

naplementes

“Minden reggel mosollyal az arcomon ébredni.
A napot hódolattal köszönteni, amiért ennyi lehetőséget tartogat.
Tiszta fejjel nekilátni a munkámnak.
Még a kis dolgokban is szemem előtt tartani a végső célt, melyet magam elé tűztem.
Úgy találkozni férfiakkal és asszonyokkal, hogy mosoly van az ajkaimon és szeretet a szívemben.
Gyengédnek, kedvesnek és előzékenynek lenni minden percben.
Oly fáradtsággal lehajtani a fejem, mely álomba ringat, s oly örömmel, melyet csakis a jól végzett munka okozhat –
így szeretném én múlatni a napjaimat.”
(Thomas Dekker)

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Most van itt az ideje

kicsik és nagyok

A felnőtt haragszik a szüleire. Már nem is megy el őket meglátogatni. Vagy elmegy, de csak kényszerűségből, mert úgy illik.
Tele van sérelmekkel, vagy csak szimplán lesajnálja az édesanyját, édesapját.
Idős emberek hónapszám nem találkoznak a családjukkal, csak akkor jönnek, ha kórházba kerül, ha nagyon beteg, meg karácsonykor.

Sokszor elgondolkodom: miért, hogyan lesz ez így?!

Ezek a szülők, akik most már nagyszülők, dédszülők, talán nem úgy szerették a kicsi újszülöttjüket, mit mi most a sajátjainkat.
Nem szeretgették, etették, nem ültek az ágya mellett, ha beteg volt?
Nem tanítgatták cipőt kötni, törölgették a maszatos arcocskáját, nem segítettek matek leckét írni?

De bizony úgy tettek.

Megtették, amit tudtak, útjukra bocsátották a gyermekeiket, és azok aztán hátra se néznek.
Valahogy elfogadtuk normálisként, hogy a szülők, a nagyszülők már csak ünnepekkor része az életünknek, miközben gyakran csak arra vágynak, hogy a családjuk körében lehessenek.

Nem. A távolság nem kifogás. Ma, amikor van telefon, Skype, email (a 81 éves nagypapám azért nézi a Facebookot, hogy melyik unoka mit tett fel éppen), vagy kevésbé modern nagyiknak ott a posta, lehet fényképet, gyerekrajzot küldeni akár minden héten.

Nem a távolság vagy az időhiány az igazi ok.

Akit igazán szeretünk, arra mindig van időnk.

A baj ott van, hogy a kötelék valahol megszakad.

Nem egy alkalom miatt, nem hirtelen. Szálanként feslik fel, mint a napon felejtett vászon, amit szétáztat az eső és szétéget a nap.

Amikor hagyták a babát sírni, mert erősebb lesz tőle a tüdeje.
Amikor rácsaptak a fenekére, mert összetört egy poharat.
Amikor nem tudta a szorzótáblát, ezért a sarokba állították otthon, pedig ettől nem fogja jobban tudni.

A szülő jót akart, azt látta, azt mondták neki, így kell csinálni.
Azt mondták neki, így hamarabb lesz önállóbb a gyermeke.
Nem a TETT a lényeg. Nem az, hogy büntetés vagy nem büntetés, rászóljak vagy ne szóljak.
A SZÁNDÉK: hogy hamar válasszuk le a gyereket, hamar legyen önálló, akkor, amikor még nem képes az lenni. És persze ilyenkor ő védőburkot épít maga köré cumiból, kabalaállatból, pótcselekvésből, nyafogásból, magába fordulásból vagy állandó megfelelési kényszerből.

Gyűjti öntudattalan az érzést, hogy őt le akarják rázni, nem fontos.
És felnőttként pontosan így viselkedik.
A szüleivel is, másokkal is. “Ameddig jó vagy nekem, addig szeretlek.” – mondja. És valójában nem mer szeretni igazán.

Ezért fontos a kötődésre nevelés, a kötődés minősége.
Mert azok a gyerekek, akik mi voltunk is kötődtek, a szüleik is hozzájuk. De a kötődés szétfeslett és már csak befoltozni tudjuk.

Szülőként ebben miénk a felelősség.
Mert ezt adjuk át a gyerekeknek. A kapcsolataink minőségét,
a mintát, hogyan kell egymással létezni, kapcsolódni, másokkal törődni.
Most isszák be, tárolják el ennek a morzsáit, abból, ahogyan ma és holnap csinálod, ahogyan ma és holnap gondolod.

Ez az, aminek most van itt az ideje, amíg kicsik.
Mert aztán nagyok lesznek és akkor már hiába magyarázod neki sóvárogva, hogy “néha azért felhívhatnátok”. Már késő lesz.

(forrás: Kismamablog)

Hozzászólás »

Hasznos gyakorlat # 6 – Bízz magadban!

Egyszer már bemutattam egy hasznos gyakorlatot Bagdy Emőke tollából, ami nagy népszerűségnek örvendett itt, a blogon. Ezen felbuzdulva döntöttem úgy, hogy a pszichológusnő egy újabb értékes tanácsával örvendeztetlek meg ma titeket.

bízz

“Ha vizuális típus vagy, vegyél egy A/4-es lapot, és húzz középen egy vonalat: az lesz az út. Az út aljára biggyessz oda egy jelet, ez szimbolizál téged, az út tetejére pedig egy másikat, ami azt jelképezi, ami nem megy neked, amihez nincs elég motivációd, bátorságod, önbizalmad, és amit ezért még nem tudtál elérni.

Most kezdd el összeszedni mindazokat a biztató, bátorító és elismerő mondatokat, amelyeket a különböző korszakokban másoktól kaptál. Amit a nagymama mondott, amit az óvó nénitől, a tanító nénitől, a barátoktól, sporttársaktól, szerelmektől hallottál – és írd le ezeket a lap egyik oldalára, úgy, ahogyan elhangzottak. Például:
Margit néni: “Nahát, milyen ügyes vagy, azt a mindenit!”
A párod, miközben átölelt: “Tudod mit? Akárhogy sikerül, én mindenképpen szeretlek! De úgyis tudom, hogy jól fog menni.”
Ez eleinte nehéz lehet, kicsit még döcög az emlékezés, de meglátod, egy idő után nagyon jól fog menni. A lap egyik oldalára gyűjts tehát össze minél több biztatást, bátorítást. Utána képzeld el, hogy valóban jól sikerült a szóban forgó dolog, és azok, akik bíztattak, most nagyon megdicsérik, elismerik a teljesítményedet. Álmodd meg, hogy ki mit és hogyan mondana neked ekkor, és ezeket a mondatokat írd oda a lap másik oldalára. Ha nagyon elmélyedsz ebben, szinte már hallod is, ahogy sorban kimondják ezeket a lelkes, gratuláló szavakat. Néhányszor menj végig ezen az úton, de időnként állj meg, és örülj annak, amikor lelki füleddel hallod a szívből jövő elismeréseket. Próbáld csak ki! Ezt a technikát pszichoterápiás eszközként használjuk lelki elakadások, önbizalom- és motivációhiány esetén. Ilyenkor nem másokat okolunk, hibáztatunk a jelenlegi rossz helyzetért, egyszerűen tudomásul vesszük, hogy valahol valami elromlott a folyamatban, majd újraépítjük azt, amíg meg nem acélozódik a lendület, az önbizalom, a bátorság.”

(Prof. Dr. Bagdy Emőke: Bízz magadban)

Kapcsolódó bejegyzések, azaz további hasznos gyakorlatok:

Hozzászólás »

Hurrá nyaralunk!!!

Amint említettem nyárzáró cikkemben, épp nyaralni készülődünk. Sőt, ha minden a tervek szerint alakul, mi már a homokos parton ücsörgünk, amikor ezt a bejegyzést olvassátok.Úticélunk ugyanis nem más, mint a napfényes Kalifornia!!!

Egyik kedvenc helyem, két éve voltunk ott először és nagyon tetszett. Épp ezért határoztuk el, hogy idén is visszamegyünk, ám ezúttal Mandy-t is visszük magunkkal. 🙂

Ha a technika ördöge nem babrál ki velem, akkor az időzített bejegyzéseknek köszönhetően minden gördülékenyen és zökkenőmentesen halad tovább itt, a blogon. Múlt héten csomagolás és pakolászás közben időt szakítottam rá, hogy bebiztosítsam magam elegendő bejegyzéssel az elkövetkezendő két hétre. Szerencsémre találtam néhány vázlatot a mappámban, amiben a cikkeket, ötleteket, alapgondolatokat gyűjtöm. Így nem volt túl sok munkám, csak apró átalakításokat kellett véghezvinnem.

Arra gondoltam, hogy az első bejegyzés lehetne mindjárt egy képes összefoglaló, az előző nyaralás kockáiból. Mivel a múlt heti Mandy-s nyárzáró képriport nagy népszerűségnek örvendett, ezért remélem nem bánjátok, ha újabb fotósorozattal örvendeztetlek meg bennetek.

Íme, egy szelet Kalifornia, ahogy mi láttuk:

215496_3584698895515_2015219885_n

Hosszú és kanyargós út vezet a cél felé.

431449_3584700255549_1521701595_n

De ezért megéri annyit utazni.

549722_3584658494505_892616262_n

Malibu I.

313692_3584659294525_85584499_n

Malibu II.

424232_3584659614533_422107893_n

Malibu III.

553520_3584697575482_1303229885_n

Egyik kedvencem.

418743_3584702215598_1622943772_n

Virágok közt, kedvesem művészi képe rólam.

527025_3584697975492_137272006_n

Akár egy könyvborító…

557553_3584695975442_1064704646_n

Itt még a kutyák is napszemüvegben járnak.

384748_3584699375527_369370613_n

Egyszerűen imádom…

420104_3584694975417_1989224458_n

… és nem tudok betelni vele.

2 hozzászólás »

Heti útravaló – végtelensok lehetőség

hug3

“Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön. Aligha fogadnak bennünket vörös szőnyeggel, nem emelnek tiszteletünkre pompás emlékműveket. Ez azonban nem csökkenti fontosságunkat. Százszámra várják ugyanis az emberek, hogy egy magunkfajta odalépjen hozzájuk: emberek, akik hálásak lesznek a mi együttérzésünkért, bátorításunkért…

Valakinek boldogabb lesz az élete, mert nem sajnáltuk az időt, hogy megosszuk vele, amit adni tudunk. Többnyire alábecsüljük egy mosoly, egy simogatás, egy kedves szó, egy figyelő tekintet, egy őszinte bók, vagy csekélyke törődés erejét, pedig mind képes rá, hogy új irányt szabjon az életnek. Nem is gondolnánk, mily végtelen sok lehetőség adódik nap mint nap, hogy szeretetünket kimutassuk.”

Leo Buscalgia

Hozzászólás »

Vasárnapi tanmese – Most már tudom, mi a boldogság

K-200-3

Egy napon Ágisz beállított a mesterhez.
– Nagy a családom és túl kicsi az ágyam – mondta zaklatottan.
A mester szótlanul intett, hogy folytassa a történetét.
– Kis házam parányi szobájában hatan alszunk egy ágyban: a feleségem, két fiam, apósom, anyósom meg jómagam – mondta Ágisz szenvedő arccal.
– Mit tehetek érted? – kérdezte a Mester.
– Kérlek, adj nekem tanácsot, kit űzzek el a házamból, hogy nyugalmat és boldogságot nyerjek?
A feleségem a másik felem, a gyermekeim még túl kicsik, apósom, anyósom pedig már öregek.
– Értem – válaszolta a Mester. – Hány állatod van?
– Állatok? – csodálkozott Ágisz, majd ujjain leszámolta mind a nyolcat. – két kutya, egy ló, egy tehén, négy birka.
– Jól van. Akkor fogd meg őket, vidd be a házadba, és lakjanak veled egy szobában. Az ágyadat se tagadd meg tőlük.
Ágisz hazatért és úgy cselekedett, ahogy a Mester tanácsolta.
Néhány nap múlva, lóhalálában felkereste újra a Mestert.
– Végem van! Szenny és bűz, vonyítás, bégetés és nyihogás zavarja nyugalmamat. Megőrülök! Mondd meg, mi tévő legyek?
– Menj haza, és tereld be az állatokat az óljukba. Ágisz ismét úgy tett, miként a Mester tanácsolta, és már másnap visszatért hozzá ragyogó arccal.
– Milyen gyönyörű az élet! – kiáltotta örömében. – Az állatok kint, mi bent. Az életünk: akár a mennyországban. Rend van, és csönd honol kis házam parányi szobájában. Most már tudom, mi a boldogság.

(Taitosz – Ágisz boldogsága)

Hozzászólás »