Két kislány találkozik a tengerparton egy nyaralás alkalmával. Teljesen különbözőek mind külső, mint belső tulajdonságaikat tekintve, mégis percek alatt barátságot kötnek.
CC / Bette Midler/ a cserfes, életvidám, szókimondó nagyvárosi lány, aki énekesnői karrierről ábrándozik már fiatalon is és az előkelő származású, jól nevelt, halk szavú, szófogadó Hilary / Barbara Hershey/a főszereplői a történetnek.
Olyan barátságot kötnek ott a tengerparton, 1957-ben, amely évekre, évtizedekre összefűzi és egész életükön át végig kíséri őket. Kezdetben csak leveleznek, de azt nagyon kitartóan és hűségesen. Később azonban személyesen is találkoznak újra, sőt mi több, össze is költöznek. Majd megint szétválasztja őket az élet, de azért alkalmanként összefutnak. Nyomon követhetjük barátságuk alakulását, a vitáikat, a szerelmi ügyeiket és a vitáikat a szerelmi ügyeik kapcsán.
CC-ből végül sikeres és híres énekesnő lesz, ahogy mindig is elképzelte, Hilary-ből pedig mintafelség, aki ugyan elvégezte a jogi egyetemet, de karrierjét feláldozza a házasság oltárán és férje árnyékában meghúzódva éli mindennapjait.
A történet vége nem happy end, de ez semmit nem von le a kétórás produkcióból.
Bette Midler összes filmjét szeretem, azt hiszem ez annak köszönhető, hogy minden szerepébe belecsempész valamit az ő varázslatos karizmájából, ez személyes sikerének, világhírének titka. Remek humora, vicces grimaszai, pimasz alakítása most is nyomot hagynak a nézőben és a gyerekkori énjét megformáló színésznőt is tökéletesen választották ki, pontosan az ő személyiségének megfelelő, szinte kiköpött gyerekkori mása lehetne.
Mindenkinek szívből ajánlom ezt a szép és szórakoztató filmet! Nagyon jó felüdülés és emlékezetes élmény, nem csak nőknek! Bővebb infókat például itt találsz a filmről.
Gyermekkori álmok, vágyak, nagyratörő célok, a fiatalság lendülete, a “nekünk minden sikerülhet érzés“, mindenkinek ismerős. Kitörő lelkesedés, optimizmus, pozitív gondolatokkal teli lét, a függetlenség és a felnőttkor felé törő örömteli vágyakozás, kacsintgatás a jövőbeli életünk felé. Aztán valahogy felnövünk… Elfelejtünk dolgokat, sokszor elfelejtjük a gyermekkori álmainkat, dédelgetett terveinket, világmegváltó céljainkat, sokszor még emlékezni is elfelejtünk.
Mester Tamás Altass el című számát nagyon szeretem. Az édesanyjának dedikálja ezt a dalt, egyfajta köszönetmondás, hálaénekként, amiért életet adott neki, felnevelte, féltőn óvta és szerette, szereti. Csodálatos dalszövege van, ami mindig megríkat, nagyon igaz, őszinte, édesanyja iránt érzett tiszta gyermeki szeretetről tanúskodik:
„Mindig itt legyél.
Altass el, ringass mint régen,
már értem a mesét:
Jól csak a szíveddel látsz.
De néha még a szív is téved,
hát mindig itt legyél!
Hiszen semmi volnék nélküled.
Ezen a földön,
mindig búcsúzni kell.
De soha ne félj!
Minden életedben ott leszek én is!
Kérlek istenem,engedd, hogy így legyen…hogy így legyen.”
Nagyon megható és szép szám, engem mégis az első néhány sora fog meg a legjobban:
„Az aki voltam,
egy fényképről néz vissza rám
És nem hasonlít már,
múlt és jelen
Valami elmúlt, lassan felnőttem én,…”
Elgondolkodtat, vajon mit szólna egykori énem, ha találkozhatnánk. Mit gondolna gyerekkori önmagam, ha most leülhetnénk beszélgetni egy kicsit. Csalódna, vagy boldog lenne? Kiábrándult, hogy ő ennél sokkal többre gondolt, nagyobb álmokat és terveket szövögetett magában? Hogyhogy nem vagyok még mindig híres, miért élek még mindig egyszerű, hétköznapi, civil életet? Vagy épp boldog volna és elégedett, azt mondaná, hogy ő éppen így képzelte el. (A szeretlek valamiért című szám szövege és klipje is ezt boncolgatja. Úgy tűnik ma Mester Tamás napot tartok :))
Titeket foglalkoztat néha efféle gondolat? Vajon eleget tettünk, vagy eleget fogunk e egyszer tenni gyermekkori elvárásainknak? Vajon mit gondol most az a gyermek és mit fog gondolni újabb harminc, vagy hatvan év múlva?
Attraction táncosai elérték azt, amit eddig egyetlen külföldi csapatnak sem sikerült: megnyerték a világ legismertebb tehetségkutatóját, a Britain’s Got Talentet.
Tizenegy versenyző közül végül a magyar árnyéktáncosok kerültek ki győztesen tegnap este, a BGT tehetségkutatójának végső megmérettetéséből. Húzós volt az utolsó kör és féltettem is a kedvenceimet nagyon. Aggódtam, hogy tudnak e még újat kitalálni, hisz már az első alkalommal is olyan kirobbanó sikert arattak, olyan hihetetlen technikai megoldásokkal, profizmussal és magas szintű kreativitással, hogy attól féltem kifogynak az ötletekből a továbbiakban. De szerencsére tévedtem, mindig meg tudtak újulni, tudtak valami mást hozni és a fináléban is képesek voltak hozni a tőlük elvárt színvonalat.
Óriási eredménynek tartom, és rendkívül büszke vagyok, hogy külföldön ekkora sikerre vitte a magyar látványszínház. Pedig nem volt egyszerű dolguk, hisz a végső döntőbe jutott tizenegy kiválasztott között voltak remek humoristák, kiváló énekesek, aranytorkú tini sztáralkatok, és persze imádni való óvódás korú táncos csemeték is.
A csapat persze semmit sem bízott a véletlenre, a döntőben brit történelmi pillanatokat elevenítettek fel: megjelenítették Churchillt, II. Erzsébet koronázását és a londoni olimpiát is. A csapat vezetője a döntőben azt mondta, ez az utolsó nagy esélyük. Éltek is vele, hiszen a brit nép előtt tisztelgő előadásukkal ismét levették a lábukról a közönséget és a zsűrit is.
A közönség és a zsűri is álló ovációval fogadta az eredményt, és minden zsűritag méltató szavakkal illette a győztes csapatot. „Nem számít, milyen nyelvet beszéltek, meg sem kell szólalnotok. Fantasztikus, amit csináltok” – hangzott el a gratuláció.
A döntőig csak a YouTube-on több mint 19 millió néző töltötte le az előadásaikat, ez a szám pedig rohamosan nő a győzelem óta.
Egyik nap a szokások körutamat jártam a facebook-on, amikor kíváncsiságból rákattintottam az egyik ismerősöm által posztolt youtube linkre. Hát így kezdődött minden…
Meghallgattam a számot (Gate 21) egyszer, és azt gondoltam, hmm ez nem is rossz. Aztán meghallgattam még egyszer és még egyszer és ki tudja még hányszor. Majd lájkoltam és posztoltam és megosztottam és klikkeltem és mindent elkövettem, csak hogy virtuális közösségem tudtára hozzam mekkora csodára bukkantam. Aztán alig vártam az estét, hogy hazaérkezzen a szerelmem és neki is megmutathassam a számot, amit egész nap hallgattam, szinte szünet nélkül. Nem csalódtam, ő is ugyanazt érezte a dallal kapcsolatban, amit én. Így találtunk rá Serj Tankianra és így kezdődött rajongásunk. Különösen az Elect of dead (Symphony!!!) albuma iránt. Más zenéit is szeretem, de ezzel az albummal nem érnek fel, legalábbis számomra nem. Azóta unásig hallgattuk a lemezt, ha kazetta lenne, azt hiszem a szalag már rég elszakadt volna. Tavaly egy koncerten volt szerencsénk élőben is látni és hallgatni, Vancouver-ben. Mondanom sem kell hatalmas, felejthetetlen élmény volt. Ugyanazt érezni, amit máskor itthon a számok hallgatása közben, de mégis élőben. Mások a fények, a hangok, az energiák, a légtér szinte vibrál. Különösen a legnépszerűbb számok felcsendülésénél a közönség szinte egy ritmusban dobban, egyszerre vesz levegőt és a végén, a hihetetlen ováció hullámként söpör végig a tömegen.
Személyes kedvencem az Empty walls az Elect The Dead Symphony albumról, amit imádok otthon bömböltetni és énekelni a szomszédok legnagyobb örömére.
A dal, amivel minden elkezdődött:
“A tudás szirénjének gyermeke vagyok, az igazság harcosa, a mosott perspektívák és a kemény valóság világában.”
/Serj Tankian/
Életrajza
Serj Tankian (Libanon, Bejrút, 1967. augusztus 21.) örmény származású amerikai énekes, dalszövegíró, dalszerző, zenei producer, társadalmi és politikai aktivista. A System of a Down zenekar vezető énekese, billentyűse és alkalmi gitárosa.
Öt éves volt, amikor a szüleivel Los Angelesbe költöztek. A gimnázium elvégzése után marketinget tanult. Négy éven át vett énekórákat és gyermekkorában gitározni is tanult. 1993-ban Daron Malakiannal megalapította a Soil együttest, amit később felváltott a System of a Down.
Tankian nagy lendülettel veszi ki a részét a politikából is, gyakran felhasználja nyilvános szerepléseit arra, hogy fellépjen az erőszak ellen.
Azon túl, hogy vegetáriánus és szereti a költészetet, a világ nem sokat tud Serj Tankian magánéletéről. Kedvenc szerzői között szerepel Shakespeare, T. S. Eliot és Edgar Allan Poe. Emellett talán csak azt lehet megemlíteni, hogy Tankian nem szereti a “sztárság” intézményét, úgy gondolja, hogy ez leginkább időpocsékolás és csak arra jó, hogy a terjedő pletykák tönkretegyék az ember személyes kapcsolatait.
2011. augusztus 12-én Tankian megkapta az Örmény miniszterelnöki Medált, az Örmény Genocídium megismertetéséért és a zene haladásához való hozzájárulásaiért.
Írásai
Understanding Oil
Két nappal a szeptember 11-ei terrortámadás után Serj egy később meglehetősen sokat vitatott esszét tett közzé a zenekar internetes oldalán. Az írást a Sony – a zenekar kiadója – majdnem azonnal eltávolíttatta. A Sony álláspontja szerint az énekes védelmébe vette a terrortámadást, és érvei nem voltak kellően megalapozottak.
Költészete
Cool Gardens (2002)
Tankian első verseskötetét a Cool Gardens-t az MTV kiadó jelentette meg 2002 októberében. A mű Tankian elmélkedéseit foglalja keretbe az elmúlt hét-nyolc évről, és Sako Shahinian illusztrálta. A könyv több elismerő kritikát kapott az amerikai művészvilágban.
Glaring Through Oblivion (2011)
Tankian második kötete Glaring Through Oblivion címen készült el, és 2011-ben adták ki. Ahogy első könyvén, ezen is Sako Shahinian volt az illusztrátor.
“A huszadik századot sújtotta két világháború, népirtás, környezetszennyezés, és az ökoszisztémánk megsemmisítése. Van ember, aki azt hiszi, elég okos ahhoz, hogy gépeket fejlesszen a hatalom megszerzésére, a pusztításra. Mi vagyunk a leghülyébb állatok ezen a kibaszott bolygón. Minden alkalommal, amikor tükörbe nézek, két dolgot mondhatok: 1. mi vagyunk a fény és a szellem, mely mindenen áthalad. 2. mi vagyunk a leghülyébb lények a bolygón. Mindketten. Yin és Yang. Kettősség, barátaim! Van egy mód arra, hogy megoldjuk ezt a problémát: hogy amíg a Földön növények vannak, tedd őket az orruk alá, hiszen részük a Földnek, és a Föld nélkül halottak vagyunk! Az ökoszisztéma nélkül meg fogunk halni! Földünk mániákus népirtói vagyunk, saját magunkat semmisítjük meg! Még időben vagyunk, hogy megváltozzunk. Mi vagyunk a megváltók. Eredetileg a Földanya gondozói vagyunk. Térjünk vissza ehhez a kibaszott munkához!!” /Serj Tankian/
Civilizáció
A civilizáció egy nagyszerű, nemes ötlettel kezdődött,
Az ipari mezőgazdaságból, és a vágyból, hogy több embert tarthassanak el.
Ma mégis, az emberek nagyobb arányban éheznek,
Mint a civilizáció kezdete előtt, és mindez annak köszönhető,
Hogy élelmiszert használtak a hatalom megszerzéséért.
Az emberek hatalma,
A kihalás hatalma,
A természet hatalma!
Az étel bősége soha nem éri el
Az éhség bőségét.
És minél inkább növeljük az élelmiszer-termelést,
Annál inkább meg kell küzdenünk a túlnépesedéssel,
És a Föld természeti erőforrásainak kimerítésével.
Szóval köszönet, Nagyszerű Civilizáció, a nagyszerű hazugságért!
Megcsalsz minket, ha azzal a hazugsággal etetsz, hogy
Tiéd az igazi út.
A csillagok ma nem jönnek elő üdvözölni téged.
Talán hitted, hogy aranyból készült
Mielőtt megölted őt (a gyónásod)
Talán hittük, hogy készen áll a továbblépésre (Föld)
A reggeli fényben.
Talán hitted, hogy már kimerültünk.
(Glaring Through Oblivion – 2011.)
Cirkuszi tigris
Egy cirkuszi tigris szétmarcangolta és megölte a szelídítőjét.
Vajon mi késztethette erre? – csodálkozott a hírolvasó.
Hát nem is tudom: te mit éreznél, ha elválasztanának a családodtól,
Ha egy tök üres ketrecben szállítgatnának körbe-körbe?
Gúzsba kötött élet, a fájdalom-jutalom módszerével,
Kényszer hatására az előadás iránti teljes alázatossággal,
Ostor, semmi más.
Ha te egy tigris lennél, csinálnád ezt?
Vagy elmenekülnél,
Szökésen gondolkodnál, és ha elszánnád magad,
Ölnél, beismerve a végtelen megaláztatást és a garantált
Halált?
És emberként, úgy ezt tennéd?
Ha nem, akkor megértem, miért nem vagy benne biztos,
Mi késztethette erre a tigrist, igen tisztelt hírolvasó úr.
Türkiztoll 